A nap idézete
A féltékenység, ha úgy vesszük, igaz és érthető indulat, hiszen nem kíván mást, mint megőrizni, ami a miénk, vagy amiről azt hisszük, hogy a miénk; az irigység viszont puszta düh, mely nem képes elviselni, hogy másnak is legyen valamije.
(Francois de La Rochefoucauld)
Legidősebb testvér lévén, mindig nekem kellett kitaposnom az élet ösvényeit a kicsiknek. Miután "véres verejték" árán küzdöttem fel magam a megbecsülés csúcsára, ők, már játszti könnyedséggel tették meg ugyanazt az utat. Szüleim elmondása alapján, soha nem fordult elő nálam testvérféltékenység, vártam, szerettem az új jövevényeket. Mégis, sokszor azon kapom magam, hogy frusztrál egy-egy helyzet. Idegesít, pedig inkább örülnöm kellene, hogy nekik, már minden "simán" megy az iskolába, és az élet számtalan területén. Nem kell semmiért megküzdeniük, az ölükbe hullik minden. Mégsem tudok boldogan rájuk nézni, mert valami mégis zavar. Leginkább az, hogy nem értékelik azt, amilyük megvan. Nem tudnak semmiért hálát adni, megköszönni, hanem követelőző hangnemben sorolják kívánságaikat. Egyrészt.
A másik, ami még bosszant, az saját magam. Helyesebben a viselkedésem. Fura mód, irigy vagyok a tudásomra. A "kicsik" - akik nem mellesleg magasságban, már nagyobbak,mint én :) - mindenben utánoznak. Azt eszik, amit én, az a kedvencük, ami nekem, és így tovább. Ez egyrészt nagy felelősség, hiszen példa vagyok számukra, másrészt meg, eltűnik az egyéniségem, mert mindhárman egyformák leszünk. Persze ez túlzás, de akkor is.
De itt még nincs vége a történetnek, mert nem csak az ilyen apróságokról van szó, hanem a tudásról is. A legkisebb öcsém, hihetetlenül nagy fej. Olyan, mint egy szivacs. Csak úgy szívja magába az új információkat. Ha csak tehetné, reggeltől estig, csak velem lenne. Mindenhova követ, és folyton kérdez. Mindent tudni akar, amit én tudok.
Nah, ez volt az a pont, amikor besokalltam. Először csak elküldtem magam mellől, majd amikor ez egyre többször fordult elő, és egyszer bejött a szobámba pityeregve, majd megkérdezte,hogy miért nem akarom őt megtanítani arra sok érdekességre, amit már olyan sokszor megfigyelt rajtam, nálam, akkor lemeredtem. Itt van egy kis emberpalánta, aki szomjazza a tudást, én meg irigy módon elzavarom, rácsukom az ajtót, és mindent megtartok magamnak? Rájöttem, hogy azért viselkedem így szegénykémmel, mert féltem azt, amit kemény munka árán megszereztem. De ez nem helyes. Sőt! Örülnöm kellene, hogy kész befogadni minden információt, és most, amikor a legformálhatóbb korában van, tölcsérrel kellene töltenem a kis agyába az ismereteket. De olyan nehéz! Fogalmam sincs mi ütött belém.
Egy kis empátia segít. Gondold el, hogy neked van egy idősebb testvéred. És azt gondold végig, hogy a tudásodért cserébe mit kapsz. Figyeld meg, ahogy néz téged, miközben hallgatja a szavaid. Vajon mit gondol rólad? Önbizalomban, magabiztosságban, határozottságban, türelemben, kedvességben legalább annyit építhet rajtad, mint te őrajta tudásban.
VálaszTörlésNem is tudom eldönteni, ki jár jobban. :) De mindegy is, mert ez tipikus win-win szituáció. És ez "befektetés". Ha felnő, kamatostól kaphatod vissza amit adtál. Az is lehet, hogy te magad, de ne feledd, hogy ő lesz a gyerekeid nagybátyja. :)
Mint sok más hasonló esetben, ezt is felfogtam, hogy teljességgel hülyeség, hogy féltem a tudásom, és számtalanszor belegondoltam(alapból ilyen emberke vagyok, aki a másik szemszögébe is bekukucskál), csak a megvalósítással vannak gondjaim.
VálaszTörlésJó tudni, hogy építheti a türelmem és a kedvességem, mert egyenlőre csak az ellenkező eset figyelhető meg. Még a meglévő türelmem is elfogy lassan. :) 11 éves létére, kb. olyan, mint a 2-3 évesek. Az mi? Mire jó? Miért így csinálod? Azt hogy kell? ... etc. Néha, eszméletlenül le tudja szívni az agyam. De valahogy neki is tanulnia kell. Tudom én ezt, csak... még nekem is fejlődnöm kell, hogy jó példa legyek.
Majd, ha ő lesz az okos nagybácsi, akkor visszakapja! :)