Vendégeket vártunk, ezért nagy takarítást kellett rendezni. Nem is lényeges, csak a porszívó monoton zúgása mellett eszembe jutott egy mondat, ami egy órával azelőtti telefonbeszélgetésből származott. Egyik csoporttársam, kedves „ismerősöm” megjegyezte, hogy hallja a hangomon, hogy bánt valami, nem akar faggatni, ha szeretném elmondhatom neki mi az. Megköszöntem a lehetőséget, és témát váltottam. Értette a célzást, hogy nem akarok beszélni róla, de azért még hozzátette, hogy: „ oké, értem, de tudod, hogy bármikor szívesen meghallgatlak, bármit elmondhatsz. Mostanában már semmit nem osztasz meg velünk, nem beszélsz a gondjaidról.”
Elgondolkoztam ezen. Tényleg nem osztom meg velük a problémáim, nem teregetem ki a szennyest. Egyáltalán nem volt tudatos, vagy csak egy egészen kicsit. Eszembe jutott, most, hogy konkrétan boncolgattam a témát, hogy igen csak hátba szúrtak, visszamondták a segítséget, amit szorult helyzetemben kaptam tőlük. Ezek után már nem akarok semmit, nincs szükségem semmire. Eddig is nehezen fogadtam el segítséget, hát még ezután. A bizalom drága kincs, amit felelőtlenül osztogattam, mint a cukorkát, még azután is, amikor már nem kellett volna. Rájöttem, hogy tényleg szelektálni kell az ismerősöket, és igen csak meg kell gondolni ki is a barát, kire lehet rábízni a titkokat, kínokat, örömöket.
Hihetetlenül felelőtlen vagyok ilyen szempontból, és persze naiv. Nem félek senkitől, mindenkiben csak a jót látom, és valamiféle ősbizalommal fordulok az emberek felé. Hiába sütöttem meg a szám 21 év alatt ezerszer, mégsem változott semmi. Lassan érő gyümölcs vagyok. Kicsit édes, kicsit fanyar.
Rengeteg gondolat kavarog a fejemben, és kicsit úgy érzem magam, mint az agyag, amikor a szobrász formázza. Alakulok, tekergek, mígnem egyszer kész ember lesz belőlem. Vagy sohasem, hiszen a jó pap is holtáig tanul. Fura, amikor velem egyidős fiatalok, vagy egy-két évvel idősebbek mondják nekem, hogy nemrégen még én is olyan voltam, mint te, és nézz meg most! Hmm? De mi változott?- kérdem én. Sok minden. Tapasztaltam, láttam, és nem éri meg.-így a válasz. És tényleg. Viszont vannak dolgok, amin nem akarok változtatni, hiszen attól vagyok, aki vagyok.
Valamivel több, mint két évvel ezelőtt még szigorú keretek között élő, önmagát még heterónak ismerő középiskolás lány voltam, aki bár látta, érezte, hogy nem egészen jó, amiben él, és sokkal több is lehetne, de megelégedett azzal, amit kapott, ami volt. Aztán elkezdődött egy új időszámítás, borult a minta élet, borultak a már jól ismert játékszabályok, kinyílt a világ. Rájöttem szexuális irányultságomra, elkezdtem összerakni a puzzle-t, hogy akkor ki is vagyok én, és teljes mértékig összezavarodtam. Még most sem állítanám, hogy minden darabka a helyén van, de alakul. Tudom, tisztába vagyok vele, hogy még sok kemény harc, durva pofon vár rám, csúnya pofáraesések fogják tarkítani utamat, mire végre majdnem minden klappolni fog. Azt is tudom, olyan nincs, hogy minden a helyén legyen, hiszen ez a való élet, hogy valami mindig hibádzik, valami apró bosszúság, gond mindig közbeszól. Ettől lesz életszagú a történet. Ezt kell elfogadni első körben, hogy aztán ne akadjon meg folyton a fogaskerék. A valóság nem, hogy nem hasonlít, de meg sem közelíti a hollywoodi filmeket, ahol minden ragyogás,és mindig happy end a vége. Ha véletlenül így alakul annak örülni kell, de ha nem, akkor azt kell elfogadni. Nincs olyan kapcsolat, (semmilyen minőségben), munka, utazás, és egyéb, ahol mindig minden rendben van. Talán túl unalmas is lenne. Eddig sziklaszilárdan hittem, hogy létezik tökéletes kapcsolat, – ezalatt értsd veszekedéstől mentes, filmes rózsaszín- tökéletes boldogság, házasság, de rá kellett jönnöm, hogy ez egy olyan illúzió, amit nem érdemes kergetni, mert ilyen nincs. Persze létezik a rendkívül jó összhang, az erős kötelék, a hűség, a bizalom, mint olyan, de viták, veszekedések, egyet nem értések, hangos szó, sértődés is…egyszóval semmi sem fekete vagy fehér, és ha zajlik az élet, akkor így lesz kerek a dolog.
Nem hiába szól így Fodor Ákos egyik verse:
„Az ember komédiája:
Mindhalálig élni tanul.”
