Új őrültség jutott eszembe miután vasárnap – ami számomra ünnepnap lett volna – idegösszeroppanást kaptam és szétvertem a lakás, a kert és a pince berendezési tárgyait. Aztán miután kitomboltam magam, a boxzsákot vettem célba, végül pedig lerogytam a földre az üvegszilánkok közé, és sírógörcsöt kaptam. Elegem van az otthon folyó dolgokból, de patthelyzet, mert nem tudok, vagyis nem akarok különköltözni. Először is nincs olyan fix bevételem, amire a számlafizetéskor támaszkodhatnék, másrészt nem így, nem cirkusszal terveztem elhagyni a családi „fészket”. Meg akartam adni a módját. Mert amikor nincs botrány, sajnálnám rájuk borítani az asztalt. Sajnálom Anyát, mert ő az abszolút vesztese ennek a történetnek. Sajnálnám a srácokat is, bár nem érdemlik meg. Ha most hoznám meg a döntést, elbuknék, mint jó gyerek, testvér. De közben meg tönkremegyek és már egy kész idegroncs vagyok. Nem tudom. Hosszú folyamat lesz ez még. Egy hosszú játszma.
De eljutottam vasárnap arra a szintre, hogy öngyilkosság? Nagy francokat. Nem adom meg ezt az örömet senkinek. Ha már kaptam ezt a szaros életet, akkor ki akarom használni. Élni akarok, szerelmes lenni, jókat enni, hosszú, fülledt szerelmeskedéseket, benzingőzt, sok-sok fényképet, kiállításokat, és boldogságot. Egy olyan önző ember miatt nem oltom ki az életem, aki már kétszer is meghozta azt a döntést, hogy a betegnek nincs helye ezen a földön.
Ettől van egy sokkal-sokkal jobb ötletem. Édes a bosszú. Tudom mivel lehet őrületbe kergetni, mitől fog teljes mértékig kikészülni rövid időn belül. És pont ezt fogom tenni.
Tudom, ezzel a lépéssel most nem leszek népszerű. De gyere, cseréljünk életet és meglátod, hogy neked sem lesz más választásod. De mondhatjuk ez másként is. Mostantól terápián fog részt venni, mely segít neki rájönni, hogy se perc alatt egyedül maradhat és az nem lesz kellemes. Ahogy az sem lenne élete legnagyobb partyja, ha az állítólag szeretett lánya koporsójánál állna.
Egyébként meg semmi rosszat nem fogok tenni, csak azokat amiket szeretek. Motorozni fogok egy dög nagy gépen, és mindig később fogok hazaérni, mint ahogy hazavár. Újabban nagyon utálja ezt az ötletet, mármint a motorozást, mert veszélyes. Nah és? Épp ez benne a poén. Ki-ki maradozok, helyesebben hétvégenként nem fogok annyira sietni haza. Hát hülye vagyok én? Van jobb programom is, mint a család széthullását nézni. Lehet a hab a torta tetején egy csodálatos coming out lesz, és akkor az eredmény már garantált. Akkor már nem kell azon törnöm a fejem,hogy költözzek e vagy sem, mert muszáj lesz….
Hogy az agressziód nem magad ellen irányul, az talán pozitív jel, de azért ez még így is elég félelmetes számomra. Amiatt, hogy amit teszel, nélkülözi a racionalitást. Tehát nem, hogy kevés van benne, hanem semmi.
VálaszTörlésA különköltözősdi sem világos. Jó lenne, de nem is akarsz, meg nem is tudsz. Aztán olyan helyzetbe akarod hozni magad, amikor muszáj lesz. Csak egy javaslat. Az rendben van, hogy, ha nem bírod otthon, akkor tartózkodj minél többet házon kívül, de a comingoutot, meg a durva kenyértörést halaszd el addig, amíg egzisztenciálisan is képes leszel függetlenedni.
Nagyon nem kellett volna ezt a posztot megírnom, de már nem törlöm. Igen, félelmetes vagyok olykor önmagam számára is. Néha, amikor már túlon túl sok a súly összeroppanok. Nem azért, mert iszik az apám és ez rossz az egész családnak, és még csak nem is azért, mert már nem tudom otthonomnak mondani a helyet, ahol felnőttem. Hanem azért, mert egy szörnyű dolog kapcsán eszembe jutott újra, hogy az a férfi, akit istenítettem, akire felnéztem, képes volt szemrebbenés nélkül meghozni a döntést, hogy vesszen a saját gyereke. Csak mert beteg, és ilyenre nincs szükség. Tudom, hogy akkor sokkal nehezebb lenne az életünk, és valószínűleg más gondok is felmerültek volna, nem is erről van szó. Csak arról, hogy valaki képes lemondani a gyerekéről hidegvérrel, és soha nem ejtett, ejt egyetlen könnycseppet sem.
VálaszTörlésA költözés megoldaná a problémákat minden szempontból, de nem akarok őrült módjára, kiabálva, őrjöngve összecuccolni. Ezért csendben, olykor kiakadva nyelek, nyelek és nyelek mindaddig, amíg vígan és maximáls biztonságban képes nem leszek otthont teremteni önmagam számára. A coming out pedig lebeg a levegőben, egy-egy veszekedés alkalmával már a számon van, hogy kimondanám: " Látod, az ilyen disznók miatt vagyok én leszbikus." De aztán megtartom magamnak.
Sajnos ez a poszt is csillapodni nem akaró fájdalomban született.
D'Angel