Rég volt már, mikor utoljára bejegyzést írtam. No, nem azért, mert nem lenne ihlet, nem történne semmi. Épp ellenkezőleg! Túl sok a történés,és túl kevés az a 24 óra.
Mára már egészen biztos, hogy a nyárra főállású anyapótló lettem, ami bizony a sok öröm mellett számtalan munkával, fáradtsággal és idegességgel jár. Azt tudnotok kell, hogy amikor ilyesmiket írok, azt nem panaszkodásnak szánom. Imádom ezt csinálni, és aki ismer tudja, hogy nem sok olyan akadály van, ami bármitől is eltántorít. A panaszkodás, siránkozás pedig nem az én kenyerem. Pusztán csak szeretném kiadni magamból és elmesélni itt a „klubban”, hogy mi is van velem.
Mostanság „gyerek” helyesebben kamaszzsivajtól hangos folyton folyvást a ház. Jönnek, mennek, csak kapkodom a fejem. Néha, mikor a délutáni kávé mellett van némi időcském magamra is...csak nézek ki a fejemből és fel sem fogom…jól megnőttek. De még így is én vagyok a Big, big, BIG SISTER, aki gondjukat viseli, és akire szükségük van. Sokat ügyködünk együtt és nem akarom elkiabálni,de lassan csak egység leszünk, mi hárman. Vagy ketten. A „kicsi” most éli a „Hagyjatok már békén!”, meg „Most nincs kedvem” időszakát és túl sok mindenbe nem lehet bevonni. Ellenben mennek a végtelen online csatározások, online játékok, meg a haverok. Hogy mire nem képesek a mai 12-13 évesek! Azt hittem seggre ülök. Amikor azt hiszed, hogy ismered a kölköt, beszélgetsz vele, tudod mikor mit fog lépni, és különben is megbízható, értelmes gyerek…na akkor vagy a legnagyobb tévedésben. Úgy fog kijátszani és iszonyatos őrültséget csinálni, hogy mire észreveszed, ő már rég röhög a markába. Persze mondhatnám, hogy én nem voltam ilyen, de hazudnék. Bár azért ilyesmikre nem vetemedtem, de hát változik a világ, változik a bűnlajstrom is. Az,hogy ennyi idősen kicsenik a kulcsot a hiper-szuper titkosan őrzött nadrágzsebedből, aztán besettenkednek a pincébe és lenyúlják a vendégeknek szánt sört…bagatel mutatvány. Az, hogy rácsapja az anyjára a telefont az ebadta kölke és nem jön haza…igen, igen 12-13 évesen, na az azért már nem semmi. Persze ilyenkor jön képbe a BIG sister, a kedves Nővér! :) Mert először is összevesztem anyával, hogy ugyan miért nem csinál semmit vele, aztán persze a gyerek fejével gondolkodva, és egy lépéssel előtte járva, tűvé tettem a város egy bizonyos részét, majd a hazafelé tartó buszon vártam, hogy felszálljon. Ő pedig mikor nagy vagányan felslisszolt a buszra, önelégült, büszke mosolya rögtön lehervadt és tágra nyíltak szemei, mikor szembetalálta magát velem. Aztán jött a hápogás: „De,de…honnan? Honnan tudtad?” Én pedig megsimogattam hátát és totál nyugodt hangon közöltem vele, hogy a „Big Sister mindent hall, mindent lát és mindenről tud!” Ezt azóta már nagyon jól tudják. :)
De azért nem vagyok én egy elvetemült zsarnok. :) Most is vannak olyan ügyleteik, titkaik, amikről természetesen tudok,de hallgatok, mint a sír, hisz ez egy jó nővérke dolga. Persze azért a fejmosás minden esetben megvan. Természetesen. :)
S miből állnak napjaink mostanában? Hát először is adva van két, olykor három, négy serdülő fiú…néha napján lány. Vannak sérülések, intenzív osztályon töltött napok, hetek, vannak kiabálások és verekedések. Sok nagyon éhes száj, sok idegeskedés, bohóckodás és munka.
