A NŐ

Már egy jó ideje foglalkozom a női szerepekkel, magával a NŐ-vel. "Ó mi sem egyszerűbb ennél - mondta egyik ismerősöm - hiszen te magad is nő vagy!" Valóban, Nő vagyok. De a női lélek annyira bonyolult, annyira sokszínű, hogy azt megfejteni egyszerűen lehetetlenség ... de aki kitartóan, állhatatosan tud gyönyörködni a természet eme csodájában, talán eljuthat a válaszhoz. Én ... csak behunyom a szemem... és magam elé képzelem:

a nőt, aki reggel álmosan, kótyagosan kászálódik ki az ágyból. A nőt, aki fáradtan, parányi szemekkel ül a konyhában, kávéját kortyolgatja, miközben az első beszűrődő kora reggeli napsugár arcát narancsos színekbe vonja. 
Aztán látom a nőt, párja vállára borulva, abban a harmóniában, és biztonságban, amit két ember egymásnak csak nyújtani tud.
Egy állapotos kismamát, ahogy kedvese gyengéden a hasát puszilja, s a picinyke szobát az együtt várakozás öröme tölti meg.
A szerelmespárt ahogy elvesznek egymás tekintetében, és a földöntúli mámor, mit a jelenben átélnek egymás karjaiban.
A párt, alvó gyermekük ágya felett összeborulva egy nehéz nap végén.
A nőt, aki gyengéden magához öleli kicsiny gyermekét, majd örömtől ragyogó arccal ölébe ülteti az apróságot, és egy megkopott meséskönyvből felolvas neki.

A könnyeivel küszködő nőt, akit sorsára hagyott a világ, arcán a fájdalommal, ami épp utat tör magának, s könnyek borítják halovány orcáját.
De látom a veszekedő párt is, ahogy összeborul minden, minden amiben hittek, amit együtt építettek fel. Aggodalom, keserves fájdalom, és csalódottság látszik az arcukon. A folytonos harcoktól - hisz a társadalom számára kitaszítottak- fogytán már az erejük, és nem biztosak abban, hogy képesek egy újabb csatát megvívni a világgal.
És ott vannak az ujjal mutogató emberek is, ahogy egy fiatal párt becsmérelnek. Ők pedig riadtan szorítják egymás kezét, s közben félig leszegett fejjel állnak a tömeg előtt, mint akik halálos bűnt követtek el ... Nagyon szeretik egymást, de kétségek gyötrik őket mert pontosan tudják, hogyha egymás mellett döntenek akkor még sok-sok akadály fogja nehezíteni útjukat.

De látom még a nőt, ahogy egy elégedett, önfeledt mosoly kíséretében magasba emeli kitüntetését.
Aztán a nőt a katedrán, ahogy a kócos buksijú gyermekeket bevezeti a tudományok kalandos világába, a műtőasztalnál, ahogy egy beteg ember életéért küzd már órák óta, a cukrászatban, amikor az 50. tortát díszíti görnyedve, a festőállvány előtt, az alkotás pillanatában, s a laborban, abban a szent minutumban, amikor felfedezi egy gyógyíthatatlan betegség ellenszerét.
 
Látom a nőt, ahogy fáradtan hazaesik, és csak a rajcsűröző gyerekek, és a rendetlen lakás fogadja. De azt is, ahogy a dolgozó nőt, Kedvese gyertyafényes vacsorával várja.
A nőt, ahogy artikulálatlan hangon ordít a párjával, kezével a mosatlan edényekre mutatva.
A nőt, ki rajtakapja párját, ahogy az egy másik nőt csókol.
A nőt, ki könnyei árjában úszva, elmosódott sminkkel, egyedül fekszik a nappali szőnyegén, körülötte széttépett fényképek, levelek, melyek egy tovatűnt kapcsolat végét jelzik.

    S egy idős párt a tó parton, kéz a kézben a vizet csodálva..

A Nő sokrétű, bonyolult, de közel sem buta, sete-suta, ügyetlen és használati tárgy. A Nőknek vannak okos meglátásaik, gondolataik, és mély érzéseik, de tudnak kegyetlenek és szörnyen gonoszak is lenni. S bár eddig rengetegszer megkaptam, nem vagyok feminista, egészen egyszerűen foglalkoztat a téma, talán azért is, mert én is a gyengébbik nemhez tartozom...