Mint már többször említettem kétségeim vannak a blog kapcsán. Írtam is róla, feltettem a nagy kérdést, de csak négy embertől kaptam visszajelzést, amiből csak egyikük mondta határozottan, hogy maradjak.
Osztottam, szoroztam, gondolkodtam. Az is jelzés értékű, hogy nincs visszajelzés, de … de! Túlságosan szeretem a blogom, és sosem gondoltam volna, de az írást is megszerettem. Mindezen felül a leghatásosabb problémakezelő módszeremmé vált. Már, ha nem is konkrétan a gondom írom le, csak valami elvont maszlagot, amiből csakis kizárólag én tudom, hogy mi is a valódi jelentése…már megkönnyebbül a lelkem. Így…
…maradok. Rosabella Sanchez marad, és ír. Könnyeket és mosolyt csal az arcokra, derűt és agybajt varázsol, amerre csak jár. A blogolás életem részévé vált, amit csak azért nem fogok feladni, mert megtalálhatnak. Kockázat, de úgy döntöttem vállalom mindezt és csinálom tovább. Lehet, hogy az eredeti koncepció mellett maradok, és szép lassan, egyszer csak kikopnak a konkrét magánéleti bejegyzések, de az is lehet, hogy nem. Majd az élet hozza, hogy mit is kell tennem.
Az, hogy több levelet is kaptam olvasóimtól, melyben elmondták, hogy szeretik az őszinte gondolataim, a bejegyzéseimből sütő érzelmeket…mindezek ösztönöznek a folytatásra, és egy picit el is hitetik velem, hogy már nem egy kíváncsi, okoskodó kölyök vagyok a nagyok gyűrűjében. Célokkal, gondolatokkal, érzésekkel teli fiatal nő vagyok. Az pedig, hogy a szemetek láttára küszködtem végig egy hatalmas fejlődési folyamatot, talán másoknak is –újdonsült leszbikusoknak, fiataloknak és bárkinek – segítségére lehet. Bejegyzéseimből szépen kirajzolódnak az élet hullámhegyei és völgyei, ahogy az is látszik, hogy mindig van feljebb, mindig van jobb, mindig van fény. Van szerelem, van ármány és van szakítás. Van csalódás, fájdalom, aztán újból van öröm és boldogság. Igenis van kétség és gyötrődés, de létezik a kiegyensúlyozottság és a harmónia is. Ha nem hiszed, figyeld meg az életed, a szomszédét, a barátaidét…vagy csak olvasd végig ezt a blogot.
Végezetül két idézet, mely tőlem szebben összefoglalja, amit most érzek:
„Amikor azt mondod: "Feladom!", gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: "Egek, micsoda lehetőség!"” /H. Jackson Brown/
„A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.” /Muhammad Ali/
Fotó:
Helyes döntés. :) Mostanában nemcsak írni, olvasni is ritkábban szoktam blogot, így lemaradtam a dilemmádról, de úgy látom, végül megnyugtató módon rendeződött a kérdés. :)
VálaszTörlésÖrülök,hogy így látod! :) Nehéz szülés volt, de azt hiszem megérte.
Törlés