Csöves

Már napok óta olyan vagyok, mint egy öreg hajléktalan. Még ahhoz sincs kedvem, hogy rendbe hozzam magam. Se a szőrtelenítéshez, se az edzéshez, de még a hajmosáshoz is csak ritkán. Ha elmegyünk valahova, nem igazán izgat, hogy mi van rajtam. Leginkább a tornacipő,kopott farmer, hosszú ujjú, egyszerű, egyszínű szintén kopott felső, a szemembe húzott baseball sapek,és erre még egy kapucnis pulcsi vagy mellény a repertoár. Néha olyan vagyok, mint egy csöves, néha meg, mint egy kis suttyó. Nincs kedvem dolgozni, kirándulni, egyáltalán csak beszélgetni sem. Ellenben a blog és információ függő lettem. Lehet elfáradtam a nagy önmegvalósításba, vagy abba, hogy megpróbáltam a Drágát kiűzni a szívemből és a fejemből? Lehet. Mindenesetre változtatni kéne egy csöppet a dolgokon, mert a családtagjaim is megszólnak, hogy héé haver, rád férne egy kis kozmetika! No mindegy a lényeg, hogy picit elhagytam magam, bepunnyadtam, de majd összeszedem magam. Becsszó! :)

A kép viszont abszolút stimmel, szóval totál így nézek ki mostanság, persze cigi nélkül, végre!

Öregség

Tudom, hogy elég viccesen hangzik, hogy 20 éves létemre szörnyen öregnek érzem magam. Ha néha sóhajtozva megállok, mindig kiröhögnek, hogy te teljesen bolond vagy. Pedig tényleg így érzem, és ezt a tegnap este is csak megerősítette.

Számomra a menstruációs időszak maga a pokol. Olyan, mintha minden hónapban megszülnék egy gyereket. Semmilyen fájdalomcsillapító nem használ, és van, hogy az ágytól egy millimétert sem tudok megtenni. Nah már most tegnap, olyan bolygóállás, vagy mi a fene volt, hogy nem csak, hogy megvolt,és ki****ul görcsöltem, de előjött az ájulós migrénem. Anya kitalálta, hogy menjünk vásárolni,mert szabin van, és jó muri lesz. Közöltem vele, hogy max csak neki,nekem egyáltalán nem. Nem hallgatott rám. A Tesco parkolójába úgy csuklottam össze, mint egy colostok. De a legjobb, hogy hazaérve kaptam a telefont, hogy az unokahúgom, mellesleg 14, azaz 14 éves, és utószülinapi party-t akar velem tartani. Egyrészt nem értettem, hogy még ha velem is engedik el, akkor is 14 éves, és semmi keresni valója éjnek idején a városban. A másik meg, miből gondolják, hogy nekem, 20 évesen van kedvem vele bulizni. Pláne most! De nem lehetett lemondani, mert asztalt foglaltak, meg legyek már olyan kedves uncsi, hogy elviszem a csajszit életében először bulizni. Háát, k**vára nem volt semmi kedvem hozzá,de legyen. 

És ekkor jöttem rá, hogy én mennyire öreg vagyok már, vagy inkább kiöregedtem ebből a péntek esti buli hadjáratból. Egyrészt kocsival, másrészt gyerekkel voltam, szóval nem ihattam. Jah,és kb. 8 db fájdalom csillapító volt bennem 13 óra alatt. Mert ha ittam volna, talán még élveztem is volna.

Az első hely egy grundos, laza hely, ami egy kuplerájhoz hasonlított nekem leginkább. Amúgy nem volt rossz, de érdekes hatást keltett, ahogy a szakadó esőben egymást érték a 12 és a 30 évesek. Én csak álltam, kezemben egy alkoholmentes sörrel, és szörnyülködtem, mint aki épp most bukkant rá egy csapat marslakóra. Az este két emlékezetes momentuma egy vicc és egy beszólás. A "viccen" egész este röhögtem, míg a beszólás, hát... no comment! Bementem a női mosdóba, vártam a soromra. Bent 5 vagy 6 elég jó állapotban lévő leányzó. Összeakadó lábakkal érkezik egy eléggé elázott kis barna, majd kinyitja a száját. Ölj meg Uram, ne kínozz! :) "Az előbb ott a sarokban egy kis pööcs, azt mondta....,hogy.... van egy viccc, amit tovább kell adni,vagy meghalssz. Érted baz meg? Meghasz!!! A viccc: Mi a különbség a sas között? Az,hogy min a kettő vizii állat, kivéve a sas." Erre a többiek bambán néznek rá,és kérdik hol itt a vicc? Jah, és melyik az a két állat. A kisokos megszólal : "Há honnan tudjam baz meg, szerinted megtudok jegyezni egy csomó állatottt! Baz meg, én má nem halok meg!" A könnyeimmel küszködtem, úgy röhögtem, ki is kellett jönnöm a levegőre, mert különben megfulladtam volna. Ennyi jó van abba, ha józanul bulizik az ember lánya, hogy halálra röhögheti magát a részegeken. :) 

A beszólás meg durva volt. Unokahúgi mutatja a szemben levő srácot és annak barátnőjét, hogy az a csaj, még csak 14 mint mi. Szemem felakadt, azt hittem nem hallottam jól. Visszakérdezek, hogy 14 mint mi? Ki mi? Erre tök természetesen, hát te meg én. Pár másodperc alatt lettem rákvörös, majd méregzöld,majd lehiggadtam, és közöltem vele, hogy drágaságom, én nem vagyok 14. Tudod, emlékszel még rám? Én majd felrobbanok, ez meg csak viháncol.Ha nem rokonom lett volna, egy jobb horgos K.O. lett volna a vége, de így nem...

Éjfél tájban kicsiszivem kérőn néz a boci szemeivel, hogy menjünk be a közeli discoba, mert itt amúgy is hideg van, meg esik, meg már nincs senki, meg hát még nem volt, de szeretne bulizni, táncolni, és na..kérlek... létszi,létszii!!!! Mondtam, hogy nem. Egy ilyen kislányt még be sem engednek, vagy ha igen, akkor sem megyünk. Na,de létszi, kérlek, Anya elengedett! Jól van, te kis nyalis, gondoltam, szerencséd, hogy szülinapos vagy, mert különben....

