Süt a nap, élvezd! :)

Ajánlott zene

Ms. Sancheznél beköszöntött  a nyár. Levakarhatatlan a mosoly az arcomról és úgy viselkedek már megint, mint egy tinilány. Képes vagyok órákig készülődni, a tükörben nézegetni magam, és folyton azon gondolkodok, hogyan vágassam le a hajam úgy, hogy az ne legyen megszokott.  [Pedig én nem vagyok ilyen. :))) ] Vigyorgok, mint a tejbetök, de a legnagyobb probléma, hogy ezt más is észrevette. Megkérdeztek: „Hát téged meg mi lelt? Mi ez a bazsalygás?” Persze az én válaszom csak egy vállrándítás volt. :) Hihetetlenül jó hatással van rám ez a jó idő. Szeretem a telet, a hideget, a begubózást, de azért épp itt volt az ideje már, hogy a napocska is munkába álljon. :)

Ahogy kiléptem az edzőterem ajtaján, rögtön megcsapott az a semmihez sem hasonlító forró, nyár éjszakai levegő. Kitártam karjaim és legszívesebben csak forogtam volna körbe-körbe. Imádom, mikor cirógat a lágy szellő, s közben ott bizsereg a levegőben a fülledtség, az el nem csókolt, édes csókok ígérete, a bujaság, a vágy és az őrült, nyári partik hangulata. A kerti sütögetések, a zene, karaoke, az önfeledt tánc csúfolás- mert én azt táncnak nem nevezném :) – a baráti beszélgetések, kellemes éjszakák. Amikor nem gondolkodsz azon, hogy épp dolgozni kell menni hétfőn, vagy, hogy ez már a harmadik citromos söröd, amit kortyolsz. Ez az önfeledtség időszaka, a barátságok összekovácsolásának, és a lángra gyúló szerelmek időszaka. Pontosan egy ilyen nyár okozta a „vesztem” anno, mikor a kedves démonom gondoskodott rólam. :)

„Kapd el a ritmust, így kell élni! Ilyen az életem!”

A 2012-es nyaram felért egy nagy rakás pontpontal,kínoztam magam, bűnhődtem, de érzem, hogy az idei, az csak jó lehet. Remélhetőleg a munka mellett lesz időm utazgatni is kicsit. Szeretnék az országban barangolni, és egy Szegeden jártas kísérővel bevenni a napfény városát. :) Na és persze végre összehozni egy régóta tervben lévő, várva várt baráti találkozást.

 „Süt a nap, élvezd!Pezseg az élet! Ragyog az ég is, sodor a vágy!

Magyar a tenger, boldog az ember, az időt úgy megállítanááám!”

                                                                                                      /Delta:Süt a nap/

Fotó: http://imgix.8tracks.com/mix_covers/000/304/504/73293.original.jpg?fm=jpg&q=65&sharp=15&vib=10&w=521&h=521&fit=crop

.., - pont, pont vesszőcske...készen van a ...fejecske!

Gyönyörűen süt a nap, a lágy szellő pedig csipkeszerűen fodrozza a zöldes vizet. Itt ülök a város közepén kialakított kis arborétumban és tanulni próbálok. De nem megy. Jönnek a gondolatok, mint csenevész gyerekek, és nyughatatlanul böködik elmém. Így a füzetet egyetlen mozdulattal összecsukom, és a táskám mélyére süllyesztem.

Mélyeket lélegzek, megpróbálom beszívni a természet éltető erejét. Hesegetem a gondolatokat: „Ejj, menjetek, játszatok máshol!” De azok csak nem tántorodnak el. Csak jönnek, és jönnek, és jönnek. Így aztán némelyiket ölbe kapom, egyikkel-másikkal futkározok, míg egy aprócskát dédelgetek lágyan. De mélyebben nem akarok foglalkozni velük, bármennyire is akarják. Nem akarok görcsölni, kapaszkodni, akarni. Csak jól érezni magam az emberek társaságában. Ha megvagyon írva, úgyis eljő Ő! Vagy már az is lehet, hogy itt is van. Ki tudja! :) Meg kell tanulnom türelmesnek lenni, és hinni a jóban. Egy kép, egy gondolat, egy szó viszont nem hagy nyugodni.

Egy naplemente, egy kéz a kézben séta, egy ölelés, egy-egy lopott pillantás, s…talán…egy csók, a langyos estében.  … Remélhetőleg nem sebtében. 

Tragikomikum!

Mert, ha a komédiának van tragédiája, akkor a tragédiának is van KOMÉDIÁJA. Na, meg komédiása is, persze!

Azok a boldog szép napok!!!

Azok a boldog szép napok, amikor még csak gimis voltam. Szabad, mint a madár, nem pedig fogoly egy aprócska koliszobába.

És tényleg! 18-19 évesen úgy éltem, mint egy király. Jó volt az alakom, meg voltam elégedve magammal, hajnalokig buliztunk,füstöltünk, iszogattunk, főztünk finomakat, hülyültünk reggeltől estig,  volt jogsim, és ha kölcsön kocsival is, de feszíthettem, élvezhettem a szabad gyorsulást, volt egy nő mellettem és minden happy volt. A szó szoros értelmében faltuk az életet.

Most meg? Pfff. 18 éves akarok lenni újra, de már a mai eszemmel. Most igazán ki tudnám használni az élet lehetőségeit. :)

Szavak nélkül

Van mit nem lehet szavakkal kifejezni. Erre találták fel a zenét.

S,hogy mit fejez ki ez a zene nekem?

Állok egy hegyvidéki kisfalu közepén széttárt karokkal,és szakad az eső. Arcom az ég felé emelem és hagyom, hogy bőrig áztasson a tavaszi eső, s tovavigyen minden emléket, fájdalmat és örömöt. Majd lábaim nem bírnak el, így lefekszem a macskaköves térre és csak vagyok. Sírnék,de nem tudok. Lehunyom szemeim,és élvezem létezésem ezen szent és monumentális pillanatát.

A lángoló szív

Ajánlott zene

Azt hiszem van valakije…

Azt hiszem erre még nem készültem fel…

Azt hittem elengedtem,de…

Azt hiszem még nem egészen…

Azt hiszem nem akarom mással látni…

Azt hiszem nem élem túl,ha látom más kezét fogni…

Azt hiszem meghalt lelkem egy darabja…

Azt hiszem meghalt az utolsó dédelgetett remény is…

Azt hiszem föl kéne fognom…

De miért ilyen nehéz? Hisz már elengedtem? Vagy talán mégsem. Talán jobb is, hogy nem tudtam eddig semmit…és most sem kellett volna….

Azt hiszem ideje tüzet gyújtani.

A tűz megtisztít. Elégeti a fájdalmat, a kínzó gyötrődést. Minden gyötrelmemet a tűz oldotta meg. A démonom szeánsz szerű elégetésével megszabadultam a fájdalomtól, a gyötrő kérdésektől. Néhai kapcsolatomból maradt szimbólumot is a lángok emésztettek fel. A gyerekkori féltve őrzött emlékeim is a tűz martalékává lettek…Egy pszichológiai tanulmány szerint is le kell írni egy lapra, ami kínoz, amitől félünk és el kell égetni.

Talált magának mást. Jobbat, mint amilyen én valaha voltam…vagyok…Olyat, aki majd nem fogja bántani.

Lehet, hogy én képtelen leszek ebben az életben bárkit is boldoggá tenni? Elgondolkodtató, hogy legalább kétszer annyi kapcsolatot mentettem meg, mint amennyi kapcsolatom nekem volt. Vicces, hogy pont egy olyan embertől kérnek párkapcsolati tanácsokat, aki javarészt soha nem tapasztalta meg, milyen kapcsolatban élni, úgy igazán. Talán nekem más lesz a sorsom. Talán nekem nem jár társ, talán egyedül kell boldognak lennem…