A nagylegény már lecsillapodott nagyjából, így együtt dolgozgatunk. Miután a házimunkát – ami női meló – letudtam, kint folytatjuk a tevékenykedést. Mert a betonozás, kerítés bontás, építés nem férfi munka, már-már egész nőies dolog, így természetes, hogy ott a helyem. Viccet félretéve pont annyira szeretek ilyesmit csinálni, mint a házimunkát, úgyhogy nem okoz gondot. Ráadásnak Tesóval jó csapat vagyunk. Nincs nyavajgás, nincs hiszti. Jókat beszélgetünk és nem mellesleg sok új szlenget, férfias beszólást tanulok. Mert hát ragad, mint a piszok. :)
Ennek fejébe ami a legviccesebb, hogy pár hete elindult egyfajta nőiesedés bennem. Épp vizsga előtt voltam, így szoknyát! – igen, én szoknyát – vettem fel magas sarkúval és még beugrottam egy hipermarketbe valamiért. A pénztárhoz sasszézva azon kaptam magam, hogy az alkaromon viszem a kosarat, mint a plázacicácskák szokták. Meghűlt bennem a vér, és azon nyomban erősen marokra szorítottam a fülét a kosárnak. Majd szempillantás alatt fizettem és tűntem el a ködben. Aztán szintén még aznap délután volt egy vicces jelenet. Kocsiban ülök. Az ablak letekerve, én pedig kikönyököltem rajta. A fehér blúzom felső három gombja kigombolva, szememen pilótaszemüveg. Jött szembe velem egy Kleopátra hajú leányzó bicajon. Minden nagyzolás nélkül, szegénykém annyira bámult, hogy nem vette észre a közeledő villanyoszlopot. Próbáltam komoly arcot vágni, de azért még így is megbújt egy aprócska mosoly a szám szélén, és halk hangon csak ennyit mondtam neki: „Vigyázz! Oszlop!” Egyem a szívét! Elvörösödött, gyorsan korrigált és villámsebesen elhajtott. Úgy sajnáltam, hogy úgymond lebuktattam, de azért nem akartam, hogy összetörje magát. :)
Ha már vizsga! Igen, megcsináltam! Végre valóra váltottam a már 13 éves korom óta dédelgetett álmom. Hiába annyi kárörvendés, károgás, hogy de ez meg minek? Ezzel mit fogsz kezdeni? Ilyen hülyeségre időt pocsékolni! és társai, akkor is, csak azért is megcsináltam. Élő példa vagyok arra, hogyha egyszer valamit a fejedbe vettél, nagyon akarod, és hajlandó vagy dolgozni érte, akkor bármilyen álom valóra váltható. :) Persze még sokat kell dolgozni, szorgoskodni, hogy valódi szakember lehessek, de már elindultam és csak ez számít.
Ajándékként pedig kaptam egy 6 hetes kis kandúrt, kinek becses neve Kornél a rettegett, a hírhedt. :) Úgyhogy bármennyire is nem akartam többet cicát, és még a gyász ideje nem telt le…itt van ő. Mikor megláttam a papírdobozt a lépcsőn, a sírás környékezett és mondtam,hogy vigyék el, nem akarom. Még nem vagyok rá kész. Aztán kinyitották a fedelét…megtelt mindkét szemem könnyel és már nem akartam,hogy elvigyék. Az ölembe vettem, és el sem akartam engedni. Tündéri egy kis teremtés, bár elég akaratos és hát már kész úr. :)
Kornél kalandjairól mindenképpen szeretnék nektek majd beszámolni, mert én még ilyet nem láttam. Olyanokat tud csinálni, és úgy produkálja magát! Hihetetlen! :) Egyszerre hajmeresztő és szörnyen vicces. :)
Szó mi szó gyorsan telnek a napok. Lassan vége a nyárnak, pedig még csak most kezdődött. Szeretnék többet írni,de mire lenne rá időm, úgy zuhanok az ágyba, mint akit fejbe vágtak. De most már igyekezni fogok időt keríteni rá, mert érzem szükségességét. :)