A sorban állva megszálltak a régi emlékek, amikor még 15, 16,de inkább 17 voltam, és buliztunk ugyan itt a barátnőimmel. Fura volt visszajönni, mint kísérő. Bent a szokásos meleg, és tömeg. A zene túl hangos, és a tömeg! 13, 14 évesekből állt az egész. Csak néztem és szintén szörnyülködtem. Egy óra múlva megérkeztek Húgi haverjai, akik velem egyidősek. Körbetáncolták a leányzót, majd az egyik engem is be akart fűzni. De meg sem közelítette azt a színvonalat, amit én elvárok valakitől. Nem, nincsenek nagy elvárásaim, de az számomra fontos, hogy szellemi szinten azért hasonlóak legyünk. Mert ugye egy óvodással is el lehet beszélgetni, de azért nem mindegy, hogy 10 percig, vagy társadként, legrosszabb esetben is néhány évig.

De az már mindennek a teteje volt, amikor alkoholtól bűzlő szájával le akart smárolni. Fúj! Mondtam Húginak, hogy menjünk, MOST!!! Erre ő, oké,de jönnek a fiúk is, mert ott laknak, ahol én. Szuper! Még kiértünk a kocsihoz, a fickó dörgölőzött, a haverja meg, zaklatta az idegszálaim, hogy miért nem akarok összejönni a sráccal. Mondtam, hogy foglalt vagyok. Jó duma, sose rossz! Mire vágott az agya, hogy de most nincs itt a barátod, vagy a csajod. Olyan bamba képet vághattam, mert a kis fickó hozzátette, hogy kicsit leszbis beütésed van. Jah, jó! Akkor legalább leakadhatsz rólam. Gondoltam, de ki nem mondhattam, mert hát mégis csak ott volt mellettem az unokahúgom.

Úgyhogy a péntek estém, szombat hajnalom jól elment. Nem is tudom mikor értem utoljára 4re haza. Rég volt már. Valamilyen szinten jó volt kimozdulni, csak a hely, az időzítés és a társaság nem volt épp megfelelő.

A démon 6.rész

Kitűztük a dátumot. Két nap múlva,  szerdán. Ó drága jó Istenem! Hogy fogom kibírni addig? És akkor mi lesz? Nem, nem gondolhatok most erre. Igaza van Tinának, nem szabad állandóan agyalnom. Majd csak lesz valahogy.

Az iskolában is elment az idő, a szokásos rutin legalább néhány órára feledtette velem a szerdát. Mentem, csináltam a dolgom, hogy a kívülállóknak ne tűnjön fel semmi, de legbelül égtem, akár a száraz fa, a lángok között. Nem is tudom, hogy inkább féltem, vagy izgatott voltam. Azért mégsem minden nap történik meg az emberrel, hogy lefekszik valakivel, akit bár nagyon szeret, de még sem természetes, hogy szeretik egymást. Igaz, már megtörtént kétszer is, de most teljesen más lesz. Most képben leszünk mindketten.

Szerda, 12:05

A szívem a torkomban dobogott, izzadtam, és szörnyen izgultam. A szobám már előkészítettem, kitakarítottam, tiszta ágyneműt húztam, frissen mosott ágytakaróval borítottam le a már kétszemélyessé alakított fekhelyet. A hangulatot is megdobtam picit egy szerelmes pánsíp válogatással, és némi gyertyával. Miután úgy tűnt, hogy körülöttem minden a legnagyobb rendben, már csak én voltam soron. Kívül-belül rendbe kell hoznom magam. Kezdésként úgy döntöttem, hogy ráérek még lehiggadni, először beállok a zuhany alá. Előkerestem az egyik kedvenc tusfürdőm, aminek fantasztikus illata van, majd zuhanyzás közben a  teljes szőrtelenítést letudtam. Miután megtörölköztem, még hajat mostam. Ezután a fehérneműim között kotorásztam, és megtaláltam azt a csipke tangát, amit egyszer Anyára sózott egy eladó, de soha nem használtam, mert nem igazán vagyok egy csipkés típus, de most úgy gondoltam, hogy tetszenem kell Tinának. Ezért felvettem ezt és a hozzá illő melltartót is, és úgy szaladtam a tükörhöz, hogy megnézhessem magam, hogy közben elfeledkeztem arról, hogy csurom vizes még a lábam. Így jól seggre ültem a csúszóssá vált csempén. Kicsit megsimogattam, mert nagyon fájt, de nem volt idő erre. Megnéztem magam és tetszett a látvány, bár ez tényleg nem az én stílusom. Óvatosan, bár elég sietősen fogat mostam, az arcom megmostam, szemöldököm is kiszedtem, helyre igazítottam, némi, kevéske smink, és ... már csak a ruha van hátra. Jaj, Istenem! Mindjárt itt van, mindjárt itt van! Mi??? Már csak 5 perc? Óóóó neeee! Futás, de kikerülve a víztócsákat, öltözködés. De mit??? Nem, ez nem jó, de ez sem, már csak ez hiányzik, neeem! Most mit vegyek fel???? Gyors kiborulás, ájulás, majd összekaptam magam és egy szűk, bár annál dögösebb fekete farmer gatyó, és egy szintén szűk, a teljes alakot kiadó lila felső mellett döntöttem, ami szolidan volt szexi. Már csak 1 perc. Jó, akkor a hajam marad így, fésülés és kész. Szuper, akkor ... gondol,gondolkozz, mit felejtettél el??? Jah, hát persze a parfüm! Egy fújás ide, egy oda, és még egy a ráadás, és... csengettek!!! Csengettek???? Áhhh, neeee, még neee!!! Még lelkizni nem is volt időm!!! Oké, nagy levegő, és....

Kiléptem az ajtón, és megláttam azt a gyönyörű, csillogó szempárt. A szívem egyre hevesebben dobogott, és a gyomromban több száz pillangó szárnycsapását  éreztem. Megérkezett. Itt van a kapuban. Már nem lehet visszalépni, meg kell tenni. Remegő kézzel nyomtam le a kilincset, s üdvözöltem a legkedvesebb vendéget, aki valaha is megfordult nálunk.

Rövid feszültségoldó beszélgetés után elindultunk a szobám felé. Amikor belépet, láttam, hogy mosolygott a romantikus díszítésen. Meg akartam adni a módját. Bár nem tudom,hogy miért, hiszen a cél az volt, hogy "ne legyen jó" ! Nem akartuk, hogy legyen folytatása. Épp ellenkezőleg. De most, amikor itt feküdt a halvány rózsaszín fényben, teljesen másként éreztem mindent. Le akartam heveredni mellé, de volt egy igen furcsa kérése. Sötétítsek be teljesen. De miért?? Jah, hát igen! Nem akarta, hogy lássuk egymás testét. Vagy inkább én az övét. Kicsit megakasztotta a hangulatot, de miután eleget tettem kérésének, mellé feküdtem, és átkaroltam. 

