A féltékenység, mint ön és másokat pusztító méreg

Kaptam egy könyvet, Paul Hauck: A féltékenység címmel.  Forgattam, nézegettem, de nagy nehezemre esett elkezdeni. Aztán az első néhány oldal után teljesen magával ragadott az írás, hangvétel, és ami ennél is fontosabb, elgondolkodtatott. Rájöttem, hogy iszonyatosan féltékeny voltam az előző kapcsolatomban, s ezzel nem csak a másik félnek, hanem önmagamnak is ártottam. Ugyebár nem voltunk hivatalosan egy pár, mégis érzelmi és szexuális kapcsolatban éltünk, ezért úgy gondoltam, hogyha már megengedte, hogy lássam, ízleljem teste legféltettebb porcikáit is, akkor már hozzám tartozik, az enyém.

Nah már most ez egy szörnyen téves megállapítás volt a részemről, amire akkor jöttem rá, amikor elolvastam Ancsa egyik posztját. Egy szerelmi kapcsolatban nem birtokoljuk egymást, nem vagyunk egymás tulajdonai, pusztán egymás mellett, együtt vagyunk.  

Miután tudatosan ráeszméltem arra, hogy kisajátítva, féltékenykedve nem lehet egy egészséges kapcsolatot fenntartani, elhatároztam, hogy ha legközelebb találkozok valakivel, nem követem el újra ezt a hibát. Úgy érzem ezt eddig sikerült is betartani. Pedig kapom a kérdéseket, hogy „ Nem tartasz attól, hogy megcsal?”, vagy „Kitudja kivel, mit csinál. Nem vagy ott, nem tudhatod. Te mégis bízol benne?” „ A válaszom minden esetben az, hogy igen. Maximális bizalom él bennem, és iszonyatos higgadt nyugalom. Úgy gondolom másként nem lehet. Fogalmam sincs honnan, hogyan tudtam ekkorát változni, de örülök, hogy ez bekövetkezett. Vagyis de. Azáltal, hogy hellyel-közel elfogadtam magam nőtt az önbecsülésem, és megértettem, hogy egy párkapcsolatban nem köthetjük egymást karóhoz, nem tarthatjuk a másikat pórázon, hiszen két önálló individuum vagyunk.

A féltékeny ember problémái önmagából indulnak, amit később kivetít a párjára, barátjára, testvérére, kollegájára. Az ilyen embernek legtöbbször gondja van önmagával, az önbizalma a béka hátsó fele alatt tanyázik, épp ezért képtelennek tartja, hogy a párja pont Őt, az értéktelen senkiházit kívánja és szeresse. Hogyan is kívánhatná, ha ő kövér, narancsbőrös, pattanásos…stb. 

De a féltékenység nem csak a párkapcsolatokban okoz rengeteg problémát, hanem bármely emberi kapcsolatban is. Példának okáért nem véletlenül ismert a testvérféltékenység, mint olyan, de teljesen természetes jelenségként fordul elő, a barátságokban, munkakapcsolatokban bekövetkező féltékeny érzés. A féltékeny ember külső visszaigazolásra, szeretetre vágyik, valamint arra, hogy abszolút győztesként álljon legfőként önmaga és a környezete előtt. Ő legyen a legjobban öltözött, a legjobban fizetett, a legsikeresebb és így tovább. Ezt a fajta irigység érzést jó irányba is el lehet vinni, ha valaki ezt arra használja, hogy jobbá és jobbá váljon általa, de egy egészséges elme akkor sem roppan bele, ha mondjuk ez nem sikerül. A féltékeny ember viszont nem tudja feldolgozni a csalódást, vagy ha meg is nyer egy játékot, akkor sem érzi kielégítettnek magát. Soha nem tud megnyugodni, újabb és újabb összeesküvést érez a háttérben, folyamatos csapásokat sejt mindenhol, és nincs az az élőlény, aki meg tudná nyugtatni, vagy el tudná oszlatni gyanúit. 

A köztudatban él az a közhely, hogy a féltékeny ember nem véletlenül féltékeny. Ad 1 valószínűleg megvan rá az oka, ad2 ő maga is tévúton jár (t). Az első feltevéssel egyet tudok érteni, mert a legtöbb ember érzi azt, ha a párja nem úgy viszonyul hozzá, mint előtte. A ki-kimaradozások, rúzsfoltok az ingen, szőke hajszál a barna csajszi pólóján, mind mind utalhatnak a szerető meglétére, csak nem mindegy ki, hogyan reagálja le mindezt. Az viszont biztos, hogy egy-egy ilyen eset után a bizalom már nem lesz feltétel nélküli, maximális. 

Az viszont, hogy minden féltékeny ember azért viselkedik úgy, ahogy, mert ő maga is szeretőt tart, vagy megcsalta már a párját nem feltétlenül igaz. Abban lehet valami, hogy ha már korábban megtette valamelyik kapcsolatában, akkor tisztában van a jelekkel, vagy épp pont ezért, mert magából indul ki nem bízik úgy a társában. De röhejesen féltékeny voltam én is, mégsem csaltam meg soha, sem gondolattal, sem cselekedettel, ahogy rajtam kívül még rengeteg sorstárs sem.

A szerelemféltés olyasfajta érzés, ami felemészti a kapcsolatot, és az abban élő mindkét félt is. Az egyiket azért, mert a folyamatos összeesküvés elmélet gyártása, a nyomozás, bűnjelek gyűjtése leköti minden energiáját, plusz teljes mértékig ki tudja készíteni magát, hiszen borzalmas belegondolni, hogy a párunk egy másik kezét fogja, más száját csókolja, vagy ne adj Isten…. Kegyetlen. Aztán ott a másik szerencsétlen, aki folyamatos gyanúsítgatásnak, vallatásnak van kitéve. Volt már szerencsém ebben a szerepben is kipróbálni magam, és lehet ez is jó lecke volt. Nem kellemes érzés, hogy a párunk minden ok nélkül bizalmatlan velünk. Pláne, ha mindezt azzal magyarázza, hogy a nem tudom hanyadik barátnője miatt alakult ez ki benne. Köszi, esélyem sincs a bizonyításra. Hosszú hónapokig lelki terrorban élni, még a legedzettebb embereket is felőrli. 

Mindenképpen ajánlom ezt a könyvet azoknak akik féltékenyek, akár csak egy kicsit, vagy betegesen, és azoknak is, akik már nem bírják párjuk féltékenykedését.

A zöldszemű szörnyeteg ellen nincs orvosság, a féltékeny embernek kell önmagába néznie és nem pedig a másikat vádolnia folyamatosan, mert egy FBI nyomozóval nincs olyan ember, aki képes hosszútávon együtt élni.