Átkozottak egy elátkozott világban II.fejezet/2.rész

Miután megreggeliztünk Hanna hazament átöltözni, meg az ügyeit elintézni, de megígérte, hogy vacsorára visszajön. Teljesen feldobott a tudat, hogy újra itt lesz. A lakásomban. Bekapcsoltam a rádiót, feltekertem a hangerőt és táncikálva, dudorászva mászkáltam egyik szobából a másikba. Hirtelen kedvem támadt takarítani. Pedig egyáltalán nem rajongok a porrongyért, meg a porszívóért, de most még a házimunka is megszépült. 

Néhány óra múlva ragyogott a pici lakás minden egyes négyzetmétere. Én pedig határtalanul boldog voltam. Épp egy ismerős Republic szám csendült fel, amikor beléptem a zuhanyzóba, és a rádióval együtt énekeltem a szöveget, miközben a munka által kiváltott izzadságot csutakoltam le magamról. A langyos víz kényeztette a bőröm, és úgy éreztem, ha nem lenne, ami egy kicsit lehűt, akkor menten lángra kapnék. Nem értettem ezt az egészet, hiszen éjszaka elvesztettem a munkám, és bár itt van Hanna, kívánom is, de nem nyúlhatok hozzá. Akkor meg mitől van ilyen jó kedvem?

Elkezdtem töprengeni. Várjunk csak! Ugyan miért ne érhetnék hozzá? Miért ne lehetnék vele? Aztán ismét megszólalt a vészjelző a fejemben: mert nem is biztos, hogy őt akarom, és akkor minek bántsam és társai. Megint visszasüllyedtem oda, ahonnan nagy nehezen felálltam. Gyorsan kiugrottam a zuhany alól, végigtöröltem magam, majd ingerülten kikapcsoltam a rádiót, és elindultam a hálószoba felé, hogy valami ruhát aggassak magamra. 

***

Zsófi átlagos testalkatú, inkább gömbölyded alakkal megáldott 23 éves nő. Határozott, karakán jellem, aki mindig eléri, amit akar. Vagyis legtöbbször. Mindig a cél hajtja és sajnos a következményekkel rendszerint nem számol.

-Szia! Zsófi vagyok! - Állt fel az asztaltól, és nyújtotta udvariasan a kezét, de a másik nő nem viszonozta a gesztust.

-Szia! Tudom. Na mondd, miért rángattál ide! Ha lehet gyorsan, mert nem érek rá. - sziszegte ingerülten.

-Maio-ról lenne szó. – Bökte ki Zsófi alig hallhatóan. A még nála is határozottabb fellépés kicsit visszavetette.

-Ezért jöttem végig a városon, rohantam, hogy ideérjek? Ezért, hogy most kerítőnőt játssz? Tudhattam volna.

-Figyelj! Nem akarok kerítőnőt játszani, sem beleszólni a dolgaitokba, mert ez a ti… - nem igazán tudta, hogy is fejezze ki magát helyesen, ezért pár másodpercig kereste a szavakat, majd a másik nő szemébe nézett és folytatta - ez a ti „kapcsolatotok”, ha lehet ezt annak nevezni. - Nem bírta ki, hogy ne vágjon neki egy csípős megjegyzést, mellyel a tudomására hozta, hogy egyáltalán nem szimpatikus neki a nő.

-Igen? Folytasd! - kérte kissé lecsillapodva Rita.

-Szóval, nem tudom mi volt köztetek, vagy mi történt, nem is érdekel, de aggódom Maio-ért, és csak te tudsz rajta segíteni. Hidd el, más körülmények között nem ülnénk most itt. - Vette át a játszma irányítását Zsófi, és úgy tűnt megfogta Ritát. Most már tényleg érdekelte mit akar mondani a nő.

-Mi történt vele? - kérdezte Rita igazi érdeklődéssel a hangjában.

-Fél éve, hogy nem beszéltetek, de ő még mindig úgy érzi, hogy hűségesnek kell lennie hozzád, hiszen nem mondtátok ki, hogy vége. 4 hónapig alig evett, alig aludt, 20 kg-ot fogyott, amiből 6-ot nagy nehezen visszakönyörögtünk rá. De ami ettől is borzasztóbb, inkább aggasztóbb, hogy nagyon sokáig, amíg a mély depressziója tartott, azt képzelte vele vagy. Ha főzött megkérdezte mit szeretnél enni – beszélgetett a levegővel - , ha tusolt odaképzelt, és szeretkezést imitált veled, éjszaka pedig átölelte a párnáját, mintha te lennél, beszélt hozzá, megcsókolta és azt hajtogatta: „Minden rendben lesz, szerelmem!” Szerinted? 

Rita nem tudott megszólalni, csak sokára, miután feldolgozta a hallottakat. – Úúúr Isteeeen! Mit tettem, mit tettem??? – motyogta, és nem emelete fel a tekintetét az aszal síkjáról. – Ez…ez nem lehet igaz. Mondd, hogy nem igaz Zsófi??? - Ekkor már mindkét szeme könnyel telt meg, és percekig bámult maga elé szótlanul. Amikor lehiggadt elkezdett gondolkodni, mit is lehetne tenni. – És, mivel tudnék én segíteni? - Nézett szomorúan Zsófi bogárszemeibe.

-Beszélhetnél vele. Vagy legyetek együtt, vagy mondd meg neki, hogy vége, de nem élhet tovább ebben a bizonytalanságban. Teljesen belepusztul. 

-Jó, meglátom mit tehetek! - Felállt, tett két lépést, majd visszafordult és Zsófira nézett. – Várjunk csak egy percet! Te együtt laktál Maio-val?

-Nem, dehogy! Miért? - Zsófi megérezhette Rita gondolatait, mert összeszorult a torka, és rettegés tört rá.

-Akkor meg honnan tudtad, hogy mit csinált? Honnan tudtad, hogy odaképzelt? - Dobta fel ismét a labdát Rita.

Zsófi mostanra már egész testében remegett, és nem tudta, hogy mondja el az igazat. De érezte, hogy nem hazudhat. – Nos…nagyon aggódtam érte, a legjobb barátnőm…és…

-Mi és? Gyerünk, folytasd már! – Tajtékzott Rita, és türelmetlenül várta a folytatást.

-Kamerákat szereltettem fel a lakásába, mert …. – de nem tudta befejezni, mert Rita fortyogva támadt neki. Elkapta az egyik karját, a szabad kezét pedig ökölbe szorította, és gyomorszájon vágta a nőt. 

-Neked teljesen elment az eszed! Képes voltál kihasználni szerencsétlen nyomorultat, és kukkoltad?  Mit képzelsz te magadról? Fúújj, ez undorító!- ordította torkaszakadtából.

-…én…én…annyira aggódtam érte. Féltem, hogy butaságot csinál. Te nem láttad, hogy milyen állapotban volt.

Rita nem nézett a földön fekvő nőre, csak melléköpött, kifejezvén undorát és elindult az ellenkező irányba.

-Különben is, te merészelsz engem megütni, és számon kérni, mikor nekem kellene téged? Addig kellene ütnöm, amíg még levegőt veszel, Te mocskos kis szuka! – sziszegte eltorzult hangon Zsófi, és lassan feltápászkodott. –Miattad jutott ide, te tetted tönkre ribanc, és még neked áll feljebb?

Rita megállt, lassan megfordult és háromlépésnyi távolságból válaszolt. – Neked fogalmad sincs semmiről! De amit te műveltél az nem vall épelméjűségre.

-Akkor igazán elmondhatnád mi történt, hogy legyen róla fogalmam. 

-Neem, nem fogom elmondani Neked, mert úgysem értenéd meg, meg különben is… -  Rita hangja elvékonyodott, a lábaiból elszállt az erő.

-Miért ne érteném meg, hogy nem találtad elég kívánatosnak, vagy nem volt elég az élvhajhász életmódod mellett csak egy nő? - Pipiskedett, és megpróbált újra Rita fölé magasodni, átvéve a támadó szerepét.

-Mert nem erről van szó. Maio-hoz fogható nővel még nem találkoztam. Gyönyörű, türelmes, és nagyvonalú. Úgy fogadott el, ahogy más sosem. – Arcát már könny áztatta.

-Akkor nem értem. Miért nem lehettek egy pár? - értetlenkedett Zsófi.

-Nem mondhatom el.

-Miért nem? Most már nem hagyhatsz így itt, hallod! Vagy akkor beszélj Maioval!

-Nem. Maioval nem!

-Akkor mondd el nekem. Kérlek Rita!

-Semmi közöd hozzá. Hagyj békén a fenébe is! – Rita szavai epésen visszhangoztak a délutáni csendben.

-Neeem! Ezt már nem úszod meg, Te rohadék! Te alávaló kurva most azonnal mondd el mi az, amit titkolsz! Hallod??? Moonnndd elll!!! - Keserű és fájdalommal teli ordítás volt ez. Zsófi tudta, hogy ez az egy lehetősége maradt, hogy megtudja az igazat, és nem volt hajlandó megfutamodni. Rita pedig iszonyatosan szédült, hányinger fogta el, és forgott vele a világ. Habár ez nem az a helyzet volt, ami sarokba tudta volna szorítani, de már nem is akart kibújni a szorításból. Tisztában volt vele, hogy az igazsággal talán még megmentheti Maio-t. Ezért nagy nehezen belekezdett.

-Nagyon szeretem Maio-t, de nem lehetünk együtt … mert… - a mindig erős nőt a sírás fojtogatta, s bár nehezen, de folytatta - … szóval nem lehet az enyém, mert … mert Hív pozitív vagyok, a fenébe is. – Egy régóta készülő vallomás, és vele együtt a titkolózás feszültsége szakadt most ki a nőből, aki már nem tudta visszatartani a zokogást. Lélegzete zihált, könnyei arcát mosták és egész testében reszketett.

-Hogy mi??? Ez…ez…ez most nem komoly, ugye? Mondd, hogy nem? – pánikolt Zsófi. Miután látta, hogy a nő nem válaszol, csak szemeit törölgeti, lassan kezdte felfogni, hogy az elhangzott szavak nagyon is komolyak. – De igen! Ó, nem! ÚrIsten! … De ti…ti voltatok együtt ugye? - kapta kezét a szájához, és már ő is zokogott.

-Igen. Azután kaptam meg az eredményt miután összejöttünk, és álmomban sem gondoltam volna, hogy fertőzött lehetek. Amikor megtudtam nem szóltam, csak leléptem. Érted már? – Zsófi bólogatott. Már minden világos volt. – Csak bizakodom, és imádkozom a jó Istenhez, amit korábban sosem tettem, hogy Maio nem kapta el tőlem. De… - megtörölte az arcát, kifújta az orrát, majd higgadt hangon folytatta - Maionak nem mondhatsz egy szót sem a fertőzöttségemről. Kérd meg, hogy csináltasson egy tesztet, mondván melegek között ezt nem árt, majd értesíts az eredményéről. – Azzal hátat fordított, és elballagott. 

Zsófi pedig nem tért magához a hallottaktól. Abban bízott, hogy ez csak egy rémálom, és ha felébred kiderül, hogy semmi nem igaz belőle, de hamarosan ráébredt, hogy szembe kell néznie a tényekkel. Most nagyobb szüksége van Maio-nak rá, mint valaha. Próbált egyenletesen lélegezni, majd a telefonját keresve kotorászni kezdett a táskájában.