Átkozottak egy elátkozott világban II.fejezet/2.rész

Miután megreggeliztünk Hanna hazament átöltözni, meg az ügyeit elintézni, de megígérte, hogy vacsorára visszajön. Teljesen feldobott a tudat, hogy újra itt lesz. A lakásomban. Bekapcsoltam a rádiót, feltekertem a hangerőt és táncikálva, dudorászva mászkáltam egyik szobából a másikba. Hirtelen kedvem támadt takarítani. Pedig egyáltalán nem rajongok a porrongyért, meg a porszívóért, de most még a házimunka is megszépült. 

Néhány óra múlva ragyogott a pici lakás minden egyes négyzetmétere. Én pedig határtalanul boldog voltam. Épp egy ismerős Republic szám csendült fel, amikor beléptem a zuhanyzóba, és a rádióval együtt énekeltem a szöveget, miközben a munka által kiváltott izzadságot csutakoltam le magamról. A langyos víz kényeztette a bőröm, és úgy éreztem, ha nem lenne, ami egy kicsit lehűt, akkor menten lángra kapnék. Nem értettem ezt az egészet, hiszen éjszaka elvesztettem a munkám, és bár itt van Hanna, kívánom is, de nem nyúlhatok hozzá. Akkor meg mitől van ilyen jó kedvem?

Elkezdtem töprengeni. Várjunk csak! Ugyan miért ne érhetnék hozzá? Miért ne lehetnék vele? Aztán ismét megszólalt a vészjelző a fejemben: mert nem is biztos, hogy őt akarom, és akkor minek bántsam és társai. Megint visszasüllyedtem oda, ahonnan nagy nehezen felálltam. Gyorsan kiugrottam a zuhany alól, végigtöröltem magam, majd ingerülten kikapcsoltam a rádiót, és elindultam a hálószoba felé, hogy valami ruhát aggassak magamra. 

***

Zsófi átlagos testalkatú, inkább gömbölyded alakkal megáldott 23 éves nő. Határozott, karakán jellem, aki mindig eléri, amit akar. Vagyis legtöbbször. Mindig a cél hajtja és sajnos a következményekkel rendszerint nem számol.

-Szia! Zsófi vagyok! - Állt fel az asztaltól, és nyújtotta udvariasan a kezét, de a másik nő nem viszonozta a gesztust.

-Szia! Tudom. Na mondd, miért rángattál ide! Ha lehet gyorsan, mert nem érek rá. - sziszegte ingerülten.

-Maio-ról lenne szó. – Bökte ki Zsófi alig hallhatóan. A még nála is határozottabb fellépés kicsit visszavetette.

-Ezért jöttem végig a városon, rohantam, hogy ideérjek? Ezért, hogy most kerítőnőt játssz? Tudhattam volna.

-Figyelj! Nem akarok kerítőnőt játszani, sem beleszólni a dolgaitokba, mert ez a ti… - nem igazán tudta, hogy is fejezze ki magát helyesen, ezért pár másodpercig kereste a szavakat, majd a másik nő szemébe nézett és folytatta - ez a ti „kapcsolatotok”, ha lehet ezt annak nevezni. - Nem bírta ki, hogy ne vágjon neki egy csípős megjegyzést, mellyel a tudomására hozta, hogy egyáltalán nem szimpatikus neki a nő.

-Igen? Folytasd! - kérte kissé lecsillapodva Rita.

-Szóval, nem tudom mi volt köztetek, vagy mi történt, nem is érdekel, de aggódom Maio-ért, és csak te tudsz rajta segíteni. Hidd el, más körülmények között nem ülnénk most itt. - Vette át a játszma irányítását Zsófi, és úgy tűnt megfogta Ritát. Most már tényleg érdekelte mit akar mondani a nő.

-Mi történt vele? - kérdezte Rita igazi érdeklődéssel a hangjában.

-Fél éve, hogy nem beszéltetek, de ő még mindig úgy érzi, hogy hűségesnek kell lennie hozzád, hiszen nem mondtátok ki, hogy vége. 4 hónapig alig evett, alig aludt, 20 kg-ot fogyott, amiből 6-ot nagy nehezen visszakönyörögtünk rá. De ami ettől is borzasztóbb, inkább aggasztóbb, hogy nagyon sokáig, amíg a mély depressziója tartott, azt képzelte vele vagy. Ha főzött megkérdezte mit szeretnél enni – beszélgetett a levegővel - , ha tusolt odaképzelt, és szeretkezést imitált veled, éjszaka pedig átölelte a párnáját, mintha te lennél, beszélt hozzá, megcsókolta és azt hajtogatta: „Minden rendben lesz, szerelmem!” Szerinted? 

Rita nem tudott megszólalni, csak sokára, miután feldolgozta a hallottakat. – Úúúr Isteeeen! Mit tettem, mit tettem??? – motyogta, és nem emelete fel a tekintetét az aszal síkjáról. – Ez…ez nem lehet igaz. Mondd, hogy nem igaz Zsófi??? - Ekkor már mindkét szeme könnyel telt meg, és percekig bámult maga elé szótlanul. Amikor lehiggadt elkezdett gondolkodni, mit is lehetne tenni. – És, mivel tudnék én segíteni? - Nézett szomorúan Zsófi bogárszemeibe.

-Beszélhetnél vele. Vagy legyetek együtt, vagy mondd meg neki, hogy vége, de nem élhet tovább ebben a bizonytalanságban. Teljesen belepusztul. 

-Jó, meglátom mit tehetek! - Felállt, tett két lépést, majd visszafordult és Zsófira nézett. – Várjunk csak egy percet! Te együtt laktál Maio-val?

-Nem, dehogy! Miért? - Zsófi megérezhette Rita gondolatait, mert összeszorult a torka, és rettegés tört rá.

-Akkor meg honnan tudtad, hogy mit csinált? Honnan tudtad, hogy odaképzelt? - Dobta fel ismét a labdát Rita.

Zsófi mostanra már egész testében remegett, és nem tudta, hogy mondja el az igazat. De érezte, hogy nem hazudhat. – Nos…nagyon aggódtam érte, a legjobb barátnőm…és…

-Mi és? Gyerünk, folytasd már! – Tajtékzott Rita, és türelmetlenül várta a folytatást.

-Kamerákat szereltettem fel a lakásába, mert …. – de nem tudta befejezni, mert Rita fortyogva támadt neki. Elkapta az egyik karját, a szabad kezét pedig ökölbe szorította, és gyomorszájon vágta a nőt. 

-Neked teljesen elment az eszed! Képes voltál kihasználni szerencsétlen nyomorultat, és kukkoltad?  Mit képzelsz te magadról? Fúújj, ez undorító!- ordította torkaszakadtából.

-…én…én…annyira aggódtam érte. Féltem, hogy butaságot csinál. Te nem láttad, hogy milyen állapotban volt.

Rita nem nézett a földön fekvő nőre, csak melléköpött, kifejezvén undorát és elindult az ellenkező irányba.

-Különben is, te merészelsz engem megütni, és számon kérni, mikor nekem kellene téged? Addig kellene ütnöm, amíg még levegőt veszel, Te mocskos kis szuka! – sziszegte eltorzult hangon Zsófi, és lassan feltápászkodott. –Miattad jutott ide, te tetted tönkre ribanc, és még neked áll feljebb?

Rita megállt, lassan megfordult és háromlépésnyi távolságból válaszolt. – Neked fogalmad sincs semmiről! De amit te műveltél az nem vall épelméjűségre.

-Akkor igazán elmondhatnád mi történt, hogy legyen róla fogalmam. 

-Neem, nem fogom elmondani Neked, mert úgysem értenéd meg, meg különben is… -  Rita hangja elvékonyodott, a lábaiból elszállt az erő.

-Miért ne érteném meg, hogy nem találtad elég kívánatosnak, vagy nem volt elég az élvhajhász életmódod mellett csak egy nő? - Pipiskedett, és megpróbált újra Rita fölé magasodni, átvéve a támadó szerepét.

-Mert nem erről van szó. Maio-hoz fogható nővel még nem találkoztam. Gyönyörű, türelmes, és nagyvonalú. Úgy fogadott el, ahogy más sosem. – Arcát már könny áztatta.

-Akkor nem értem. Miért nem lehettek egy pár? - értetlenkedett Zsófi.

-Nem mondhatom el.

-Miért nem? Most már nem hagyhatsz így itt, hallod! Vagy akkor beszélj Maioval!

-Nem. Maioval nem!

-Akkor mondd el nekem. Kérlek Rita!

-Semmi közöd hozzá. Hagyj békén a fenébe is! – Rita szavai epésen visszhangoztak a délutáni csendben.

-Neeem! Ezt már nem úszod meg, Te rohadék! Te alávaló kurva most azonnal mondd el mi az, amit titkolsz! Hallod??? Moonnndd elll!!! - Keserű és fájdalommal teli ordítás volt ez. Zsófi tudta, hogy ez az egy lehetősége maradt, hogy megtudja az igazat, és nem volt hajlandó megfutamodni. Rita pedig iszonyatosan szédült, hányinger fogta el, és forgott vele a világ. Habár ez nem az a helyzet volt, ami sarokba tudta volna szorítani, de már nem is akart kibújni a szorításból. Tisztában volt vele, hogy az igazsággal talán még megmentheti Maio-t. Ezért nagy nehezen belekezdett.

-Nagyon szeretem Maio-t, de nem lehetünk együtt … mert… - a mindig erős nőt a sírás fojtogatta, s bár nehezen, de folytatta - … szóval nem lehet az enyém, mert … mert Hív pozitív vagyok, a fenébe is. – Egy régóta készülő vallomás, és vele együtt a titkolózás feszültsége szakadt most ki a nőből, aki már nem tudta visszatartani a zokogást. Lélegzete zihált, könnyei arcát mosták és egész testében reszketett.

-Hogy mi??? Ez…ez…ez most nem komoly, ugye? Mondd, hogy nem? – pánikolt Zsófi. Miután látta, hogy a nő nem válaszol, csak szemeit törölgeti, lassan kezdte felfogni, hogy az elhangzott szavak nagyon is komolyak. – De igen! Ó, nem! ÚrIsten! … De ti…ti voltatok együtt ugye? - kapta kezét a szájához, és már ő is zokogott.

-Igen. Azután kaptam meg az eredményt miután összejöttünk, és álmomban sem gondoltam volna, hogy fertőzött lehetek. Amikor megtudtam nem szóltam, csak leléptem. Érted már? – Zsófi bólogatott. Már minden világos volt. – Csak bizakodom, és imádkozom a jó Istenhez, amit korábban sosem tettem, hogy Maio nem kapta el tőlem. De… - megtörölte az arcát, kifújta az orrát, majd higgadt hangon folytatta - Maionak nem mondhatsz egy szót sem a fertőzöttségemről. Kérd meg, hogy csináltasson egy tesztet, mondván melegek között ezt nem árt, majd értesíts az eredményéről. – Azzal hátat fordított, és elballagott. 

Zsófi pedig nem tért magához a hallottaktól. Abban bízott, hogy ez csak egy rémálom, és ha felébred kiderül, hogy semmi nem igaz belőle, de hamarosan ráébredt, hogy szembe kell néznie a tényekkel. Most nagyobb szüksége van Maio-nak rá, mint valaha. Próbált egyenletesen lélegezni, majd a telefonját keresve kotorászni kezdett a táskájában.

Átkozottak egy elátkozott világban II.fejezet/1.rész

II.fejezet

Épp a szerkesztőségben ültem, és miközben a mai cikkem elbírálására vártam, az ablakon bámultam kifelé. Sajgott a fejem, és a múlt hétvégén gondolkodtam. Ritán, Noémin és persze Hannán. Akkora a káosz a fejemben, hogy nem is lenne csoda, ha beleőrülnék. Nők, nők, nők. Egy mély sóhaj tört fel belőlem, majd az íróasztalomra ültem és a kezem tördeltem. Jöhetne már Martin. Mit gondol, ráérek egész délután őt várni?  Mintha megérezte volna zsörtölődésem, mert kopogott és ott állt velem szemben.

-Szia Martin! – köszöntem illedelmesen, bár belül fortyogtam. – Mi a diagnózis?- vigyorogtam kínomban. 

-Szia Maio! Nos, a cikk témája jó, de van néhány bekezdés, amit… - A telefonom Leonard Cohen Hallelujah csörgésével félbeszakította Martin ítéletét, amire annyira úgysem voltam kíváncsi. 

-Bocsi Martin! Ki a fene lehet ilyenkor? – morgolódtam, de amikor rápillantottam a kijelzőre szívem rögtön ellágyult. Hanna volt az. – Ezt most muszáj felvennem Martin. 

-Nah, de Maio!  De ezt már nem hallottam, mert a telefonommal együtt kiszambáztam az irodámból. 

-Szia Hanna!- vettem fel a telefont. 

- Szia! Ne haragudj, hogy munkaidőben zavarlak, tudom, hogy sok a dolgod, de… - a hangja elcsuklott, és éreztem, hogy gond van. Hanna nem szokott felhívni sem munkaidőben, sem azon kívül. Most már ideges lettem. 

- Mondd nyugodtan, nincs semmi baj!-próbáltam higgadt maradni és őt is lenyugtatni, vagy legalábbis valami olyasmit imitálni. 

- Maio! Szükségem van Rád!-hüppögte a telefonba Hanna. 

-Mi történt Tündérem? Megijesztesz. 

-A családom megtudta, hogy leszbikus vagyok, és … - újabb feltörő zokogás, majd néhány másodperc múlva szipogva folytatta- … és … kidobtak otthonról, és még a  családból is kitagadtak. 

Nem tudtam mit is mondhatnék neki, így megkérdeztem hol van most, majd Martinnak megmondtam, hogy azonnal el kell mennem, úgyhogy a javaslatait küldje át email-ben. Úgy rohantam, ahogy csak lábaim engedték. Hanna alig pár sarokra a szerkesztőségtől, egy parkban várt rám. A végén már majd kiköptem a tüdőm, eszem nem tudom mikor futottam utoljára, de minél hamarabb vele akartam lenni. Amikor odaértem olyan látvány fogadott, amire nem voltam felkészülve. Haja csapzott lett, ruhája átázott az esőtől, szemfestékét a könnyei mosták le, s így most az arca koromfeketébe burkolózott, még komorabbá téve, amúgy is szomorú arcocskáját. Átkaroltam, és csak szorítottam perceken át. Aztán puszit nyomtam a homlokára és kértem, hogy meséljen el mindent részletesen. 

***

Délután 1 óra volt, amikor kimentem hozzá a parkba és körülbelül 8  lehetett mire rávettem, hogy jöjjön fel hozzám, mert nem tenne most jót neki, ha egy üres lakásban kellene kuksolnia. Hanna szülei eszméletlenül konzervatívak voltak. Talán nem csodálkozik el ezen az ember, ha tudja, hogy apja görög katolikus pap, anyja pedig a kántora. Hanna sosem érezte a családba tartozónak magát, mindig is kilógott a sorból, de szerette őket. Aztán amikor felkerült a fővárosba, rájött arra, amit mindig is sejtett: a nőket szereti. Bár eddig csak egyetlen lánnyal volt, fiúval pedig semmilyen tapasztalatot nem szerzett, mégis biztosan tudta, hogy neki ez az út van rendelve. Már legelőször, amikor megláttam tudtam, tündéri egy teremtés. Pontosan ezért is nem akartam még véletlenül sem bántani őt. Most a kanapémon sírta álomba magát. Én meg csak ültem vele szemben a padlón és néztem, ahogy alszik. Olyan volt, akár egy földre szállt angyal. Épp, hogy elmúlt 20, ezért kislányos vonásait még magán hordozta, de már megjelentek azok az apró kis ráncok, amelyek igazán nőiessé tették. Mellei nagyon apróak, de igen formásak. Barna haja göndör kis fürtökben omlott a vállára. Teste pedig … hm…nem is tudom mihez hasonlítani. Olyan kis törékeny, mint egy porcelánbaba. Igen, ez a legjobb szó. Porcelánbaba. A bőre is oly hamvas és világos színű. Arca karakteres, de mégis földöntúli bájt sugároz. Itt feküdt a kanapémon a világ leggyönyörűbb, legártatlanabb teremtése és én mégsem tudtam mit is érzek iránta. Érzek e egyáltalán valamit, vagy csak barátként óvom Őt? Nem tudom. Elnyúltam a szőnyegen, a kezem pedig a kezén nyugtattam.

                                                                         ***   

          

Épp legszebb álmaimban kalandoztam, amikor felébresztett a telefonom csörgése. A főnököm keresett. A francba is, a cikk. Annyira belemerültem Hanna pátyolgatásába, hogy teljesen megfeledkeztem a kötelességemről. Biztos nagyon ki lesz akadva a főnök.

-Igen tessék! –szóltam a telefonba álomittasan.

-Maio mi a fenét képzelsz te magadról???- ordított a vonal másik végén Mr. Karótnyelt.

-Én…nagyon sajnálom Főnök,de vészhelyzet adódott. Nem fog ilyen előfordulni többet. – próbáltam valahogy menteni a menthetőt.

-Sajnálod mi? Meg nem fog előfordulni többet. Van fogalmad róla, hogy mit műveltél?? A te cikked lett volna a címlapon, és keresnem kellett valakit, aki összedob valamit, mert te nem voltál képes leadni, sőt még a telefont sem vetted fel. Kinek érzed te magad?- acsarkodott, de teljesen jogos volt a sérelme.

- Én…én tényleg nagyon sajnálom Főnök!Nem is tudtam,hogy az én cikkem lett volna a címlapon. - Nagyon meglepett, hisz egyáltalán nem gondoltam, hogy ez a téma megállta a helyét címlap sztoriként. Pláne egy zöldfülű kezdőtől.

-Így lett volna, de elszalasztotta a lehetőséget. Pedig jó újságíró lett volna magából. Sajnálom, de ki van rúgva. – közölte hideg közönnyel, és magázva. Ami arra utalt, hogy kiestem a kegyeltek sorából.

Annyira tudtam, hogy ezt fogja mondani, mégis reménykedtem, hogy ez nem következhet be. Mihez kezdek ezután?

-Még egyszer nagyon sajnálom uram. -De már nem érkezett válasz. Hallottam, ahogy lerakta a telefont.

Remek. Azt hiszem ideje visszafeküdni, hátha reggelre kiderül, hogy csak álmodtam. Nem tudtam eldönteni, hogy feküdjek vissza Hanna mellé, vagy inkább a kényelmes ágyam válasszam. Vacilláltam egy sort, aztán mégis a szőnyegre kuporodtam vissza. Jól esett most Hanna közelsége, aki úgy szuszogott a nappalimban, mint egy gyermek.

***

Reggel frissen főzött kávé illatára ébredtem. Ahogy feltápászkodtam láttam, hogy Hanna a konyhában sündörög. Jóleső látványt nyújtott. Legszívesebben hátulról átkaroltam volna és a nyakába csókoltam volna, nah de hogy venné ez ki magát. Miken nem jár az eszem így kora reggel. Hihetetlen vagyok még saját magam számára is. Mikor felocsúdtam rájöttem, hogy tulajdonképpen nincs hova sietnem, mert munkanélküli vagyok. Munkanélküli. Fura egy szó. Valahogy nem hatott meg. Szerettem a munkám, jó volt a munkahelyi légkör is, de most nem bírt érdekelni. Hanna jelenléte mellett semmi más nem volt fontos. Meglepett ezen felismerés. Elmosolyodtam és üdvözöltem a szorgos kis tündért.

-Jó reggelt! Hogy aludtál? – mosolyogtam és az ajtófélfának támaszkodtam.

-Neked is jó reggelt! Köszönöm, nagyon jól. Hála neked! – és már ő is szélesebbre húzta a száját.

-Ugyan már! Nem tesz semmit. Mi jót csinálsz?- léptem mellé, hogy érezhessem illatát.

-Reggelit. –kuncogott. Tudta nagyon jól, hogy nem szeretem az ilyen egyértelmű válaszokat, épp ezért húzta az agyam. – Bundás kenyeret friss zöldségekkel.

-Hmmm jól hangzik. De honnan van friss zöldség? Tudtommal néhány szem rohad epernél nem volt több a hűtőben? - Erre már harsányan nevetett. 

-Észrevettem, így gyorsan leugrottam a piacra még aludtál.- csillogott a szeme, hogy örömet szerezhet nekem, és közben egy pillanatra sem vette le tekintetét rólam.

-Ó, micsoda gondoskodás ez, kérem! – S már nem tudtam türtőztetni magam, és átkaroltam hátulról. De gondosan odafigyelve, hogy még csak véletlenül se érjek a melleihez. Éreztem, hogy zavarba hoztam, de lassan megfordult és belepuszilt a nyakamba. Az erő elhagyta a lábaim, így inkább kértem, hogy együnk. Mondván farkas éhes vagyok.

