Fény az alagút végén

                                                               

 

           Új élet vár!

Nagyon sokszor nehezen veszünk tudomást arról,hogy valami véget ért,s vele együtt kezdetét veszi egy új, ami sokkal jobb, mint az eddigiek. De a megszokás nagy úr. Nem akarjuk feladni a régit, a megszokottat,mert tartunk attól, hogy fejest ugorjunk egy idegen világba. Sokszor ez az ugrás egy merész kockáztatás, s van úgy,hogy egy elkerülhetetlen lépés, ami fájdalmas,de szükségszerű.

S miután már ismerjük a poklok poklát kívülről, és belülről is, akkor elkezdhetünk gondolkodni, hogy hogyan tovább. Mert bármennyire is volt jó egy kapcsolat vagy egy helyzet, s bármilyen okból is lett vége - egyáltalán nem számít,hogy a sors szakította el, vagy egy harmadik, vagy pedig amúgy is halálra volt ítélve- tovább kell lépni! Az élet nem áll meg, s nekünk sem szabad. Persze meg kell gyászolni azt, ami elmúlt, de nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy tönkre tegyük saját magunkat és a környezetünkben mindenkit. De még csak azt sem aki miatt szenvedünk! Egyrészt,mert mindenkinek meg van a maga küldetése, ami miatt meg kellett születnie,s azt tűzön vizen keresztül kell vinnie, másrészt az új Élet kárpótol majd minden szenvedésünkért. Igaz okoz majd újabb sebeket, de a boldogság sokkal nagyobb lesz,mint eddig bármikor. S ez mindig így lesz. Újra és újra, ez az örök körforgás. De soha nem szabad feladni. Lehet, hogy most nem tudunk 5 percnél előrébb gondolni,de ahogy a közmondás is tartja, az idő minden sebet begyógyít, s segít feldolgozni a jó és rossz élményeket, hogy már csak a szép emlékek maradjanak.  Persze a szeretet, amit éreztünk bennünk marad,de idővel elhalványul annyira, hogy helyett kapjon más is a szívünkben. 

Merjünk tovább lépni! Induljunk a fény felé! Ha csak magunkba roskadva ülünk a szobában és automatikusan elutasítunk mindenkit, akkor soha nem melegíti át újra szívünket a boldogság meleg parazsa. Ne azt sajnáljuk folyton, ami elmúlt, hanem tegyünk valamit azért, hogy jobb legyen! Lépjünk ki a szabadba, menjünk emberek közé és látni fogjuk, hogy az Élet szép! És nekünk is csodás lehet, csak akarnunk kell. 

Miért szakítod szét a szívem?

Vajon szánt szándékkal bántanak meg minket az emberek vagy pusztán csak önzésből?
A világ egyik legjobb kérdése. A csalódott, s megbántott ember első és legfontosabb gondolatai. Miért???? Miért tetted ezt velem? Miért velem? ...és hasonló kérdések merülhetnek fel ilyenkor.Van úgy,hogy mi is teszünk dolgokat, és fel sem mérjük,hogy ezzel mekkora fájdalmat okozunk társunknak, vagy annak az embernek,aki fontos nekünk. Ilyenkor következik be a nem tudatos, előre meg nem fontolt "bántalmazás", amely ugyanúgy elítélendő, mint a szándékosság,de azért mégis kisebb mértékű,mint a szándékos cselekedet.

Hiszen hiába áltatnánk magunkat, vannak olyan helyzetek, amikor már csak azért sem vagyunk hajlandóak változtatni tulajdonságainkon, vagy hozzáállásunkon, s örömmel nyugtázzuk,hogy igen, mostmár ő is szenved. De az éremnek is két oldala van. Mert a fordulhat a kocka és akkor már más fog minket bántani. Mekkora fájdalommal jár az a tőrdöfés, amit tulajdon felebarátunk okoz nekünk, az az ember, akiről álmunkban sem gondoltuk volna, hogy elárul, s mindazt, ami fontos volt valaha nekünk,észre sem veszi, sőt eltapossa, s rajtunk is út hengerrel halad át. Pont ő, aki egykor a mindent jelentette nekünk, akivel annyi jót és kevésbé jót is megéltünk. Egyszer csak más lesz fontos, s mi itt maradunk összetörve, s az ajtót lessük,hogy hátha betoppan, vagy a telefonunk markoljuk és várjuk,hogy kijelezzen 1 új üzenetet, s hátha bocsánatot kér, vagy legalább jelentkezik. De eszében sincs, s mi csak ülünk a földön, vagy fekszünk az ágyon és magunk elé bámulunk értetlenül, s fel nem tudjuk fogni, hogy Miért?