Elkezdtünk beszélgetni a botlásainkról. Felelevenítettük az emlékeket, és filozofáltunk picit arról is, hogy ennek milyen hatása van az életünkre, ránk. Bűnös dolog e, vagy sem. Közben, simogattuk egymás hátát, derekát, karját, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Majd, amikor a témánk végére értünk, suttogó hangon megkérdezte: - Akkor, csókolózzunk? Vicces volt. Az izgalom visszatükröződött a szemében, és olyan volt, mint egy  három éves kisgyerek, aki épp az ajándékok kibontására vár, a karácsonyfa alatt. - Ezt nem szokták megkérdezni. - mondtam mosolyogva. - Jól van na!- és eljátszotta, hogy megsértődött. Becsukta szemeit, és elfordult. Én pedig fölé hajoltam, és végig puszilgattam először csak a szemeit, majd, mikor kinyitotta a szemét, akkor az arcát, a homlokától végig az álláig. Visszafeküdtem a helyemre, és átkaroltam. Majd egy rég elpattant szikra gyúlt lángra, és elcsattant az első, hivatalos csókunk. Puha ajkaink összeértek, és bár sokkal határozatlanabb volt, mint az eddigiek, ami valahol érthető is, de sokkal több érzelmet is váltott ki. A rövid csók után egymás arcát fürkésztük, és próbáltuk leolvasni, hogy mit is érezhet a másik. Gyönyörű pillanat volt. Festeni sem lehetne szebbet. Az első csók varázsa, mely akkor sem illan tova, ha már maga a kapcsolat rég, a feledés homályába veszett. 

Újabb csókok, és egymásba gabalyodott órák teltek el, anélkül, hogy megérintettük volna a másik intim testrészét. Még nem jött el az ideje. Egyszerűen csak élveztük egymás testét, illatát és ízét. Nem tudtunk betelni vele. Fantasztikus volt tiszta fejjel is átélni mindezt. Úgy, hogy tudatában voltam minden érintésnek, és nem csak az ösztöneim sodortak. Bár az előző két alkalommal mindig Ő irányított, Ő volt a határozottabb, most viszont érezhető volt a félelme, és tapintható a bizonytalansága.  A mindig erős, magabiztos nő, most sebezhető, erőtlen kislányként  feküdt karjaimban. Jó érzés volt tartani őt, vigyázni rá, és szeretni. Szeretni szívvel, szeretni szavakkal, és szeretni érintésekkel. Megszűnt a külvilág, csak Ő és én. Csak mi ketten, ebben a nagy világban. Kint épp hóvihar tombolt, de bent, a levegő megtelt szeretettel és melegséggel.
Majd elérkezett a pillanat, amikor átadtuk magunkat a vágyainknak. Bizonytalan mozdulatok után összeforrtunk, és el sem engedtük egymást. Egyszerre volt felemelő, és furcsa. Hihetetlenül jó volt az a fajta gyöngédség, amit csak két nő tud adni egymásnak, de ugyanakkor ott volt köztünk a kétség is. Hiszen a tilos övezetben jártunk, és tudtuk is ezt. Rettegtem attól, hogy ezután meggyűlöl,és elvesztek mindent, ami eddig a mindent jelentette számomra. 
A keserédes órák után elnyúltunk, és csak babusgattuk egymást. Már nem úgy néztem rá, mint eddig. Eddig is szerettem, de most már másként. Úgy éreztem, hogy már hozzám tartozik, és ezen senki és semmi nem változtathat, mert ez így lesz míg világ a világ. Nem tudhattam, hogy túl fiatal, és éretlen voltam, hogy ezt épp ésszel át tudtam volna látni.

Álom

Napok óta nem alszom jól. Forgolódok össze-vissza, többször felriadok,és idiótaságokat álmodok. Ma reggelre is több álmom volt, de már csak egyre emlékszem. És ti is benne voltatok. :)


Ajánlott zene az olvasáshoz a lap alján. Hogy még inkább felkorbácsoljam az érzékeiteket! ;)

A várakozás izgalma volt úrrá rajtam. Ma este blogger találkozó lesz, és ott a helyem nekem is. De addig még sok a teendő. Meg kell szerveznem a lelépést, egyeztetni kell a barátokkal, meg kell rendelnem a vonatjegyeket, és... a szülőkkel is kezdenem kellene valamit. Nem mondhatom el nekik, hogy egy blogger találkozóra megyek, mert nem tudják,hogy blogolok, és nem is értenének. Jah, és hogy még leszbikus buli is lesz! Jó vicc! Nah jó! Akkor telefonáljunk! Szia! Figyelj csak! Soha nem kértem tőled szívességet,de most fontos lenne. Tudj róla, hogy ma délután lemegyek hozzátok, bulizunk, ott alszok nálatok,és holnap délután indulok haza. Azért nem szóltam hamarabb, mert ez csak egy fedősztori. Pontosan! Ha Anyáék netalán felhívnának ezt kell mondanod. Igen. Nagyon köszönöm! Jah! Még annyi, hogy délután olyan 3 körül tényleg lemegyek hozzátok, elmegyünk az állomásra, te pedig elviszed a kocsit. Jól van. Köszi mindent! Nem. Nem mondom meg, hogy  hova megyek. Majd egyszer,de most nem. Jól van már!puszi!

Minden a tervek szerint alakult. Barátnőm kicsit értetlenkedett,félt, hogy belekeveredtem valamibe,de azon kívül, minden oké. 6 kor találkozok Ancsával a vasútállomáson. Remélem tényleg kijön elém, mert magamtól nem találnám meg azt a tanyát. Vajon hogy fog kinézni? És a többiek? Mi van, ha nem fogadnak be? Túl fiatal vagyok, és ... lehet, hogy butácska is. Mi lesz, ha nem tudok egy témához hozzászólni? És a ruhám? Megfelelő ez ide? Fekete bőrkabát, lila-fekete kockás ing,farmer, edző cipő, cofba kötött haj???  Hát, mindenesetre azt kifejezi, hogy nem tudom mit akarok. Ramaty! Nyugi! Levegő be, szépen lassan ki, és már nyugodt vagy! Minden oké lesz.

5:58 kor befutott a vonat, ott álltam a peronon összeszűkült gyomorral és vártam. Pár perc múlva közeledett felém valaki. Valószínűleg ő lesz Ancsa. 

-Szia! Ancsa vagyok!

