Az életem olyan, mint egy akciófilm, amiben mindig történik valami. Pörögnek az események, a nap végén pedig ájultan zuhanok az ágyba. Mostanság nem sok időm van gondolkodni, talán ez jót is tesz nekem, de azért teljesen nem irthatom ki a gondolkodást, mint tevékenységet.
Ma például több blogba is beleolvastam, beszélgettem jó néhány emberrel, valamint a civil fiókos facebookomon nézelődtem. Fájdalom szűrődött be nagyon lassan a mellkasomba, míg végül már a szívem szorította. Nagyon sokszor érzem azt, hogy nekem a jó Isten más küldetést adott. Hogy nekem soha nem lesz rendes családom, szerető kedvesem, tündéri gyermekeim. Néha elfogadom ezt a feltevést, néha meg nem. Néha békés nyugalommal köszöntöm a gondolatokat, néha viszont marják lelkem minden szövetét. Bármennyire vagyok is kemény, mégis vágyom arra, hogy valaki oldalán elgyengülhessek és végre egy ízig vérig kölcsönös szerelmi kapcsolatban élhessek. De úgy tűnik, hogy amíg körülöttem már mindenki boldog párkapcsolatban él, addig én kitaszítva, magányosan tölthetem napjaim egészen halálom pillanatáig. Hiába állnak mellettem barátok, hiába fogják kezem, és mindhiába próbálnak tenni értem, mert már nem erre van szükségem. Olyan szintre jutottam, ahol már elfogyott a remény utolsó morzsája is, és már nem várok semmit az égvilágon. Sem nőtől, sem férfitól. Ha lehetőségem is lett volna egy kapcsolatra, akkor elszúrtam. Talán nem való nekem senki, talán jobb lesz így mindenkinek.
De még mielőtt teljes letargiába esnék, még azért megjegyzem, hogy bár jól haladok „a fogadd el magad” projekttel, rengeteg dologban sikerült változni, viszont egytől nem tudok megszabadulni. Folyamatosan másokhoz: más blogokhoz, más fotósokhoz, más nőkhöz hasonlítom magam, még végül újra és újra fel nem hergelem magam. Nagyobb elismerések, több komment, több nézetség, több felkérés, nagyobb hírnév, csaj, munka, utazások, kockahas, izmos vádli, nagyobb bicepsz,boldogság, harmónia. Hajszolok dolgokat, és ha más előrébb áll, akkor kiborulok. Nem vagyok irigy, soha nem is voltam, de maximalistaként egyszerűen muszáj a lehető legjobbat elérnem. Ergo nekem kell a legeslegjobbnak lennem, ahhoz, hogy nyugodtan és elégedetten fekhessek le. Szeretnék ezen is változtatni, de sokkal nehezebben megy, mint bármi más.
"Nagyobb elismerések, több komment, több nézetség, több felkérés, nagyobb hírnév"
VálaszTörlésHú, ez de ismerős!
Megértelek.
Ugye? De szerintem ez egy átlag problémaként vetődik fel mindenkiben, aki alkotó tevékenységet végez.
VálaszTörlés