Vagyok

Nem vesztem el, csak munkába járok, és esténként már semmi energiám bekapcsolni a gépet. Igen, dolgozni járok, persze ez nem az, aminek látszik. Nevezzük egyfajta társadalmi munkának. Ingyen melózóm – mikor igazán jól jönne pár fillér – bár hozzáteszem, van benne némi hátsó szándék is. Nem, nem bírói ítélet, szabad akaratomból döntöttem így. Nagyon szeretem azt a helyet, a légkört és a srácokat. Annyi szeretetet tudnak adni, hogy az leírhatatlan. Persze nem azért vagyok ott, hogy úgymond rajtuk keresztül töltődjek fel, mert nem. Nagyon jól esik, hogy szeretnek, de azért, amit ott teszek semmit nem várok cserébe. Vagy legalábbis nem tőlük. Sajnos felnőttem ehhez a számító világhoz, és tudom, hogyha el akarok valamit érni, azért tenni kell. Egyelőre úgy tűnik én húztam a rövidebbet, de nagyon remélem, hogy a befektetett energia egyszer, valamilyen módon majd megtérül. Sőt! Maximálisan biztos vagyok benne, hogy a sors, vagy a jó Isten gondoskodni fog erről!

Valahogy felerősödött bennem a hit. Az a fajta hit, ami feltétlenül szükséges az egészséges élethez.

Ezen túl pedig folyamatosan acélozom magam, és továbbra is azon tevékenykedem, hogy sikerüljön végre megteremteni és megtartani a belső lelki harmóniámat. Ennek eléréséhez pedig mindig jön egy-egy váratlan segítség, apró gesztusok, amik visznek előre.  Már odáig jutottam, hogy Anyának is megmondtam ma a tutit. Attól, hogy kiakasztják a munkahelyen, nem beszélhet velem úgy, mint egy kutyával, még akkor sem, ha ő az Anyám. Jah, és nem vagyok villámhárító, hogy rajtam vezesse le a dühét. Szívesen meghallgatom, ha tudok, segítek, de nem azért vagyok, hogy idióta hülyeségek miatt -amik csak az ő fejében léteznek – üvöltözzön velem. Nyilván vagyok annyira értelmes, hogy vágom szar napja volt, és ez az egész nem nekem szól, de így is, úgy is magamra veszem, megbánt vele, és ez nem jó nekem. Így hát ezt közöltem Vele is, majd ott hagytam az utca közepén. Mire újra találkoztunk nyugalom honolt köztünk. 

Szóval haladok, haladok, bár elég lassan. Nehéz a gondolatból szavakat, majd tetteket formálni. Ha meg is születik a pozitív gondolat a fejemben, még nem tudom kizárni a külvilág hatásait, és mint ismeretes hamar úrrá lesz rajtam a csalódottság, az elkeseredettség és még időnként hatalmába kerít a fortyogó düh. De! Érzem, hogy jó úton járok.

Kedves Fetisa és Black Horse, igyekszem összekapni magam és mielőbb válaszolni neked!