Szeretni valakit valamiért...

"Hosszú az út, amíg kezem a kezedhez ér..."

Egy másodperc, egy hang, elég ahhoz, hogy kialakuljon egy érzés. Egy érzés, ami egyre csak erősödik, fokozódik, egészen addig, míg az őrült szerelem tűzében a két szív összeforr, s a vágy beteljesül...

Nem tudnám megmondani, hogy mikor, hogyan alakult ki, egyszerűen csak megtörtént a csoda. Ép ésszel fel sem tudtam fogni, és sokáig azon kattogtam hogyan lehet az, hogy titkos vágyaim válnak valóra úgy, hogy egy szót sem szóltam.

Amikor először megláttam, a torkomban dobogott a szívem, angyali mosoly ült az arcomra, és felragyogott a szemem, pedig akkor még nem tudhattam,hogy mi jár a fejében, és a saját érzéseimet sem fogalmaztam meg önmagam számára. De a feszültség ott lebegett a vasútállomás peronján, és mindent betöltött a várakozás izgalma.

Gyávaságból, babonából vagy csak az eddig elkövetett hibáimból tanulva...igazából nem tudom, csak azt, hogy vigyázni akarok Rá, óvni Őt, a nyíló, tiszta virágot, ameddig csak lehet. 
Nem akarok hiú ábrándokat kergetni, nem akarok elérhetetlen ideákat, illúziókat állítani, nem akarok én semmit. Csak látni Őt mosolyogni, önfeledten nevetni, megfogni puha kezét, és kéz a kézben elvonulni az olykor rideg világ bántó zajai elől, vagy pedig együtt, karöltve harcolni, mint Bonnie és Clyde. Ennyit szeretnék, semmi egyebet.