Káosz a fejben!

 A nap idézete

Hogy lehetséges, hogy két év után sem tudom elfelejteni? Nem bírok már folyton rá gondolni, elemezgetni minden jelenetünket, megfontolni minden lehetőséget, próbálok menekülni előle, hozzászokni a helyzethez, könyvet írni, jógázni, jótékonykodni, látogatóba járni a barátaimhoz, nőket elcsábítani, vacsorákra járni, moziba járni. (...) De bárhogy küzdök ellene, mindig (...) győz, minden csatát megnyer, mindig jelen van, mindig eszembe juttatja, hogy "milyen jó lenne, ha itt lenne velem".

                                                                      (Paulo Coelho)

Éreztél már úgy, hogy gondolatok kavarogtak a fejedben, szíved nehéz volt és nem tudtad mihez kezdj? Én már igen. Sőt, épp most is. Pocsék egy érzés. 

Sokszor vagyunk így! Amikor történik valami megmagyarázhatatlan, amikor egy csalódáson vagyunk túl, vagy éppen, ha egy fontos döntés előtt állunk. Fejünkben cikáznak a furcsábbnál furcsább gondolatok, szívünk elnehezül, megkeményedik és olyan, mintha fagypont alá csökkenne a hőmérséklete. Úgy érezzük, hogy már nem bírjuk tovább, elájulunk, hányingerünk van és legszívesebben kilépnénk a saját testünkből és csak szállnánk, repülnénk, el innen, messze, oda, ahol senki sem lát. Egy hegytetőre, a világ legeldugottabb zugába, ahol aztán kitörhet belőlünk minden, ami már régóta nyomasztott. 
Először ordítozunk a levegőbe, dühösen, mint akit elhagyott a józan esze, majd nevetünk, aztán erőteljesen röhögünk saját magunkon, a helyzeten, s érezzük, hogy elkezdünk feloldódni ... s legvégül a feszültség kitör, robban, mint egy időzített bomba, és mi keserves, fájdalmas zokogásban törünk ki. Hiába minden vígasztalás, -hogy az idő mindent megold, idővel mindent tisztábban látunk-, amíg mi saját erőnkből nem bírkózunk meg a gondokkal és le nem játszuk magunkban ezt az elképzelhetetlenül nehéz és szörnyű játszmát. Amikor pedig túl vagyunk az érzelmi kitörésen és újra higadtan tudunk gondolkodni, akkor kell a megoldáson törni a fejünket. Mert ha mindezek előtt próbálunk ötletet találni a gond lezárására, akkor lehet, hogy nagyobb bajt csinálunk, mint amilyen előtte volt, mert ilyen állapotban kizárt, hogy valaki fejében egy elfogadható gondolat is megszülethetne. Viszont akkor, amikor már nincs rajtunk az az óriási feszültség, akkor képesek vagyunk olyan dolgokra is, amit addig nem is gondoltunk volna. Mert ha éppen gyűlölünk valakit, vagy pedig iszonyatos félelem van úrrá rajtunk egy döntés előtt, akkor csak a megtorlásra, a bosszúra és a meghátrálásra tudunk gondolni. Később pedig, az is lehet, hogy még azt is belátjuk, hogy lehet hogy a mi kezünk is pontosan annyira benne van abban a bizonyos probléma kialakulásában, mint a másiknak. Egy biztos, hogy hiába is mond bárki bármit, kizárólag csak mi tudunk a fejünkben és a szívünkben rendet tenni. Hiába keressük fel a pszichológusunkat, mert ő is csak tanácsot tud adni-amit vagy megfogadunk vagy nem - esetleg jólesik kibeszélni a gondunkat, ami a lelkünket nyomja, de ettől függetlenül a gondolatok még kavarogni fognak a fejünkben és a probléma ettől még nem múlik el.

De mérhetetlen nagy segítség tud lenni, hogy valaki meghallgat, és elmondja a saját véleményét. Ami vagy elér a tudatunkig vagy nem. Hosszú az út és marhára fájdalmas! Menni vagy maradni? Meggyőzni, hogy van kiút, de tenni kell érte, vagy lelépni minél hamarabb? Áhhh, miért ilyen ***ul nehéz????