Anyával képeket nézegettünk vasárnap, és megjegyezte, hogy látszik az arcvonásaimon az eltelt idő. Pedig ő mindig azt szokta mondani, hogy milyen jó, hogy kislányosak a vonásaim, és hogy alig nézek ki többnek 15-nél. Valóban, az elmúlt 1-1,5 évben látványosan és rohamosan öregedtem. Ne tessék nevetni! Eddig is őszültem, de most nagyon megszaporodtak az ősz hajszálak. Az arcom és a testem is meggyötört, egyre több a ránc. A szívem is rakoncátlankodik. Fizikailag. Talán nem kellene lázadnom. Talán nem kellene a boldogságot hajszolnom. Talán nem kellene ragaszkodnom valakihez, aki hallani sem akar rólam. Talán nem kellene kergetni a szerelmet.  Talán nem kellene versenyt futni az élettel és az idővel. Talán bele kellene törődni az életbe, a saját sorstalanságomba. Talán ideje tovább lépni, felégetni magam mögött mindent. Újra!

Nem akarok most beszélgetni…Nem tudok mit mondani…

 Távozom eme színdarab porondjáról.

Az utolsó levél Neked!

Ajánlott zene

Drága Kicsi Csodám!

1 kerek éve nem láttam gyönyörű arcod, december óta nem hallottam a hangod… és nem tudok rólad semmit…

2011.novembere-decembere életem legszebb hónapjai voltak. Csodaként érkeztél és ragyogtad be életem. Tudod, mikor először felhívtál telefonon…már akkor a fellegekbe jártam. Fogalmam sem volt még, hogy miért, de már pusztán a hangod elvarázsolt. Épp fogorvoshoz tartottam, és mikor kiszálltam a kocsiból fel-alá ugráltam örömömben, és egész este levakarhatatlan volt a vigyor az arcomról. Alig vártam, hogy újra hívj. Aztán újra beszéltünk, és olyan dolgokat osztottunk meg egymással, amit mással nem,és ezen jót nevettünk,hogy ugyan miért is mondtuk azt, amit. Hívás hívást követett és lelkem már magasan szárnyalt. Látnom kellett téged, meg kellett ismernem a fantasztikus hanghoz tartozó édes pofit is. Nem tévedtem. Gyönyörű decemberi nap volt. Szívem már a torkomban dobogott, s amikor megláttam mosolygós arcod a váróban…maga volt a megtestesült csoda. Ahogy az az egész nap is, amit együtt töltöttünk. Amikor rájöttünk, hogy a galambok közös pont, mert mindketten egyformán félünk tőlük. Amikor a forralt bor megtette a hatását, és lassan oldódtunk. Amikor lelepleztem saját magam, és úgy éreztem, mintha meztelen lennék előtted. Amikor eljutottunk a természet lágy ölébe, és lassú, feltérképező mozdulatokkal,de megfogtuk egymás kezét. Amikor kéz a kézben jól eltévedtünk a sötétben. Amikor fújtuk a füstöt nevetve. Amikor utánam jöttél… Amikor vágytól lángoló szemekkel magadhoz húztál…amikor gyengéden megcsókoltál. Amikor összebújva álltunk és nem akartad,hogy hazajöjjek. Amikor a vonaton magamhoz szorítottalak és nem akartam, hogy véget érjen a pillanat. Amikor elengedtük egymás kezét és eltűntél a távolba… A bátorító sms-ed.Az újabb telefonhívások. Megismertelek és szép lassan megszerettelek. Egymás életének szerves részeivé váltunk. Rejtegettem érzéseimet a világ elől, de egyre nehezebben ment. Olyan boldog voltam, mint még soha. Minden nap arra vártam, mikor találkozunk újra. Folyton bámultam a koliszoba ajtaját, a portát…hátha eljöttél…vagy arra vártam,hogy hívj, menjek hozzád. Szökést terveztem minden éjszaka, hogyan foglak elrabolni, és elszökni veled a világ végére,hogy senki ne találjon ránk.  …gyönyörű, madárcsicsergős április volt. Hazudtam, hogy veled lehessek, de nem számított, hisz találkozhatok…Veled. Akkor még nem tudtam,hogy az a nap…bizony gyásznap lesz.

Tudod…most elmondhatom őszintén…egy cseppet sem örültem,hogy megváltozott a program, mert veled akartam lenni…kettesben. Valami egészen különlegeset terveztem…Neked. De aztán megbékéltem a gondolattal, hisz találkozhattam a barátaiddal. Jól is telt az este mindaddig, míg nem kezdtem egyre frusztráltabbnak érezni magam. Nem foghattam meg a kezed,és…még…még egy csókot sem válthattunk…Olyan volt, mintha nem ott folytattuk volna, mint ahol abbahagytuk az előző találkozásunkkor. Aztán jött az…és onnan olyan volt, mint a legrosszabb rémálom. Szörnyű volt, ahogy én is. Tudom, már százszor elmondtam,de most…utoljára elmondom még egyszer: A lehető legőszintébben sajnálom mindazt, ami történt, és leginkább azt,hogy fájdalmat okoztam Neked! Igen, még mindig itt tartok. Azt mondtad, hogy nem hiszed,hogy ennyi idő alatt meg tudok valakit szeretni…pedig így volt. Őszintén megszerettelek. Szerelmes voltam beléd. Veled keltem, veled feküdtem. A nap minden pillanatában rád gondoltam. És most még az sem számít, ha egy világ előtt mondom ki mindezt és alázom magam porrá. Tudnod kell! Tudnod kell, hogy mindent egybe láss!

Amikor sorozatosan nem reagáltál az üzeneteimre, talán az volt az a pont, amikor felfogtam, hogy a két-három hetes szünet mára új értelmezést kapott, melynek neve a semmi, a vége. Megértettem, hogy nem tudod tovább fojtatni velem, és már csak én kapaszkodok beléd görcsösen. Értettem én, és valahol tudtam is, de mégsem tudtam elfogadni. Minden nap reménykedtem,hogy felhívsz,és azt mondod csapjunk bele, kezdjük előről…vagy bármit. Most, egy év után felfogtam, elfogadtam és tudom, hogy ez itt most lezárult. Lehet,hogy összefutunk még az életben,  lehet keresztezzük egymás útjait, hisz a sors kifürkészhetetlen.

Azért rossz, hogy nem tudok rólad semmit, és nem azért mert kell a kontrol. Egyszerűen, emberileg érdekel, hogy mi van veled. De megfogadtam, hogy nem zaklatlak az sms-ekkel, a facebookos és egyéb üzeneteimmel. Remélem egy kicsit sikerül engem is megértened, és rájössz, hogy minden mellé beszéd nélkül az érzéseim valódiak voltak. Én háromszor mondtam ki őszintén mit érzek, a kérdéseidre válaszolva, s bár te egyszer sem adtál konkrét választ…elengedtem ezt is. Jó lett volna tudni, s talán egyszer majd el is mondod. Mindenesetre szeretném, ha tudnád, hogy rám mindig számíthatsz... ezután is. 

Remélem megbocsátasz nekem egyszer! Kívánom, hogy légy boldog, egészséges és kérlek, nagyon vigyázz magadra!

Szeretettel ölellek! 

Rekviem egy szerelemért

..hangosan zihálva, csurom vizesen, vörös szemekkel ébredtem. Rosszat álmodtam. Vagyis álmomban újraéltem az egy évvel ezelőtti eseményeket. Realisztikusan, és totálisan élethűen ébresztettek az emlékeim. Mit ébresztettek? Felráztak.

Újabb egy év…

…és a gyásznap… mit sohasem feledek.

Rekviem egy szerelemért!

Az a bizonyos rAdar

Napjainkban gyakran találkozunk azzal a bizonyos „meleg radar” kifejezéssel. Sokáig nem értettem, amikor tőlem jóval tapasztaltabb nők méterekről kiszúrtak egy-egy „szintén zenész” hölgyeményt, vagy úriembert.  Kicsi Csoda is azt mondta, hogy simán megmondja egy nagyon csajos lányról is, aki épp egy fickóba kapaszkodik,hogy bizony „ő is”. Tényleg nem értettem hogyan? Először az L word egyik jelenetét láttam magam előtt, amikor is a kis csapat megpróbálja kideríteni, hogy a kis szakács, aki tetszik Danának…nos, hogy leszbikus e.

Aztán telt múlt az idő, egyre több időt töltöttem „szintén zenész” körökben,és! nem ezért, hanem azért, mert szinte észrevétlenül szivárgott a zsigereimbe az L érzés, alakult ki a radarom. Persze a mai napig vannak kétségeim, hogy mennyire jó nekem, ha a vágyaim követem, de minden sejtemben érzem, hogy csak egy nő karjaiban lehetek igazán, őszintén boldog. S amikor ez lelki síkon is valamelyest elfogadást nyert, akkor éreztem, hogy történt valami.

A melegradar nem azt jelenti, hogy a külső jelzések alapján mondod meg valakiről,hogy meleg e. Persze először az szúrhat szemet- mondjuk egy fiúsabb lány esetében – de ettől szerintem sokkal fontosabb a kisugárzásból levont következtetés. Példának okáért egy előadáson ültem, amikor belépett egy leányzó a terembe. Egész rövid haja volt, de igazából nem volt mondható olyan figyelemfelkeltő egyéniségnek. Olyan átlagos volt, aki mellett simán elmennél az utcán. De! Meg sem szólalt, csak ahogy belépett a terembe felemeltem a fejem, ránéztem és elvesztem. Olyan kisugárzása volt, hogy meg sem kellett szólalnia,hogy érezzem. Attól a pillanattól fogva nem hagyott nyugodni. Egész előadás alatt figyeltem minden reakcióját, minden rezdülését. Tudtam, hogy legalább a leszbikusság hajlama benne van. És ezt mondom úgyis, hogy tudom, pasija van. Már az első pillanatban tudtam, abban az első 30 másodpercben. És azok a pillantások, amiket felém küldött csak még inkább megerősítettek.  Aztán! Épp Kolibri bloggerinához utaztam, amikor felszállt a vonatra egy lány. Mit ad Isten, épp úgy ült le tőlem 2 üléssel szemben, hogy jól láttam. Láttam a hüvelykujján a gyűrűt, gondoltam kiderítem mi a helyzet. Elkezdtem feltűnően bámulni. De ő nem riadt vissza, hanem megragadta a tekintetem. Egy tanulmányban olvastam, hogy 8-8,2 másodperces szemezés azt jelenti,hogy a másiknak felkeltettük az érdeklődését. Nos, azt a tanulmányt nem találtam, de a blikk egy cikke szerint http://www.blikk.hu/blikk_eletmod/20090325/82_masodperc_kell_a_szerelembe_eseshez, csak a férfiaknál mutatható ki a 8,2 másodperc, a nőknél nem. Én ezzel vitatkoznék. A vonatos leányzó 12 másodpercig nézett a szemembe, de olyan tűz lobogott a tekintetébe, amit nem tudnék megfogalmazni. Már-már szörnyen zavarba érzetem magam, kínos volt a helyzet, legszívesebben elkaptam volna a tekintetem, ugyanakkor meg roppant izgató is volt. 2 órás „közös” utazásunk során 20 percenként 10-12 másodpercekig szemeztünk, aztán egy csábos mosoly kíséretében tűnt tova az ismeretlen lány. Ő sem volt vonzó, egy teljesen hétköznapi nőci, és mégis…

A történet másik oldala, hogy amióta megbarátkoztam a gondolattal, hogy én és a lányok = több, mint barátság, akkor valami megváltozott bennem. Azóta szinte elenyésző azoknak a pasiknak a száma, akik megnéznek, fütyölnek utánam, vagy egy buliban el akarnak csábítani. Hogy miért is? Külsőségekben mindössze annyi változott, hogy nem különösebben görcsölök azon,hogy mit is veszek fel. Ha nekem valami úgy tetszik, akkor fel fogom venni, attól függetlenül is, hogy az passzol e vagy sem. Szerintem inkább abban rejlik a dolog nyitja, és egyáltalán a rAdar nyitja is, hogy mindannyian láthatatlan jeleket küldünk ki a világba, amit a többi ember dekódol. Ha belőlem tisztán kivehetően, bár hozzáteszem láthatatlanul – a leszbikus jelzések közül semmit nem aggatok magamra- árad az, hogy NŐT akarok, akkor azt valahogy a pasik is érzik és egy – két elvetemülten kívül, békén hagynak. Azok a nők pedig, akik „szintén melegen isszák a kávéjuk”, nos ők pedig érzik a szabad utat. Na persze, ez nem azt jelenti, hogy akkor minden leszbikus rád veti magát, de hamarabb mer kezdeményezni, ha tetszel neki. Mondjuk rólam 3 echte leszbikus sem mondta meg, hogy L vagyok, de valahogy mégis úgy alakultak dolgok, hogy ez kiderült.