Napi szösz

Az életem olyan, mint egy akciófilm, amiben mindig történik valami. Pörögnek az események, a nap végén pedig ájultan zuhanok az ágyba. Mostanság nem sok időm van gondolkodni, talán ez jót is tesz nekem, de azért teljesen nem irthatom ki a gondolkodást, mint tevékenységet.

Ma például több blogba is beleolvastam, beszélgettem jó néhány emberrel, valamint a civil fiókos facebookomon nézelődtem. Fájdalom szűrődött be nagyon lassan a mellkasomba, míg végül már a szívem szorította. Nagyon sokszor érzem azt, hogy nekem a jó Isten más küldetést adott. Hogy nekem soha nem lesz rendes családom, szerető kedvesem, tündéri gyermekeim. Néha elfogadom ezt a feltevést, néha meg nem. Néha békés nyugalommal köszöntöm a gondolatokat, néha viszont marják lelkem minden szövetét. Bármennyire vagyok is kemény, mégis vágyom arra, hogy valaki oldalán elgyengülhessek és végre egy ízig vérig kölcsönös szerelmi kapcsolatban élhessek. De úgy tűnik, hogy amíg körülöttem már mindenki boldog párkapcsolatban él, addig én kitaszítva, magányosan tölthetem napjaim egészen halálom pillanatáig. Hiába állnak mellettem barátok, hiába fogják kezem, és mindhiába próbálnak tenni értem, mert már nem erre van szükségem. Olyan szintre jutottam, ahol már elfogyott a remény utolsó morzsája is, és már nem várok semmit az égvilágon. Sem nőtől, sem férfitól. Ha lehetőségem is lett volna egy kapcsolatra, akkor elszúrtam. Talán nem való nekem senki, talán jobb lesz így mindenkinek.

De még mielőtt teljes letargiába esnék, még azért megjegyzem, hogy bár jól haladok „a fogadd el magad” projekttel, rengeteg dologban sikerült változni, viszont egytől nem tudok megszabadulni. Folyamatosan másokhoz: más blogokhoz, más fotósokhoz, más nőkhöz hasonlítom magam, még végül újra és újra fel nem hergelem magam. Nagyobb elismerések, több komment, több nézetség, több felkérés, nagyobb hírnév, csaj, munka, utazások, kockahas, izmos vádli, nagyobb bicepsz,boldogság, harmónia. Hajszolok dolgokat, és ha más előrébb áll, akkor kiborulok. Nem vagyok irigy, soha nem is voltam, de maximalistaként egyszerűen muszáj a lehető legjobbat elérnem. Ergo nekem kell  a legeslegjobbnak lennem, ahhoz, hogy nyugodtan és elégedetten fekhessek le. Szeretnék ezen is változtatni, de sokkal nehezebben megy, mint bármi más.

Átkozottak egy elátkozott világban I.fejezet/2.rész

Már legalább egy órája ácsoroghattunk ott, amikor kérte, hogy igyunk meg valamit, mert a sok beszélgetéstől kiszáradt a szája. Elindultunk a pult felé, amikor is pár méter után a két lábam a földbe gyökerezett, a hang megakadt a torkomon, és a kezemben lévő üvegpohár a másodperc töredéke alatt csúszott ki a kezemből, és ezer darabra törve a földön landolt. Lángolt az arcom, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről, amikor megláttam Őt. A nőt, aki egyik napról a másikra eltűnt az életemből, s akit oly nehezen tudtam elfelejteni. Most itt állt velem szemben, és ugyan olyan szexi volt, mint amikor megismertem. 

-Szi…szia! - nyeltem egy nagyot, és nem tudtam zavaromban hova nézzek. A földre nem akartam, mert az olyan megalázó, de a szemébe nem tudtam, mert égetett a pillantása. Végül félig meddig a szemébe néztem, félig meg a falat bámultam.

-Helló! – vetette oda hűvösen. – Nocsak, téged is itt látni? - Szavai bántóak, és roppant gúnyosnak hatottak. Fájtak, és kínoztak.

Noémi, a szőke szépség biccentett, hogy a pultnál megvár, mert ő is érezte, hogy ezt rám kell hagynia. Rita utána fordult majd fagyosan nézett rám, és egy szót sem szólt.

-Figyelj! Tovább kellett lépnem. Mégis mit kellett volna tennem azok után…hogy….? – képtelen voltam folytatni. De Rita továbbra sem válaszolt csak bámult engem üveges szemmel. Révedésünkből a takarítónő munkálkodása ébresztett fel, aki az összetört pohár maradványait tüntette el mellőlünk. Szemem könnybe lábadt és szinte már könyörögtem magamban, hogy szólaljon meg végre, mondjon valamit. De ő nem mondott semmit, vagy legalábbis nem azt, amit hallani akartam.

-Sok boldogságot!-hörögte, majd sarkon fordult és elviharzott. Utána néztem, majd amikor becsapódott mögötte a bejárati ajtó, a mosdó felé vettem az irányt. Piszkosul éreztem magam miatta. Nem is az kavart fel, hogy láttam, hanem az, hogy elrontotta az estémet. Szándékosan. Mocskos kis ribanc.