-Szia! D'Angel! 

Kis feszültségoldó beszélgetés után, már olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást. Pontosan ő se tudta hova is kell mennünk,de a lényeg, hogy már nem vagyok egyedül. Amúgy meg, nem is értem, miért ilyen helyen kell tartani egy blogger találkozót. Nevetséges. El kell dugni őket, mint valami leprásakat. Ancsa is ki volt akadva, de szerinte így hangulatosabb lesz. Csak mi. Úgy pár százan. Nevettem, mert szörnyen izgultam. Elszöktem otthonról, és egy olyan buliba készülök, ahol senkit nem ismerek, de mégis ismerősök. Kíváncsi vagyok nagyon.

A kezdésre pontosan megérkeztünk. Tényleg egy eldugott tanya volt, de a világításoktól sejtelmesnek tűnt minden. Mintha csak azt sugározná, hogy akik itt vannak, mind mások, de úgy mások, hogy sokkal többek, jobbak, mint a világban rohangálók. Mégpedig azért, mert bár nincsenek sokan, de összetartanak, védik, segítik egymást. Kint nem volt tömeg, csak néhányan lézengtek. Maga az épület olyan volt, mint az amerikai filmekben, a farmokon használt raktárak. Amikor beléptünk összenéztünk, és kerestük a többieket,  a minket váró transzparensekkel. Ancsa heccelte Tyúkot, hogy mi még nem voltunk ilyen találkozón, és nem fogjuk őket megismerni, így készítsenek táblákat a nevünkkel. Jó poén volt, de egyikőnk sem vette komolyan. De amikor beléptünk, egy hosszú, fa asztal fölött egy csapat nő feszített ki egy lepedőt a nevünkkel. Ismét összemosolyogtunk, és csatlakoztunk a társasághoz. Ott volt mindenki. Oldott beszélgetésbe kezdtünk, és italt rendeltünk. Nekem a csajok rendeltek. Nem tudom mire készültek, de abszintos koktél kértek nekem. Valószínűleg olvasták azt a bejegyzésem, amiben leírtam, hogy mit vált ki belőlem, az alkohol, pláne meg az abszint. :) Az épület belülről tényleg jól nézett ki. Nem egy felkapott bulizóhely,de mégis van benne valami. Valami buja. Ezt már csak tetézi, hogy a pincérlányok felülről teljesen meztelenek, és van 4 gogó táncosnő is. Nők mindenhol. Ölelkező, csókolózó párok, és a pincérnők. Fülledt a hangulat az tuti. :) Már nem féltem. Minden kétségem tovaszállt. Bár tényleg én voltam az újonc, hecceltek is, de  inkább jól esett, mint sértett. Majd Fetisa észrevette, hogy egy lány bámul a túlsó asztalnál. Erre mindenki hangosan kiabált,és csapkodta az asztalt, olyan tábori hangulatban, hogy ha tetszik, hívjam meg valamire. De lányok, én, én nem is tudom mit akarok. Most...,hogy... menjek oda? Hát persze Szivem! Ez ennyire egyszerű. Különben is, azért vagy ma itt, hogy kiderítsd, hogy mit akarsz. Mire Galathea kellt védelmemre. Ne erőltessétek már! Tényleg nem könnyű, ha még soha nem csinált ilyet. Eddig ő csajként élt. Várta, hogy udvaroljanak neki, most pedig neki kellene vadásznia, mert ez a cica nem fog idejönni hozzá. Erre a többiek harsányan nevettek, én pedig egy apró pillantást akartam a kis barna lányra vetni,de... találkozott a tekintetünk, és ... elég bátorságot éreztem magamban, ezért elindultam felé. Mire a többiek hangosan fütyültek és kiabáltak. Mintha egy focimeccsen lennék. 

- Szia! D'Angel vagyok. -mutatkoztam be illedelmesen.

- Szia! White Angel!

Ezen mind a ketten jót nevettünk. Zsák a foltját.

-Van kedved táncolni?- kérdeztem határozottan. Magamra sem ismertem.

-Inkább igyunk egyet, aztán menjünk ki, hogy tudjunk beszélgetni.

Ez a nő aztán tudja, hogy mit akar. Így esett, hogy órákon át, sétáltunk a pajta körül, beszélgettünk, és szinte mindent megtudtam róla. Kiderült, hogy ő sem tudja, melyik oldalon is áll. Nem volt még lánnyal sem, fiúval sem, de azt érezte, hogy nem úgy gondol a pasikra, mint potenciális jelöltekre. Ezért van itt. Ő is. Ártatlan, mint a ma született bárány. Legalább mellette én kimondottan veszélyesnek tűnök. Elérkezett az a pillanat, amikor már cseppet sem aggódtam, sőt! Élveztem a helyzetet. Séta közben, egy ujjamat hozzáérintettem a tenyeréhez, hogy kipuhatoljam, hogy szeretné e. Nem ellenkezett, ezért óvatosan a tenyerébe csúsztattam a kezem. Rászorított. Ezután már kéz a kézben andalogtunk. Fura mód, épp telihold volt. Állítólag ilyenkor az ösztönök szabadon előléphetnek, és nem lehet őket megfékezni. Nem tudom, de ... lelassítottam. Magam felé fordítottam, és megcsókoltam. Nem ellenkezett, hanem visszacsókolt. ..... Ekkor pedig felébredtem, hogy nincs rajtam a takaróm és fázom. Pont a legjobb résznél. :)

A démon 5. rész!

Tele volt a fejem, és nem gondolkoztam azon, hogy mit fog szólni. Egyszerűen nem bírtam. Túl sok volt ez nekem. Részegek voltunk, megtörtént, oké. De hogy még egyszer! És..., ez a viselkedés! Kéész! Nem bírom tovább. 

Délután 2:25. Az osztályteremben székek nyikorgása hallatszott, mindenki örült, hogy vége a napnak. Mivel mindenki egyszerre akart megbeszélni valamit a mellette állóval, és a terem végében levővel is, ezért hatalmas káosz, és hangzavar alakult ki. Hasogatott a fejem, és alig vártam, hogy végre kiszabaduljunk innen. Igazából, csak Vele akartam már beszélni. Itt állt mellettem, pakolt, én pedig sürgetőn néztem rá.