Szóval a rAdar mindenkibe benne van, de idő kell ahhoz, hogy működésbe lépjen. Legalábbis szerény véleményem és tapasztalatom szerint.  És milyen jó, hogy bennünk van. Én imádok ezzel „játszani”. Imádom kideríteni,hogy vajon ő az, vagy sem. Valahogy feldob,ha tudom, hogy jéé Ő is! vagy, hogy nem vagyok egyedül ebben a közegben. :)

Hölgyek! Játékra fel! ;)

Őrület határán! :)

Miután lefárasztottam már szegény Sinara bloggerinát, a facebook lakókat, itt az ideje,hogy a blogolvasóknak is adjak egy dózist. :)

Az a helyzet, hogyha valami jó történik velem, akkor képes vagyok nagyon-nagyon túlpörögni. A már annyira fáradt vagyok,hogy minden röhögök állapot és a szerelmes vagyok majd kicsattanok keveréke. Jelenleg úgy jön ki mindez, hogy retróválogatást hallgatok max hangerőn, végigugrálom a házat, beszélek hülyeséget és mindenkit megölelgetek, aki az utamba kerül. :) Jah  és üzeneteket írok. XD

Ma végre kisütött a napocska, elszórta a magokat, hogy jön, jön a tavasz, de legalábbis az április, május a szerelem időszaka. És! Nagyon mélyen, eldugva a pici szívemben érzem, hogy igaz lesz a jóslat az idei szerelemről, és bejön a szilveszteri pirosbugyis trükk.  :)))))

Ne tessék szomorkodni,hanem elindítani a videókat, feltekerni a hangerőt és táncikálni!!! Egyedül, párban, a kutyával, macskával, ahogy csak jól esik! :) Ez most szigorú parancs! ;)

Padödő: Azt csinálok, amit én akarok! - És tényleg! :D

Ufó válogatás

TNT:Titkos üzenet

További retró és egyéb zenék hallgatása engedélyezett! :DDDDD

A blog

Ajánlott zene

Mint már többször említettem kétségeim vannak a blog kapcsán. Írtam is róla, feltettem a nagy kérdést, de csak négy embertől kaptam visszajelzést, amiből csak egyikük mondta határozottan, hogy maradjak.

Osztottam, szoroztam, gondolkodtam. Az is jelzés értékű, hogy nincs visszajelzés, de … de! Túlságosan szeretem a blogom, és sosem gondoltam volna, de az írást is megszerettem. Mindezen felül a leghatásosabb problémakezelő módszeremmé vált. Már, ha nem is konkrétan a gondom írom le, csak valami elvont maszlagot, amiből csakis kizárólag én tudom, hogy mi is a valódi jelentése…már megkönnyebbül a lelkem. Így…

…maradok. Rosabella Sanchez marad, és ír. Könnyeket és mosolyt csal az arcokra, derűt és agybajt varázsol, amerre csak jár. A blogolás életem részévé vált, amit csak azért nem fogok feladni, mert megtalálhatnak. Kockázat, de úgy döntöttem vállalom mindezt és csinálom tovább. Lehet, hogy az eredeti koncepció mellett maradok, és szép lassan, egyszer csak kikopnak a konkrét magánéleti bejegyzések, de az is lehet, hogy nem. Majd az élet hozza, hogy mit is kell tennem.

Az, hogy több levelet is kaptam olvasóimtól, melyben elmondták, hogy szeretik az őszinte gondolataim, a bejegyzéseimből sütő érzelmeket…mindezek ösztönöznek a folytatásra, és egy picit el is hitetik velem, hogy már nem  egy kíváncsi, okoskodó kölyök vagyok a nagyok gyűrűjében. Célokkal, gondolatokkal, érzésekkel teli fiatal nő vagyok. Az pedig, hogy a szemetek láttára küszködtem végig egy hatalmas fejlődési folyamatot, talán másoknak is –újdonsült leszbikusoknak, fiataloknak és bárkinek – segítségére lehet. Bejegyzéseimből szépen kirajzolódnak az élet hullámhegyei és völgyei, ahogy az is látszik, hogy mindig van feljebb, mindig van jobb, mindig van fény. Van szerelem, van ármány és van szakítás. Van csalódás, fájdalom, aztán újból van öröm és boldogság. Igenis van kétség és gyötrődés, de létezik a kiegyensúlyozottság és a harmónia is. Ha nem hiszed, figyeld meg az életed, a szomszédét, a barátaidét…vagy csak olvasd végig ezt a blogot.

Végezetül két idézet, mely tőlem szebben összefoglalja, amit most érzek:

„Amikor azt mondod: "Feladom!", gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: "Egek, micsoda lehetőség!"”  /H. Jackson Brown/

„A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.”  /Muhammad Ali/

Fotó: http://keppu.deviantart.com/art/Lucid-Dream-181100473 by keppu

A nőkről

Szeretettel ajánlom ezen sorokat mindazon nőknek, akik valaha is megismerhettek közelebbről. Áldom az eget, az időt, ami nem állt rendelkezésre, mert haragos gyötrődés helyett, ezen szösszenet születhetett.

Ajánlott zene

Tudjátok kedveseim mi mindnyájan olyan fránya és mégis csodálatos lények vagyunk. Szerelmünk a legveszedelmesebb méreg, és a legrészegítőbb bor. A női lét az anyatermészet legbonyolultabb teremtménye. Elég csak megízlelni és kész a baj. A történelem során hány meg hány párbajt vívtak férfiak, hány meg hány barátság ment tönkre, hány meg hány család szakadt szét, és hány baleset történt a nők miatt. A NŐK miatt. A nők, akikkel olykor nehéz együtt élni, de nélkülük már-már lehetetlen.

Az utóbbi hetekben kínlódtam. Sokat. Nők miatt. Még azt is szépen megterveztem, hogy bánatomban majd beülök egy kocsmába és jól leiszom magam. Aztán, ha megkérdezik: „Miért iszol lányom?” hát fennhangon megmondtam volna: „A nők miatt bátya! „ De nem mentem el inni. Minek. Sokat utazom, van időm elmélkedni. Míg a vonat zötykölődik, én szépen sorban vettem mindent. Mindenkit. Az első szerelmet, az első élményeket a holdfényes éjszakán. A tanárnőt, akinek személyisége már 10 évesen elbűvölt. Azt a gyönyörű kislányt, akinek imádtam a közelében lenni, és egyszer azt írta nekem egy énekfüzetből kitépett lapra :„Szeretlek”. A tanárnőt, kinek léte átsegített a gimnáziumon. A lányt, aki megbolondított, az ujjai köré csavart, és ábrándos tinivé változtatott. A kékszemű tüneményt, a Nőt, akit soha nem feledek. A lányt, akinek olyan perzselő vágy tündökölt a szemében, hogy engednem kellett neki. A lányt, akinek személyisége nem eresztett, elbolondított.  Nem bánom őket. Nem bánom,hogy volt olyan, akit úgy szerettem, hogy az már szinte lehetetlen. Nem mondok rosszat róluk. Nem bántom őket. Nem miértezek. Pedig az elmúlt napokban gyűlöltem őket. Mindet. Mert elvették a szívem. Megízleltem ezt az édes drogot, és most már mindig vágyni fogok rá. Bárhova sodorna az élet mindig csak őket lesném. A ringó csípőket, a formás kebleket, a csilingelő hangokat, az édes csókokat.

(Pedig nem mindig magasztosak, igen sokszor haragosak. Vágyakozva rebegtetik pilláikat még csapdájukba nem érsz, s aztán vihorászva löknek odébb. )

Nők, a gyönyörűséges lények. Az életet adók, és az életet megragadók. A ragyogók és az elutasítók. Nők az értelmezhetetlen, logikátlan, de megmagyarázhatatlanul vágynivalók.

Kedveseim! Nélkülünk a világ unalmas és túl egyszerű lenne! ;)

fotó:http://gondoldujra.blog.hu/2008/11/02/az_igazi_no_2