***

Levegőre volt szükségem, ezért kimentem. Remegő ujjakkal kerestem nadrágom zsebében a cigit, majd amikor előbányásztam az összenyomott dobozt, alig tudtam kivenni belőle egy szálat. Meggyújtottam, és az első slukk nikotinja átjárta a tüdőm. Kifejezetten jólesett. Agyam olyan volt, mintha ezernyi méhnek adna otthont, akik szárnycsapásaikkal duruzsoltak, zümmögtek odabent. Forgott velem a világ. Már nem vágytam a szőkeségre, csak arra, hogy rohanjak. Rohanjak el innen messze, valahova, ahol már senki nem tud bántani. Szemem előtt fehér kis foltok jelentek meg, majd összemosódott a szemközti ház képe, az emberek pedig csak távoli kis pontok lettek.

Amikor kinyitottam a szemem legalább 6 ember állt körülöttem, s a kis szöszi riadtan puszilgatta az arcom. Mi történt itt? Az előbb még cigiztem, és… rosszul éreztem magam.

-Jól vagy? Csakhogy magadhoz tértél. – így a szöszi. –Nyugodj meg, mindjárt itt a mentő.

-Ó basszus, mi a franc történt? Mentő??? Dehogy kell mentő.- tiltakoztam hevesen. Majd azzal a lendülettel felültem, mit sem törődve az aggodalmaskodó nőkkel.

***

Noémi nem akart tágítani mellőlem hiába is kértem. Pedig durva és agresszív voltam vele, még azt is mondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit, csak dugni vágytam egy jót. De ő nem ment sehova. Ez, bevallom frusztrált, mert egyedül akartam maradni. Így viszont feküdtünk az ágyban, a szöszi pedig lelkiismeretesen jegelte a tarkóm, amit bevertem, mikor a földre zuhantam.

Agyam tompán sajgott, és kavarogtak a gondolatok a fejemben. Dühös voltam és csalódott, mert végre jól akartam magam érezni, és még ennyi sem járt nekem. Miért nem lehetett úgy, ahogy elterveztem? – s szinte visszhangzottak saját, keserű szavaim a fülemben.

Töprengésemből a szöszi kellemes hangja rázott fel.

-Mit szólnál, ha valami más fájdalomcsillapítót adnék neked Te kis Huncut!- s kajánul mosolygott. Az eddig ártatlan kiscicusként megismert lány egy csapásra változott át észvesztő vadmacskává. Pár pillanatig úgy tettem mintha gondolkodnék, majd egy fülig érő mosollyal válaszoltam, és tarkóját megtámasztva megcsókoltam mézédes ajkát. Kezeit nyakamra fonta, én pedig térdeimet varázsoltam hosszú combjai közé. Forrón és hevesen ölelkeztünk, majd letépte rólam az összes ruhát és az egész testem csókokkal borította. A melleim és a köldököm egész sokáig kényeztette, már-már fájdalmasan sokáig, mire hangos nyögéseim mintegy könyörgésként szálltak alá, hogy csusszanjon végre lejjebb és érintse meg finom nyelvével lüktető, éhes kelyhemet. Már nem érdekelt semmi, nem gondolkoztam semmin, csupán az itt és a most létezett, és ez az eszményi szépség, aki már percekkel ezelőtt elvette a józan eszem. Ekkor megéreztem forró nyelvét, s már nagyon közel jártam ahhoz, hogy szétrobbanjak. Kezeimmel az ágy karfáját szorítottam – csodálkoztam, hogy nem szakadt ki a helyéről – miközben csípőm az égbe meredt, majd testem megfeszült és végül hullámokban szaladt végig rajtam az óriási orgazmus. Elégedetten ernyedtem el, amikor is gyönyörűséges partnerem hozzám bújt, és szájon csókolt. Ajkain még éreztem az előbbi munkálkodásával kiváltott nedveim, amit nemes egyszerűséggel mind egy cseppig lenyaltam. Majd fölé kerekedtem és hozzá hasonlóan kezdtem el kényeztetni. Bőre bársonyosan puha volt, mellei nem túl nagyok, de szép formásak. Teste minden egyes csókomra érzékeny hullámzással reagált, így meg sem lepődtem, hogy hamar készen állt az ujjaim befogadására. Miután az előbb elementáris erősségű orgazmushoz juttatott, hálás lévén mindenképpen valami hasonló élményben szerettem volna részesíteni. Összeszedtem magam, és apró, gyengéd mozdulatokkal kényeztettem. Ujjaim forró barlangjában kalandoztak, nyelvem pedig lüktető csiklóján táncolt. Egy ideig mosolyogva nézte ügyködésem, de most már teste vonaglott, és szörnyen zihált. Éreztem, hogy közel jár már a csúcsok csúcsához, így gyorsabbra vettem a tempót. Jó volt a megérzésem, mert lábait a hátamon összekulcsolta, és minden lökésemnél egyre erősebben szorított. Pár másodperc múlva hatalmas sikítással jelezte, hogy megérkezett a csúcsra. Már hajnalodott, amikor elaludtunk egymás karjaiban, a gyönyörtől megrészegülve. Hihetetlenül jó volt az este, de nagyon jól tudtam, hogy ez ennyi, és nem több. Nem akarok ettől a lánytól semmit. Már csak azt nem tudtam, hogyan hozzam ezt a tudomására.