Végre! Friss levegő. Elindultunk haza, s számomra abszolút lényegtelen és érdektelen dolgokról beszélt. De úgy, mint akit felhúztak. Meg is jegyeztem neki, hogy mi van ma, hogy ennyire ragyog, és csak csacsog és csacsog. Bár kínoztak a gondolataim, de azért időnként ránéztem, és elmosolyodtam. Ismeretlen volt az érzés, de jól esett. Olyan gyönyörű volt, ahogy járt a szája, gesztikulált,és közben csillogott a szeme. Sajnáltam, hogy hamarosan el kell rontanom a napját, de én már nem bírom tovább.

Megérkeztünk hozzájuk, és megálltunk a garázsuk előtt. Még mondott valamit, de meg sem hallottam, mert elmerültem abban a gyönyörű szempárban. Elbúcsúzott, s közben egyfolytában mosolygott. Két puszit kaptam, amiből az egyik kicsit félre csúszott, és a szám sarkát is érte, majd a fülembe súgta: Szeretlek! Végighúzta ujjait a karomon, majd hangos nevetés kíséretében rám kacsintott, és eltűnt. Tudom, marha vagyok, de nem volt szívem elrontani a napját. Olyan boldog volt, és most már én is az vagyok. Újra a fellegekben érzem magam, bár tudom, hogy holnap reggel megint ordítozni fog, és egy senki leszek, de a mai nap csodás volt.

Másnap ugyanekkor, hazafelé menet

- Te nem gondolkodtál még azon, hogy vajon miért történt? - próbáltam lazán bevezetni a mi, kényes kis témánkat.

- Nem! - vágta rá totál határozottan. - Vagyis, persze. Gondolkodtam már rajta, de úgy sem tudjuk megfejteni. Megtörtént és kész. Nem szabad agyalni rajta. - Vigyorog. - Tudod mi a te bajod?

- Nah, mi?

- Hogy állandóan jár az agyad. 

- Köszi, én is szeretlek. De most tényleg! Mi van, ha újra megtörténik? Nem félsz tőle?

- Nem félek. Nem fog. Tudom!

- És, ha iszunk? - Láthatóan sikerült megfognom, és elérnem, hogy végre egy picit foglalkozzon a témával.

- ...

- Na? Semmi válasz, semmi röhögcse?

-Jó, beismerem, igazad van! De mégis mit tudnánk csinálni?

-Nem tudom. De valamit muszáj tennünk, mert ez így tarthatatlan.

-Fogalmam sincs. Te vagy az okos. - újra kajánul bazsalyog.

-Haha, nagyon vicces. Ez komoly dolog. Nőj, már fel,kérlek!

-Okés, majd. Most nincs hozzá kedvem.

-Te tiszta őrült vagy! Támadt egy ötletem! Igen!

-Nah, halljuk!

-Mi lenne, ha kipróbálnánk józanul is?

-Nem vagy normális!!! Elment az a maradék eszed is?

-Most miért??? Én sem vagyok oda a dologért, de lehet megundorodunk egymástól ilyen téren, és nem lesz többet kedvünk hozzá.

Szinte látszott rajta, hogy töpreng. Ilyenkor egy pici ér a homlokán kitüremkedik. Erről biztosan tudom, hogy most, gondolkozik. 

Végül beleegyezett, és megbeszéltük, hogy majd kitűzünk egy időpontot, amikor is kötelező jelleggel együtt leszünk. Egyszerre lettem ideges és boldog ettől a gondolattól. Soha nem feküdtem még le senkivel, nem érintették a testem, és ráadásul ő még lány is. Persze, szexeltünk már, de az teljesen más volt. Csak sodródtunk az árral, nem néztük meg a másikat. Óóó anyám! Mi sem vagyunk teljesen komplettek!

Állat

Ma előbújt belőlem az állat. A szó szoros értelmében. Nem tudom mi történt velem, vagy nagyjából, de akkor is elég ijesztő vagyok. Még magam számára is. Nagyon hiányzik a cigi, de leginkább a box zsákom. A festés miatt lett leszedve, de már háromszor kértem, hogy tegyék vissza, mert így az egész étkészlet bánni fogja. Eddig még "csak" 2 tányér bánta, de ha továbbra is ilyen idegállapotba leszek, akkor.... hát, az húzós lesz.


Egyszerűen utálom ma az embereket,és nem bírom őket elviselni. Rosszul vagyok még attól is, ha megállnak mellettem és levegőt vesznek. Legszívesebben megkínoznék valakit, vagy átharapnám az ütőerüket, míg ki nem csordulna bíbor vörös vérük. Majd, a szám széléről lecsorgó vért szépen lassan lenyalnám, és a számban, ízlelgetném.


Ugye, hogy beteg vagyok? :) Tudom! A tesóm szerint egy elviselhetetlen, idegbeteg némber. Köszi tesó! Pasiból vagy. :)

A démon 4.rész

Csak bámulok magam elé, és pörgetem az agyam. Szégyellem magam, mert amit műveltünk az, az nem helyes. Mindketten tudjuk, hogy ezt nem tehetjük meg még egyszer, de... mégis elindítottunk egy lavinát. Valamiért már nem érzem akkora nagy bűnnek, ahogy előző alkalommal, és jól is esett, de mégsem helyes. Nem vagyunk leszbikusak, nem vonzódunk a lányokhoz, épp ezért nem értem, hogy mi történhetett velünk. Fogalmam sincs, hogy mászunk ki ebből a gödörből.


Másnap reggel hihetetlenül boldogan ébredtem. Madarat lehetett volna velem fogatni. Nem tudtam semmi másra gondolni csak az előző estére, és rá. Igen! Belefúrta magát az elmém minden apró zsigerébe, és nem tudtam kiszedni Őt onnan. Igaz, nem is akartam. Amikor megláttam az utcán, legszívesebben a helyszínen megcsókoltam volna. Csakhogy Ő nem úgy ébredt, ahogy én. Feszült volt, és ideges. Alig köszönt és láthatóan hallani sem akart rólam. Megpróbáltam szóba hozni, hogy egyáltalán emlékszik e, de nem akart róla beszélni. Emlékszik, és csak úgy megtörtént, pont. Oké, akkor ezzel vége a történetnek.


Szörnyű volt. Rettenetes érzés, amikor Te repülnél, Ő pedig lesüllyedne, mint egy léket kapott hajó. Nem volt jó neki, vagy csak megbánta? Ezen tűnődtem egész nap, és éjszaka. Mit rontottam el? Hiszen Ő, olyan vagány, belevaló és laza. Neki meg sem kellett volna kottyannia egy kis kalandnak. Biztos, hogy én tettem valamit. De mit? Lehet a technikámmal van baj, vagy nem jól csókolok? Nem, az kizárt. Hisz, akkor nem járnánk itt. Akkor nem lett volna repeta. De akkor mégis miért viselkedik így? Ki értheti meg? Ez magas. Nagyon magas. Nem bánhat velem így. Még, ha meg is bánta. Én sem örülök neki, hogy ezt tettük, de megtörtént, ezen már nem változtathatunk. Nem kellene bántania emiatt. Nem én kezdeményeztem, nem én vettem rá. Egyszerűen csak...valami elindult közöttünk.

A démon 3. rész

Bulit tartottunk a lányokkal. Az estét körüllengte a várakozás izgalma. Majd elérkezett a várva várt időpont, és elkezdődött az ünneplés. Eszméletlenül jó volt. Mindenki örült, jól érezte magát, és nem volt semmi negatív érzés. Mivel az ünnepeltet illő volt keményen „megszívatni” , s mivel tudták, hogy én nem bírom az alkoholt, hát 80 fokos abszintot kaptam ajándékba. Persze csak egy pohárral. Koccintottunk, majd meglepő könnyedséggel csúszott le a torkomon. Furcsáltam is, de nem sokat gondolkodtam rajta, hiszen ez az alkalom, nem erről szólt. Most végre kikapcsolhattam az agyam, és mindenféle mérlegelés nélkül, végre jól érezhettem magam. Nem gondoltam a holnapra, csak a ma, a most létezett, egyszerre akartam mindent megélni. Hiába kiabáltak utánam, hogy Ini ne, nem kell még egy, én nem hallgattam senkire. Felálltam az asztaltól és kértem még egy kört. Mindenkinek 3 cl-est, kivéve Tinának. Ő felest kapott. Úgy gondoltam, hogy mivel ő bírja a piát, neki többet kell innia, hogy velünk egy szinten legyen.

A szembe levő asztalnál három srác ült. Nem néztek ki jól, de aranyosnak tűntek. Le sem vették a szemüket rólunk. Biztos láttak, hogy már kellően kapható állapotban vagyunk, így hamar igen mondunk nekik. De nagyon sokáig csak bámultak minket. Fogalmam sincs meddig, mert a két pohár abszint után elvesztettem minden tér és idő érzékem. Majd megvárták, még legurítottunk még 2 körtét, és csak azután ültek a mi asztalunkhoz. A párbeszédre már nem emlékszem, mert akkor, már csak messziről jövő hangfoszlányokat hallottam és villódzó fényeket láttam. Nah meg, egy helyes pasit a pultnál. Nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy most társaságban vagyok, és illetlenség ott hagyni őket, mert megláttam azt a fickót, és meg akartam szerezni. Imbolygó lábakkal indultam el felé, de alig értem el a pult egyik sarkát, meg kellett pihennem. Szörnyen részeg vagyok – gondoltam – de kit érdekel. Ez az este az enyém, és azt csinálok, amit akarok. Majd, néhány másodperc múlva, a srác is érdeklődő tekintettel bámult felém, és amikor felcsendült a zenegépből egy ismerős dallam, táncolni hívott. Én pedig örömmel tettem eleget kérésének. A zene véget ért, és ahogy ő is, úgy én is visszatértem a saját kis körömhöz. Eszméletlenül forgott velem a világ. De úgy tűnt, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ciara még mindig a fiúkkal beszélgetett, de alig bírta már támasztani a fejét, míg Tina elnyúlt az asztalon. Leültem mellé, és figyeltem a körülöttem levő eseményeket. Szédültem, és úgy éreztem, mintha egy körhintában ülnék. Minden nagyon távolinak tűnt.

Nem tudom mennyi idő telt el, és mi történt azóta, vagy, hogy kerültünk ide, de a WC-ben tértem magamhoz. Korom sötét volt, a hideg csempének támasztottam a hátam, és… Mi van???? … Tina simogatja a meztelen melleim. Óhh, jóságos ég! Fantasztikus. Tenyereim közé fogtam a fejét, lassan felemeltem, és szájon csókoltam. Ő visszacsókolt, és szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Percekig álltunk összeforrva, majd vadul simogattuk egymást. Egyszer csak a fülembe súgta: - Kívánlak! Eltorzult arccal vigyorogtam rá, magamhoz húztam és végig nyaltam a nyakát, az állát, végül a száját. - Én is kívánlak Téged! Ne tudd meg mennyire! Erre már ő is vigyorgott és átdugta nyelvét a számba.

Miközben újra átadtuk magunkat a vágyainknak, kintről erőszakos kopogás hallatszott. 

- Jól vagytok? Mit csináltok odabenn?

- Már egy órája bent vagytok. Gyertek már kifelé! Más is szeretné használni a WC-t.

Mi pedig, mint két rossz gyerek, csak hallgatóztunk, és röhögtünk, hogy ezek mekkora  idióták.
Két apró csókot váltottunk még, majd felöltöztünk, felkapcsoltuk a villanyt, rendbe hoztunk magunkat, és úgy léptünk ki az ajtón, mintha mi sem történt volna.


A többiek kíváncsiskodva kérdezgettek minket, hogy áruljuk már el, mit lehet több, mint egy óráig csinálni a WC-ben? Mi egymásra kacsintottunk és elmeséltük, helyesebben Tina, hogy annyira rosszul volt, hogy még hányt is, és én ott álltam mellette, fogtam a haját, és zokogtam, mert annyira aggódtam érte.  Alig bírtam ki, hogy ne törjön ki belőlem a röhögés. Hazugságból jeles. 

A démon 2.rész

                       A beismerés

Két hónapot vártam a beismeréssel. Sajnos sikerült kipuhatolnom Tinánál, hogy semmire nem emlékszik abból a fülledt nyári éjszakából. Szuper! Hordozhatom egyedül ezt a terhet.

Voltam templomban, meggyóntam, bántam bűneim, és az övét is. Szégyelltem magam, hogy ennyire ostoba voltam. De a legrosszabb, hogy Tina nem emlékszik, és félek elmondani neki, mert mi lesz, ha nem hisz nekem? Vagy ha azt mondja, hogy csak kitaláltam? És ha megundorodik tőlem? Jaj, Istenem! Miért kellett nekem ezt tennem?

Egy péntek este nem bírtam tovább és a telefon után nyúltam. Remegő ujjakkal kerestem ki a nevét, majd néhány másodpercnyi várakozás után lenyomtam a zöld gombot. Miközben vártam, hogy elfogadja a hívásom, azon gondolkodtam, hogy mit fogok most mondani. Hogyan mondjam, hogy jó legyen? Egyáltalán telefonon kell ezt lerendezni? De nem akarok a szemébe nézni. Az olyan nehéz lenne.  

Töprengésemből szelíd hangja  rázott fel.

- Szia Inez! Mizujs veled?

- Szia Tina! Semmi különös, vagyis....

- Igen? Valami baj van? Mondd már! Megijesztesz!

- Háát, az a helyzet, hogy...

- Igen?

- Beszélnünk kéne.

- ...  - A vonal másik végén síri csend. Ez rossz ómen.

- Fontos lenne. Lemehetnék hozzátok? - Fogalmam sincs,honnan jött ez az ötletem, hiszen eredetileg nem így terveztem, de időközben lehet mégis jobbnak találtam, hogy személyesen mondjam el neki.

- Persze, gyere csak. De ugye nincs semmi baj? - hallottam az aggodalmat a hangjában.

- Majd megbeszéljük. Légy jó! Puszi!

- Puszi! szia!

- Szia!

Beültem a kocsiba, és 10 perc múlva leparkoltam a házuk előtt. Megcsörgettem, hogy jöjjön le, majd kiszálltam az autóból. Ujjaim tördeltem, és fel alá járkáltam. Olyan ideges voltam, mint még soha.

Kérlek ne haragudj majd rám! Ne hagyj el soha! Ismételgettem magamban.

Pár perc múlva megjelent a kapuban, két puszit nyomot az arcomra és fura, kérdő pillantásokat vetett rám. Ettől még inkább inamba szállt a bátorságom.

- Nah, mesélj! Már roppant kíváncsi vagyok. Közben belém karolt, és még mindig ijesztően nézett.

- Szóval, az a helyzet, hogy el kell mondanom valamit. Valamit, ami már két hónapja nyomaszt és nem tudom, hogy mit fogsz rá reagálni. Kérlek ne haragudj rám, hogy eddig halogattam ezt a beszélgetést.

Meredten nézett maga elé, néha rám pillantott, és érezni lehetett a feszültséget a levegőben.

- Azon az éjszakán, amikor nagyon berúgtunk, tudod...

- Igen,...

- Nah, akkor olyasmit csináltunk, amit nem kellett volna. Nagyon rossz dolgot. 

- Micsodát??? 

- Háát, biztos a pia hozta ki belőlünk,de én...

- De mégis mit? Csak nem smároltunk? - vigyorgott.

- Nem. - vágtam rá határozottan.

- Hát akkor?

- Te, engem,...szóval... szexeltünk.

- Mi van?- röhög és nyilvánvalóan azt hiszi, hogy viccelek. Pedig ez egyáltalán nem könnyű nekem.

- Igen. Te elvetted a szüzességem.

Teljesen ledöbbent és nem tudott megszólalni. Óvatosan figyeltem minden reakcióját, de csak a szemem sarkából. Mind kettőnknek nehéz ez. Csak attól félek, hogy nem hisz nekem. Lassan magához tért, és kérdezősködött, hogy hogy is volt.

Így történt, hogy részletesen elmeséltem neki mindent, és könyörögtem, hogy ne haragudjon rám. Persze megesküdött fűre-fára, hogy mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk, és nem lesz semmi gond. De akkor már éreztem, hogy ez közel sem lesz így. A baljós jóslataim legnagyobb sajnálatomra be is jöttek.

A démon ( Szilánkok a múltból )

Igen, nem vagyok egy hétköznapi eset. Nem könnyű engem megérteni, hiszen én sem értem saját magam. Pláne azóta. Azóta a fülledt, nyári éjszaka óta. Ha csak rágondolok, kiver a víz, lüktet a halántékom, s mégis jó érzéssel tölt el. Mert rémisztően fantasztikus volt, de mégis bűnös. Felforgatott mindent. Bennem, körülöttem. Vajon lesz elég erőm, hogy helyrehozzak mindent?

A levegő forró, a testünk verejtékes, agyunk pedig tompa az elfogyasztott alkoholtól, s a melegtől. Soha nem voltunk még ennyire részegek. Mindig is ki szerettük volna próbálni, de eddig nem volt elég bátorságunk. Viszont itt biztonságban voltunk, hiszen rácsok vettek körül, ajtó, ablak bezárva. Se be, se ki nem tudtunk menni, így szabadon adhattuk át magunkat a jéghideg nedű hatásának. Néhány óra leforgása múlva Ciara

a fürdőszoba előtt feküdt a földön, míg én mögötte. Tina pedig… ez egy jó kérdés. Nem tudtam, hogy hova tűnt. Majd pár perc múlva megnyílt az ég, és egy angyal szállt alá. Tina angyallá változott és visszatért a földre. A szó szoros értelmében. A másodperc töredéke alatt csuklott össze, testének teljes súlyával zuhant rám. Fejét a fejem mellett pihentette, majd lassan felemelte. Tekintettünk találkozott, és hosszan elmerültünk egymás szemében. Éreztük, hogy valami megállíthatatlanul közelít felénk. Akkor még nem sejtettük, hogy a szenvedély, és a vágy fog minket uralma alá kényszeríteni. Fájdalmas lassúsággal közelített a szám felé, majd ajkaink összeértek. Belém hasított a felismerés, hogy amit tenni készülünk az, rossz, az ördögtől való dolog, de mégis szörnyen kívántam minden érintését. Ajka nedves volt és puha. Nyelvével durván tört utat a számban, és nyelvem kereste. Miután megtalálta, forró táncot jártak játékos nyelveink. Mindeközben kezével felfedezte érintetlen testem minden négyzetmilliméterét. Erőteljesen szabadította ki apró, törékeny melleim, majd a szájába vette, és forró nyálával kényeztette. Tetszett, amit csinált, még ha időnként fájt is. Próbáltam én is beszállni ördögi játékába, de nem hagyta. Át akartam fordítani a hátára, hogy én is hozzáférhessek, de nem sikerült. Ki voltam szolgáltatva, s fetrengtem édes fogságában. Vágyai őt is hajtották, nem bírt magával, így ki akarta gombolni a nadrágom. De túl heves volt, nem ment neki. Követelve kérte, hogy gomboljam ki. Halkan, majd erélyesen válaszoltam, hogy már kész. Időt akartam nyerni, így megkérdeztem,  nem akar e felmenni az ágyba. De ő nem akart. Itt és most kellettem neki. Hát, hagytam. Keze hevesen, és gyorsan csusszant be lábaim közé. Fel sem tudtam fogni, hogy már…, igen, már bent jár. Éreztem, ahogy ujját becsúsztatja, és határozott lökő mozdulatokat végez. Nyilaló fájdalom hasított keresztül a medencémben,és a hasamban. Fájt, ugyanakkor fantasztikus is volt. Nem tartott sokáig, hiszen az elfogyasztott alkohol dolgozott benne, és ki akart szabadulni. Nem volt visszavágó, nem repíthettem a felhők közé, bármennyire is szerettem volna.

