Pontosan ugyanolyan (jóféle) gyomorgörccsel ébredtem, mintegy jelezve valami váratlan eseményt, mint 1 évvel ezelőtt. Pontosan ugyanazzal a várakozással teli érzéssel szálltam fel vonat helyett egy távolsági buszra és indultam a hűvös reggelbe, mint 1 évvel ezelőtt. Szívem hangos dobogása a fülemben visszhangzott, akárcsak 1 évvel ezelőtt.
Azt a zenét hallgattam egész álló nap, amit akkor hallottam mélyen bent, amikor ott, fent a hegyen, távol a nyüzsgő város zajától megfogtad a kezem. Amikor reszkető ujjaim tenyeredbe csúsztattam és két kezünk óvatos mozdulatokkal, gyengéden fonódott egybe.
Folyton, szüntelenül ragyogó arcod képét láttam magam előtt, s újra és újra puha ajkaid mézédes ízét érzem sóvárgó ajkaimon.
1 évvel ezelőtt újra megtanultam hinni, újra hagytam, hogy szívem cselekedjen állandóan tartózkodó agyam helyett, és újra kitártam lelkem, nem törődve sebezhetőségemmel, hogy hellyel kínáljak egy fantasztikus embert.
Ma, szívem nem gondol a rosszra, a fekete napra, mikor lelkem gyászba borult, és fekete bársonnyal takart be mindent. Ma nem gondolok arra, (csak minden tizedmásodpercben) hogy mi lett volna, ha nem így alakulnak az események, ha nem találkozunk aznap…Nem gondolok arra, hogy azóta már 1 éves évfordulónkat ünnepelnénk ketten, együtt, visszafogottan, önfeledten.
Életem már sohasem lesz olyan, mint egy évvel ezelőtt volt. Ha akarod, ha nem, végérvényesen is életem része lettél, és ez ellen én sem tehetek semmit.
„Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak.” /József Attila/
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak.” /József Attila/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése