2013. április 11., csütörtök

Az a bizonyos rAdar


Napjainkban gyakran találkozunk azzal a bizonyos „meleg radar” kifejezéssel. Sokáig nem értettem, amikor tőlem jóval tapasztaltabb nők méterekről kiszúrtak egy-egy „szintén zenész” hölgyeményt, vagy úriembert.  Kicsi Csoda is azt mondta, hogy simán megmondja egy nagyon csajos lányról is, aki épp egy fickóba kapaszkodik,hogy bizony „ő is”. Tényleg nem értettem hogyan? Először az L word egyik jelenetét láttam magam előtt, amikor is a kis csapat megpróbálja kideríteni, hogy a kis szakács, aki tetszik Danának…nos, hogy leszbikus e.
Aztán telt múlt az idő, egyre több időt töltöttem „szintén zenész” körökben,és! nem ezért, hanem azért, mert szinte észrevétlenül szivárgott a zsigereimbe az L érzés, alakult ki a radarom. Persze a mai napig vannak kétségeim, hogy mennyire jó nekem, ha a vágyaim követem, de minden sejtemben érzem, hogy csak egy nő karjaiban lehetek igazán, őszintén boldog. S amikor ez lelki síkon is valamelyest elfogadást nyert, akkor éreztem, hogy történt valami.

A melegradar nem azt jelenti, hogy a külső jelzések alapján mondod meg valakiről,hogy meleg e. Persze először az szúrhat szemet- mondjuk egy fiúsabb lány esetében – de ettől szerintem sokkal fontosabb a kisugárzásból levont következtetés. Példának okáért egy előadáson ültem, amikor belépett egy leányzó a terembe. Egész rövid haja volt, de igazából nem volt mondható olyan figyelemfelkeltő egyéniségnek. Olyan átlagos volt, aki mellett simán elmennél az utcán. De! Meg sem szólalt, csak ahogy belépett a terembe felemeltem a fejem, ránéztem és elvesztem. Olyan kisugárzása volt, hogy meg sem kellett szólalnia,hogy érezzem. Attól a pillanattól fogva nem hagyott nyugodni. Egész előadás alatt figyeltem minden reakcióját, minden rezdülését. Tudtam, hogy legalább a leszbikusság hajlama benne van. És ezt mondom úgyis, hogy tudom, pasija van. Már az első pillanatban tudtam, abban az első 30 másodpercben. És azok a pillantások, amiket felém küldött csak még inkább megerősítettek.  Aztán! Épp Kolibri bloggerinához utaztam, amikor felszállt a vonatra egy lány. Mit ad Isten, épp úgy ült le tőlem 2 üléssel szemben, hogy jól láttam. Láttam a hüvelykujján a gyűrűt, gondoltam kiderítem mi a helyzet. Elkezdtem feltűnően bámulni. De ő nem riadt vissza, hanem megragadta a tekintetem. Egy tanulmányban olvastam, hogy 8-8,2 másodperces szemezés azt jelenti,hogy a másiknak felkeltettük az érdeklődését. Nos, azt a tanulmányt nem találtam, de a blikk egy cikke szerint http://www.blikk.hu/blikk_eletmod/20090325/82_masodperc_kell_a_szerelembe_eseshez, csak a férfiaknál mutatható ki a 8,2 másodperc, a nőknél nem. Én ezzel vitatkoznék. A vonatos leányzó 12 másodpercig nézett a szemembe, de olyan tűz lobogott a tekintetébe, amit nem tudnék megfogalmazni. Már-már szörnyen zavarba érzetem magam, kínos volt a helyzet, legszívesebben elkaptam volna a tekintetem, ugyanakkor meg roppant izgató is volt. 2 órás „közös” utazásunk során 20 percenként 10-12 másodpercekig szemeztünk, aztán egy csábos mosoly kíséretében tűnt tova az ismeretlen lány. Ő sem volt vonzó, egy teljesen hétköznapi nőci, és mégis…

A történet másik oldala, hogy amióta megbarátkoztam a gondolattal, hogy én és a lányok = több, mint barátság, akkor valami megváltozott bennem. Azóta szinte elenyésző azoknak a pasiknak a száma, akik megnéznek, fütyölnek utánam, vagy egy buliban el akarnak csábítani. Hogy miért is? Külsőségekben mindössze annyi változott, hogy nem különösebben görcsölök azon,hogy mit is veszek fel. Ha nekem valami úgy tetszik, akkor fel fogom venni, attól függetlenül is, hogy az passzol e vagy sem. Szerintem inkább abban rejlik a dolog nyitja, és egyáltalán a rAdar nyitja is, hogy mindannyian láthatatlan jeleket küldünk ki a világba, amit a többi ember dekódol. Ha belőlem tisztán kivehetően, bár hozzáteszem láthatatlanul – a leszbikus jelzések közül semmit nem aggatok magamra- árad az, hogy NŐT akarok, akkor azt valahogy a pasik is érzik és egy – két elvetemülten kívül, békén hagynak. Azok a nők pedig, akik „szintén melegen isszák a kávéjuk”, nos ők pedig érzik a szabad utat. Na persze, ez nem azt jelenti, hogy akkor minden leszbikus rád veti magát, de hamarabb mer kezdeményezni, ha tetszel neki. Mondjuk rólam 3 echte leszbikus sem mondta meg, hogy L vagyok, de valahogy mégis úgy alakultak dolgok, hogy ez kiderült.

Szóval a rAdar mindenkibe benne van, de idő kell ahhoz, hogy működésbe lépjen. Legalábbis szerény véleményem és tapasztalatom szerint.  És milyen jó, hogy bennünk van. Én imádok ezzel „játszani”. Imádom kideríteni,hogy vajon ő az, vagy sem. Valahogy feldob,ha tudom, hogy jéé Ő is! vagy, hogy nem vagyok egyedül ebben a közegben. :)

Hölgyek! Játékra fel! ;)





4 megjegyzés:

  1. Jajj, de jó, hogy nem vagyok ezzel egyedül, én is szeretem ezt a játékot űzni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye,hogy ugye? :) Csak óvatosan kell űzni ezt a játékot, nehogy a leányzó azt higgye, hogy kinéztük magunknak. :)

      Törlés
  2. Ez itt egy igen jól sikerült poszt lett :-)

    VálaszTörlés