Különös, amióta barátságot kötöttem önmagammal, egyre több ember fordul ellenem, és sorra szakadnak meg kapcsolataim. Pedig semmit nem csinálok másként mint eddig, pusztán azáltal, hogy elfogadtam korlátaim, erényeim szert tettem némi önbizalomra, ezáltal pedig egyre többször tudok hangot adni nem tetszésemnek. Hozzáteszem normális hangnemben, és nem sűrűn. Nyilván sokaknak nem tetszik, hogy elkapom a lábukat mielőtt még belém rúghatnának, ezzel pedig elvéve az örömüket, ellenem fordulnak. Néhány embert többnek képzeltem, nagyobbnak, lélekben is szebbnek, aztán rá kellett jöjjek, hogy igen, vannak jó tulajdonságaik, melyek roppant tetszetősek, de amikor a meggondolatlan őszinteségükkel, önzőségükkel folyamatosan csak bántanak, akkor elgondolkodom, hogy szükségem van e azokra az ismeretségekre, kapcsolatokra. Természetesen akaratunk ellenére is bántjuk egymást, olykor még azt is, akit mélységesen tisztelünk és szeretünk, de nem mindegy, hogy egy-egy ilyen eset után hogyan fordulunk egymás felé. Az esetek 90%-ban én kértem bocsánatot, én hunyászkodtam meg a másik előtt, vagy fej leszegve kerültem az illetőt. Hozzáteszem, hogy mindezt nem csak akkor tettem, amikor tudtam, hogy nincs igazam. Csak vagy többre tartottam a kapcsolatot annál, minthogy verjem a palávert, hogy már pediglen akkor is nekem van igazam, vagy túl gyáva voltam kiállni a véleményem mellett, mert úgy gondoltam soha nem kerekedhetek felül egy-egy vitában. Hülyeség. Persze vannak erősebb karakterek, heves vérmérséklettel, de az nem azt jelenti, hogy a sarokba kellene vonulni előlük. Ha meg sem próbálja az ember, akkor tuti, hogy nem fog sikerülni. Kockázat nélkül nincs nyereség.
Ha már kapcsolat, tegnap volt Valentin nap. Ugyan olyan nap, mint a többi. Vagy mégsem?
Kígyózó sorok a virágboltok előtt, „szeretlek Drágám”, Imádlak Édesem” üzenetekkel teli facebook üzenőfal. Nem igazán értem mindezt. Nem utálom a Valentin napot félreértés ne essék, de nem sok értelmét látom a dolognak. Egyrészt ez egy jó marketing fogás, amivel a jó népet rá lehet venni, hogy a pénztárcája mélyére nyúljon, hisz a Kedvesért semmi nem drága. Másrészt, ha szeretünk valakit, akkor ne csak egy nap erejéig hozzuk le neki a csillagokat, és mondjuk reggeltől estig, hogy így szeretlek, úgy imádlak. Szerintem. Nem azért állok így ehhez a mű ünnephez, mert irigy single vagyok, mert nem. Csupán bosszant, amit a környezetemben látok.
No mindegy. Hisz eddig sem érdekelt ez az egész hajcihő, és ezután sem fog. Ami fontos, azt nem üdvözlőkártyán kell keresni, de még csak nem is a szívecskék mögé rejtett bonbonos dobozban. Persze lehet ilyenkor IS kedveskedni, szeretgetni a másikat, de a lényeg, hogy ne csak ilyenkor. Nem egy olyan párt láttam, akik marták egymást, repkedtek a ribanc, tróger – nem éppen kedves jelzők – majd Valentin napkor Drágámmá, Életemmé, Szívemmé változtak, aztán másnap minden folytatódott tovább a megszokott módon. Hasonló a történet, mint Karácsonykor.
Jómagam olyan fantasztikus ajándékot kaptam Valentin napra, amilyet eddig még soha. Éjszaka arra ébredtem, hogy szaggatom a lepedőt úgy görcsölök. Szakadt rólam a víz és, mint rossz drogos túrtam fel a gyógyszeres dobozt, fájdalomcsillapítót keresve. Ezt leszámítva , átlagos keddi napom volt, egy csipetnyi varázsporral meghintve, amit boldogságnak hívnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése