Kísértő démonok

Az utóbbi időkben újabb démonok kísértenek, melyek neve: gondolatok. Kísértenek éjjel, álmomba és nappal, az ébrenlét időszakában.

Mostanában sokat gondolok Kicsi Csodára. Persze már nem ÚGY, csak érdekelne mi van vele, mit csinál mostanság. De nem teszek semmit, mert megígértem, hogy nem zaklatom, hagyom, élje az életét, ahogy én is. Meg eszembe jut az a rövid idő, ami nekünk járt, és próbálok konzekvenciát levonni…eddig sikertelenül. Mert, ha az ember nem kap valamire magyarázatot, addig nem tud teljes egészében megnyugodni. Kíváncsi vagyok, hogy valaha megtudom e, de ha Tinából indulok ki, akkor IGEN. Csak sok-sok idő múlva. Ez némiképp megbékít.

Ennek kapcsán pedig a jövőm szokott felsejleni. Hogy mit szeretnék és mit nem. Ha azt veszem, akkor nem baj, hogy van egy értékrendem, és az sem baj,hogy ennyi idősen csak ennyi tapasztalatot sikerült magamra szedni. Már ezek a szerelmek is széttépték a szívem. Szerintem nem is éltem volna túl sokkal többet. Meg aztán, ha egyszer lesz egy gyerekem, akkor mit mondanék majd neki? Papolok az értékekről, de közben meg, ha megkérdezi, akkor elmesélném, hogy anya sem olyan szent, fűvel-fával volt…áhh! Szó sem lehet róla. A gimi, az egyetem egy visszafogott lázadás volt számomra, pont az ellen, amiben felnőttem, de telnek az évek, és azt veszem észre magamon,hogy mégis szükségem van mindarra, amit el akartam magamtól dobni. Szükség van az elvekre, csak nem kell annak túl radikálisnak, és erőszakosnak lennie.

Aztán itt a hülye megfelelési kényszer –legfőképpen önmagam felé – meg az a vágy, hogy nagyon szeretnék saját családot, egy élethosszig tartó kapcsolatot, plusz az irányultságom felvállalása a család felé, a rengeteg hazugság, amit az évek alatt felhalmoztam a lányok miatt, az örökös keménynek mutassam magam, mosolyogjak, mikor néha legszívesebben ordítanék…és mindez őröl belülről. Nem tudom, meddig vagyok képes ezt tovább csinálni. Sokszor csúnya gondolatok fogalmazódnak meg bennem. Hogy inkább eldobnám a boldogságom, csak hogy végre normális életem legyen. De boldogság nélkül meg hogy lenne normális életem? Gyerekkori álmaimban nem az szerepelt, hogy egy bábházasságban élek majd. Teljes mértékig tisztában vagyok azzal, hogy normálisnak mondható életem csak akkor lesz, ha egy pasit választok, és házasság, gyerek….de azt is tudom,hogy csak egy nő mellett lehetek igazán  boldog. De,ha nőt választok nem tudom mi lenne…Nem tudom a család mit reagálna. Mondjuk a távolabbi család elkönyvelt vénlánynak, meg tudomisén miről beszélnek…viszont anyáékon sokszor töprengek. Szerintem lehet el tudnának fogadni…vagy nem tudom. Már nagyon bennem van,hogy legszívesebben elmondanám, bármi is lesz a reakció, és akkor nem kell többet hazudnom,hogy épp hova megyek, kivel beszélek. Viszont az is bennem van, hogy nem akarom azzal bántani őket, pláne a srácokat, hogy egy ilyen… -inkább nem is méltatom magam- testvérük, gyerekük van. Hihetetlenül nyomaszt mostanság ez az egész. Ráadásnak Tina is szeretné olvasni a blogot, de…valahogy ez is olyan…Fura,hogy „idegeneknek” megengedem,hogy olvassanak, azaz kinyitom nekik a lelkem, míg Tina évek óta az egyetlen biztos pont az életemben,és mégsem tudom neki csak úgy tálalni. Talán azért, mert számtalan posztban szerepel, plusz A démonom is ott van…

Aztán a gyerek kérdés. Vajon milyen lenne a gyereknek, ha két anyukája lenne? Vajon 5 év múlva már elfogadottabb lesz a leszbikusok gyermekvállalása? A gyerkőc felnővén nem fog vádolni azért, mert önző voltam, és elvettem tőle a lehetőséget attól,hogy apukája legyen? Rakjak a gyerekemre, a véremre egy stigmát csak azért, mert egy önző dög vagyok?

Tudom, hogy hülye vagyok és még egyenlőre „felesleges” dolgokon forgok, de nem tudom kikapcsolni az agyam, ha egyedül vagyok.

Viszont egyben biztos vagyok. Nőt akarok! Nőt szeretnék csókolni, nő mellett szeretnék ébredni, és nőt szeretnék páromnak szólítani. Aztán majd a többi elválik szépen sorban. Addig még tényleg felesleges gyereken gondolkodni, és talán a coming out sem lényegszerű. Talán még a kapcsolat meglétekor sem. Egyelőre hinnem, bíznom kell és szeretni. Csak olyan jó lenne kikapcsolni néha. Nem csak órákra, hanem napokra, hetekre.