Szörnyű volt úgy ébredni egy meseszép nő karjaiban, hogy biztosan tudod meg fogod bántani. Nagyon nem szerettem ezt, de nem tudtam mit tenni. A reggel gyorsan elszaladt, és nem tettem neki semmiféle ígéretet a folytatásra. Úgy gondoltam ez így elég lesz.

Átkozottak egy elátkozott világban I.fejezet/1.rész

                                                                           I.fejezet

-Maio vagyok, 23 éves. És … nem is tudom hol kezdjem. - A pszichológus megértően biccentett, de nem szólt egy szót sem. Körülbelül 38-40 éves lehetett. Elegáns sötétkék nadrágkosztümöt viselt fehér garbóval. Selymes szőke haja pedig amolyan konzervatív módon cofba fogva.  Zavart voltam, nem is értettem mit keresek itt, vagy egyáltalán mit kellene mondanom. Ráadásul elég dekoratív hölgy volt a pszichológus, így a maradék gondolat is elillant a fejemből, amikor pillantásom a szűk felsőből kidomborodó melleire tévedt.

- Örülök, hogy eljött kedves Maio. Talán kezdjük ott, hogy miért is keresett fel. Rendben? - lágy, békét árasztó hangja engem is megnyugtatott, és visszacsalogatott a földre.

-Nos, mint tudja nem igazán önszántamból jöttem. Vagyis igen, hisz nem kényszerített rá senki, de az alapgondolat nem saját. Egy kedves barátnőm, Mérei Zsófia erős nyomást gyakorolt rám, hogy eljöjjek. Szerinte szükségem van az Ön kezelésére. – vigyorogtam gúnyosan.

-És Ön szerint? - A nő érdeklődve, de határozottan a szemembe nézett, és nem engedte el a tekintetem.

-Őszinte leszek magához. Nem hiszem, hogy meg tudná oldani a gondjaim, vagy helyre tudná tenni az elcseszett életem. Sem maga, sem más. - Ekkora már lüktetett a fejem, majd szétszakadt, és ki akartam ebből a kényelmetlen szituációból szabadulni. Semmi kedvem nem volt ezt tovább folytatni.

-Ezt nagyon jól látja. Csakis maga hozhatja rendbe a dolgait, de én segíthetek ebben. - Arcán már megjelentek az első mélyebb ráncok, melyek sokkal jobban látszottak, amikor elmosolyodott. De még így is dögös volt. – Természetesen ezt akarnia és hagynia is kell. Ha ellenkezik nem fog működni a mi kis csapatunk. 

Ellenkezni? Eszemben sincs. Ha te azt tudnád mennyire akarom. Gondoltam, és mellé vigyorogtam, mint a tejbetök. Feltehetőleg nem vette észre, vagy legalábbis nem értette a bazsalygásom tárgyát.

-Ezek szerint ellenkeznem is felesleges?-vetettem oda most már önfeledten nevetve.

-Ahogy mondja. Felesleges. – s ő is mosolygott.

***

Fáradt voltam a pszichológusnál tett látogatástól, forgott velem a szoba, ugyanakkor iszonyatosan bizsergett a testem. A fogaim vacogtak, az alsófelem pedig erőszakosan követelt.  Arra gondoltam egy jó buli és egy barna vagy épp szőke szépség most csodákat tehetne, de belül valami mégis mart. Igen. A hűségeskü, amit Ritának tettem. Vagyis nem neki, hanem magamnak tettem, hogy nem csalom meg. A franc essen bele, hisz soha nem voltunk együtt, és úgy lépett le, hogy még csak nem is szólt. Akkor meg már miért tartoznék neki hűséggel. Rita csodás jelenség volt, de az élet megtanította egyre s másra, ezért nehezen kötelezte el magát. Jól indultunk, de én többet szerettem volna néhány pásztoróránál, és a párperces telefonhívásoknál. Nem jött össze, én mégis függtem tőle. Bár amikor elhagyott nem viselt meg túlzottan. Tudatosan próbáltam kizárni őt az elmémből, később már csak hideg közönnyel tekintettem a múlt emlékeire. Hiányzott, de lehet nem is ő, csak egy forró női test, egy gyengéd érintés, egy halk, kedves szó. Ma már inkább ezt az elméletet szeretem jobban, mert így nem kell arra gondolnom, hogy mi lenne, ha itt lenne. Vágytam valakire, jobban mint eddig akármikor. A buli és egy idegennel összehozott kaland jól hangzott, de egyedül nem sok kedvem volt hozzá. Azok a leszbikusok, akiket ismerek, azokkal nem mehetek sehova, mert vagy az exeim, vagy a majdnem exeim. Nah meg Hanna. Vele meg még úgy sem. Hanna tündéri lány pont ezért nem történhet semmi köztünk, mert a végén még bántanám.

Elnyúltam az ágyon, a fejem lelógatva és azon gondolkodtam mit is csináljak. Menjek valahova vagy sem? Hirtelen ötlettől vezérelve aztán kipattantam az ágyból, feltéptem a szekrényajtót, kirángattam egy fehér v nyakú pólót, egy szűk fehér farmert. A hajam egy kevés wax-al helyreigazítottam, felkaptam a fehér converse tornacipőm és már robogtam is lefelé a lépcsőn.

