Adj vért, és ments meg 3 életet!

Világ életemben utáltam a kórházakat, és mindent, ami vele jár. A fertőtlenítő és az érzéstelenítő szagát, a tűt, és a szúrást, a fehér köpenyt és úgy ám blokk az egész egészségügyet. A hideg futkározik rajtam, mikor valamilyen vizsgálatra kell mennem, ami általában már csak akkor következik be, mikor visznek. Komolyan.

Na de azért érlelődött bennem a gondolat – az adj vért, és ments meg 3 életet szlogen sokadik olvasása után -, hogy egyszer rá kellene szánnom magam és ezzel is jót tenni. Mindezzel addig vártam, míg egyetemista nem lettem. Egy évvel ezelőtt is láttam a koli ajtajára kifüggesztve a plakátot, erős volt a vonzás, de még erősebb a félsz, így jó messzire elkerültem a véradó helyiséget, hogy még csak véletlenül se…

Aztán márciusban szintén meghirdették az eseményt, majd hosszas tanakodás után arra jutottunk a szobatársaimmal, hogy bár már régóta gondolkodunk rajta, még egyikünk sem esett át a tűzkeresztségen, és mi lenne, ha….

Lázasan készültünk, ó szuper buli lesz, kapunk ezt, meg azt, tök szuper. Aha. Másfél órával a „kínpad” előtt rám jött, hogy énbizonybenemmegyek,és jajnemakarom,nagyonfélek,jajjj! De a többiek nem hagyták, hogy megfutamodjak, így D’Angelke kénytelen volt legyőzni tűiszonyát a jó cél érdekében, és vért adott…

Aztán alig vártam, hogy leteljen az 5 hónap és újra „életeket menthessek”. Ma reggel még szintén ujjongva vártam a délt, aztán újra előadtam a márciusi produkció, hogy FÉLEK, NEM AKAROM, HOGY MEGSZÚRJANAK… - már csak ezért sem kell aggódni, hogy szurkálós drogos leszek - de aztán nagyon nagy levegő, és már csak egy ember van előttem, és … következő! Valahogy éreztem, hogy ez most nem fog simán menni. Először kiderült, hogy elég ritka vércsoportom van – az iskolában vért adók közül, egész nap folyam egyedül nekem volt ilyen – aztán beleszúrták a tűt a vénámba, de a vérem sztrájkolt és nem akart kijönni, hiába is csalogatták. Majd kb. 5 perc után, mikor már majd leszakadt a karom a sok pumpálástól elkezdett nagyon lassan csöpögni. Az ápolók, akik végezték a műveletet, rázták a fejüket, én pedig riadt nyuszi módjára figyeltem az eseményeket, hogy most mi lesz. [Persze van némi előzménye a dolognak, amikor 17 éves koromban olyan migrines rohamom volt, hogy ájultan vittek be a sürgősségire,  majd amikor már magamhoz tértem, 1 ampulla injekció beadásához 5 vénám durrantották szét... én pedig sírva könyörögtem, hogy inkább megiszom, csak még egyszer ne … Ezek után talán érthetőek a fenntartásaim. ] De aztán csak beindult a vörös folyadék, olyannyira, hogy már túl gyors is lett, és ez picit megakasztotta szegény szervezetem. Most megint rázták a fejüket az ápolók, és minden figyelmükkel, és kedvességükkel elhalmoztak, olyannyira, hogy még a sármos  dokit is behívták. Azt mondták először hófehér, majd hamuszürkére váltott az ábrázatom és hideg verejték öntötte el a testem. Jó tett helyébe … azért aranyosak voltak, és visszahoztak a színek közé, de a kezem még most is sajog. Ennek ellenére, 5 hónap múlva újra ugyanitt… Ez már családi hagyomány, és csak nem hagyhatom, hogy apa tartsa a csúcsot a 19 szeres véradásával. Mindenesetre nem rossz dolog, és nem csak azért, mert ezzel másokon segíthetünk, hanem azért is, mert így kiderül, ha valami gond van – hiszen ha valami nem stimmel, akkor két héten belül értesítenek -, valamint a szervezetnek is jót tesz, ha frissül a vérállomány. Úgyhogy csak biztatni tudok mindenkit, és most nem ecsetelném a hátrányokat!