Miért tette szánt szándékkal? Mit ártottunk, amiért ez a büntetés? Meg nem válaszolható kérdések, amelyek örökké a levegőben fognak lógni, mert aki egyes egyedül megválaszolhatná, az már valahol máshol érzi jól magát, s fittyet hány arra,hogy mi rosszul vagyunk és vigasztalásra szorulunk.

Ebben a helyzetben nem lehet mást tanácsolni, mint ,hogy egy rövid szükségszerű kínlódás és szenvedés után felállunk a padlóról, és megmutatjuk, hogy sokkal többet érünk mi annál, mint,hogy egy ilyen ember után bánkódjunk. Az társasági élet, egy új kapcsolat sokat lendíthet önérzetünkön!!!

2010.november 17.

A napi idézete

"A boldogság gyakran egy olyan ajtón szökik be életünkbe, melyről nem is gondoltuk, hogy nyitva maradt."

 Egy cinkos pillantás,egy mosoly,egy váratlan telefonhívás is,akkora pluszt tud adni,

aminek a segítségével egy nehezebb dologgal is szembe tudunk nézni,és úgy érezzük,hogy bármire képesek lennénk.

Hatalmas súly nehezedett a vállamra. Vagy megelégszem a 3-as pszichológia zh-mal, vagy újraírom,de lehet,hogy

rosszabbul sikerül,mint az előző. Viszont,ha jobb lenne,akkor nem kellene félév végén vizsgáznom. Újra írni vagy ne?

Nagy dilemma. Végül úgy határoztam,hogy mégis megírom,mert itt a lehetőség,és ha jól csinálom nyerhetek vele.

Rettenetesen izgultam,napokon át tanultam,és mégis egy görcsös,lüktető érzés kerített hatalmába. Napsütéses reggelre ébredtem,de mégis szorongtam. Nem tudtam,hogy jól döntöttem e,vagy sem. Ültem az ágyon és agyaltam.

Majd felálltam és körbe-körbe mászkáltam a szobában. Féltem. De ekkor megcsörrent a telefonom,és ahogy rápillantottam a kijelzőre melegség járt át. Felvettem és percekig beszéltünk. Nem mondott nagy szavakat,csak azt, amire akkor éppen szükségem volt. Miután befejeztük a beszélgetést úgy éreztem,hogy kiugrom a bőrömből olyan boldog vagyok. Lezuhanyoztam (hideg vízzel), felöltöztem és boldogságtól ittasan indultam el pszichológia zh-t írni.[még nem tudom,hogy hogy sikerült,de érezhetően jobban,mint a múltkor]

A boldogsághoz nem kellenek nagy szónoklatok,pénz vagy a legújabb Jaguár. Ez nem közhely. Ez a valóság! Én már tudom.

Nem agymosás,ha az ember ilyeneket mond,pusztán tapasztalás,hogy a felhők mögött MINDIG SÜT A NAP!

Vers Rólad!

 Egyszer, nagyon-nagyon régen,

 amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot,

 igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.

 És elmosolyodott. Örült neked.

 Az Isten, már akkor hallotta az összes gyermekkori gügyögésedet,

 látta az első bizonytalan lépéseidet a fűben,

 és az első "a" betűt amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba.

 Isten tovább mosolygott, és szívesen nézett téged.

 Ő már akkor előre látta a durcás sértődéseidet,

 a toporzékolós kiabálásodat, a barátaid melletti kiállásodat,

 az első szerelmes pillantásodat...

 Minden percedet előre látta, hallotta, érezte és értette.

 És minden perced szépségéért előre lelkesedett.

 Az Isten jól megfigyelt téged.

 Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat.

 Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát, csigolyáid alakját és erejét.

 Ebben az ősrégi teremtő pillanatban, őszinte szeretetből

 teremtett neked egy pont a hátadhoz illő, keresztet.

 Amilyet senki másnak nem adott.

 Rád nézett az Isten, és tetszettél neki a kereszteddel.

 Örömmel látta, hogy mindaz amit alkotott jó.

 Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád,

 megerősítette a lábadat, hogy könnyebben vidd a kereszted.

 Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idő és világra jössz,
 akkor szívesen segít majd Neked,

 ha kéred. Mert ezalatt a teremtő pillanat alatt még jobban megszeretett Téged,

 a kereszteddel együtt.S ő itt van neked mindig,csak hívnod kell.

 Biztos lehetsz abban,hogy ő soha el nem hagy.Mert ő mindig is itt volt,

 itt van,és mindig itt lesz,míg világ a világ,s még azután is.

Sziasztok!

Annyi mindenen megyünk keresztül nap,mint nap,és néha olyan jó lenne,ha valaki meghallgatna.
De ha nincs senki,aki támaszunk lehetne, jól jön egy pár bátorító gondolat,idézet, melyek után
újult erővel nézhetünk szembe,az olykor rideg világ kihívásaival.