***

A melegbár előtt rengetegen várakoztak, hogy végre bejuthassanak. Furcsa volt egyedül, de közel sem annyira rossz, mint előtte gondoltam. Fél óra múlva már a pultnál álltam, rendeltem egy fütyülős szamócát, és egy sört. A szamóca gyorsan lecsúszott, óriási szükségem volt egy kis bódító italra, hogy ne érezzem a nyilaló fájdalmat, amit Rita képe okozott, valamint a Hanna iránti érzéseim, amik még nem voltak letisztázva számomra sem. A bátorító után kortyoltam a söröm, lábam pedig megérezte a zene ritmusát. Elindultam a táncparkett felé, hogy elkezdődjön a ma esti vadászatom. Most ez úgy hangzott, mintha valami nőfaló lennék, és mindennap vadásznám a csajokat, pedig nem. Soha nem csináltam még ilyet, de már nem tudtam a testemnek parancsolni, ahogy az elmémnek még úgysem. A vágyaim az orromnál fogva vezettek. A legtöbb nő nem keltette fel a figyelmem, s ezért úgy sétáltam a parketten, mint valami pökhendi császár. Közben belül pedig izzottam és remegtem a félelemtől egyszerre. Majd váratlanul előbukkant a takarásból egy szőke, hosszú hajú, 170 cm magas, modell alkatú, kissé félszeg mosolyú leányzó. Rámosolyogtam és elkezdtem „lötyögve” valami táncolást imitálni előtte. Láthatóan tetszett neki a dolog, mert amikor egy pörgősebb dallam alatt kezem a hátára majd a derekára siklott elpirult, aztán átkarolta a nyakam, és felvette testem ritmusát. Vagy két szám erejéig így összefonódva táncoltunk, majd kézen fogtam és meghívtam egy vodka narancsra. Mivel iszonyatosan fülledt volt bent a légkör kértem menjünk ki. Már az ajtóban megcsapott a friss levegő, amit igyekeztem minél erőteljesebben beszívni, majd az elhasznált levegőt kifújni. Átjárt a frissesség, és kezdett kitisztulni a fejem az alkoholtól. A leányzó pedig ott állt mellettem a maga gyönyörűségében, én pedig elővettem a cigarettámat, és szép komótosan rágyújtottam. Noémi - mert így hívták a lányt- fél karját a vállamra tette, és le sem vette szemét az arcomról. Körülnéztem, s mivel elégedetten nyugtáztam, hogy csak leszbi csajok vesznek körül, akik biztos nem rökönyödnének meg a látottakon, átkaroltam áldozatom és megcsókoltam. Forró, veszedelmes csók volt ez.  Nyelveink szenvedélyes táncot jártak egymás szájában, s közben kezem felfedezőútra indult a gazellatestű lány bőrén. Megmarkoltam fenekét, mire ő felnyögött halkan. Rákacsintottam, majd odahajoltam hozzá, s egy lágy csókot leheltem ajkára. Miután elnyomtam a cigimet átkaroltam partnerem és elindultunk befelé.  Vettünk egy-egy pohár sört majd az ajtónál, ahol kevésbé volt ordító a zene beszélgetésbe elegyedtünk. Fél testtel felé fordultam és egyrészt gyönyörködtem a látványban, amit a szoknya alól kivillanó hosszú combok és formás mellei nyújtottak, másrészt félszemmel figyeltem a ki-be tóduló tömeget. Szeme csillogott, és éreztem rajta, hogy vágyik egy kis extra kényeztetésre is. Ha pasi lennék mostanra már igencsak szétdurrant volna a kisfickó ott lent, így viszont csak a bizsergés vált egyre intenzívebbé a bugyimban. Kívántam ezt a lányt minden porcikámban, de nem akartam csak úgy lefektetni. Az nekem sosem ment. Előtte meg akartam ismerni valamennyire. S legnagyobb örömömre ő sem sietett sehova. Élvezte a szituációt.

Ajánló

Kissé zűrös jelenleg az életem, amin most egy jó kis írás tud a leginkább segíteni. Nem kell megijedni nem törekszem semmilyen irodalmi díjra, és az elkészült iromány inkább az önmagam szórakoztatására és a felgyülemlő érzések levezetésére szolgál, de azért szeretném majd itt is közzétenni, hisz valami ilyesmi a blog célja. Nos, íme a kedvcsináló:

Átkozottak egy elátkozott világban

-Maio vagyok, 23 éves. És … nem is tudom hol kezdjem. A pszichológus megértően biccentett, de nem szólt egy szót sem. Körülbelül 38-40 éves lehetett. Elegáns sötétkék nadrágkosztümöt viselt fehér garbóval. Selymes szőke haja pedig amolyan konzervatív módon cofba fogva.  Zavart voltam, nem is értettem mit keresek itt, vagy egyáltalán mit kellene mondanom. Ráadásul elég dekoratív hölgy volt a pszichológus, így a maradék gondolat is elillant a fejemből, amikor pillantásom a szűk felsőből kidomborodó melleire tévedt.

- Örülök, hogy eljött kedves Maio. Talán kezdjük ott, hogy miért is keresett fel. Rendben? - lágy, békét árasztó hangja engem is megnyugtatott, és visszacsalogatott a földre.