Másnap reggel szörnyen éreztem magam. Nem voltam biztos abban, hogy ezt álmodtam, vagy tényleg megtörtént. De miután végignéztem magamon – a kigombolt nadrágomon, az elfordult topomon, a kikapcsolt melltartómon-, tudtam, hogy ez a valóság. Én szerencsétlen, én nyomorult. Átszaladtam hozzá a másik szobába, leültem az ágya szélére és csak néztem, milyen édesen alszik. Rajta nem látszott az elmúlt éjszaka. Olyan volt, mint egy ártatlan kisbaba.

A reggeli maga volt a pokol. Nem tudtam Tina szemébe nézni, és öklendeztem a parfümje illatától. Nem rá haragudtam, hanem saját magamra. Nem tudtam tartani magam az erkölcsi elveimhez, megszegtem minden felállított szabályt és normát. Esküvő előtt szexeltem, és ráadásul egy lánnyal. De, én nem vagyok leszbikus!!! Vagy mégis? Nem, kizárt. Nem bukom egyetlen lányra sem, csak…, csak megbolondultam. Biztos a kamaszkori hormonhullámzás. Haza kell jutnom, és meg kell gyónnom. Ez tragédia. Ez borzalom.

Halálközeli élmény

Itt ez a rohadtul hosszú, és szűk lépcső. Állandóan méregettem és óvatos léptekkel közlekedtem rajta. Eltelt 4 év, és még mindig féltem tőle. A félelem jó, mert odafigyel az ember minden lépésére. Megtanít figyelmesnek, és elővigyázatosnak lenni.

Míg a konyhában készül a paprikás krumpli, addig kint ítélet idő tombol. Nyitom az ajtót, lefelé indulok a nyálkás, vizes, fém lépcsősoron, kezemben a kiöntésre váró krumplihéjjal. Nem nézem hova lépek, hiszen két lépés után mindenem elázott, alig várom, hogy végre beérjek a meleg házba. Szerencsésen leértem, kiborítottam az edény tartalmát, és elindulok felfele. 

- Áhh, ez nagyon fáj! - Megpróbálnék felülni, de nem megy. Lüktet a fejem, és 4 ember hajol fölém. Mi van itt? Ti meg mit néztek rajtam?

- Nem emlékszel? - kérdik aggodalmasan.

- Fogalmam sincs. Jöttem fel a lépcsőn és ... és... filmszakadás.

- Nem csodálom, hogy nem emlékszik. Így is csoda, hogy életben van.

- Mi van? Miért? Mi történt? Elmondaná végre valaki? - kezdtem pánikolni, mert nem tudtam, hogy mi történt velem.

- Négy lépcsőfokot zuhantál, és 2 cm-re a tégla sarkától értél földet. Jól beleverted a fejed a betonba. - világosítanak fel.

- Akkor már értem, miért fáj ennyire kegyetlenül a fejem. Ó, anyám!

- Ne mocorogj már, így nem tudom jegelni. 

Fekszem mozdulatlanul, miközben négyen szorgosan ápolnak. Jó világ! - lehetne mondani, feltéve, ha nem előtte vertem volna szét a fejem.

Másnap, de leginkább két nap múlva jutott el a tudatomig, hogy mi is történt, és mekkora mázlim volt. Megértettem, hogy valóban vannak őrangyalaim, mert 4 hónap alatt már harmadjára mentenek meg. Elhatároztam, hogy véget vetek addigi életmódomnak és máshogy fogok élni. Nem lázadok tovább, feladom bohém életem, és beállok a sorba.

Azt tudni kell, hogy igazi forradalmárként éltem mostanság, szemben úsztam az árral. Ha azt mondták, menj "A" felé, azért is "B" irányába haladtam tovább. De most, felfogtam, hogy egy életem van, és nem mindegy, hogy hogyan élem azt. Letettem a cigit, megpróbálok egészségesen élni, sportolni, és a nap minden percét okosan kihasználni. Nem lázadok tovább a párkapcsolatok ellen sem. Ha megtalálom a másik felem, önként és dalolva igába hajtom a fejem. Pedig nő létemre igen csak félek ettől. Egyszerűen nincs kedvem másokhoz alkalmazkodni. De időnként mégis hiányzik valaki mellőlem, ezért kénytelen vagyok áldozatokat hozni, és változtatni a hozzáállásomon.

Erre ma reggelre azt álmodtam, hogy meghaltam, és a lelkem nem tudott megnyugodni, hanem bolyongott a földön. Megpróbáltam felébredni az álomból, de nem sikerült. Csak kínlódtam egész hajnalban. Ez így egyszerre kicsit sok.

Írni jó!

Miután túl vagyok egy borzalmas felismerésen és szakításon, nem akartam az önsajnálatban fetrengeni, mert bár meg kell gyászolni a múltat, és szükség is van néhány sírós napra, nem szabad befordulni. Pedig én alapból ilyen vagyok. Befordulnék, kizárnám a világot, nyaldosnám a sebeim, és elvárnám, hogy mindenki engem sajnáljon. 
De úgy döntöttem, azzal, hogy vége ennek a kapcsolatnak, az eddigi életemet is fel kell adnom, és valami teljesen újba kell vágnom a fejszémet. De először elő kell készíteni a területet. Mert bár kemény vagyok, és nem akarok napokon keresztül bőgni, valahogy mégis el kell engedni a múltat.


Ekkor jött az ötlet, hogy íróterápiába kezdek. Már a blogolás is ennek volt az előszele, de most sokkal komolyabb szintre emeltem. Elhatároztam, hogy naponta felidézek egy-egy fontos és kedves eseményt, - ami a Drágámhoz kötődik, és leírok mindent. Az emlékeket, a benyomásokat, az érzéseket. Keserves dolog, nagyon fáj, de már 3 nap után sokkal könnyebben megy. Csak ajánlani tudom! 

Szakítás

A nap idézete

"Ellök magától, lehetek bárhol. Bármi is történt, ő engem vádol.Hisz kését szívembe szúrja újra,Majd útnak indul, dalát dúdolva.Kézen fogva egy másik lánnyal, Az enyém a mélyben, az ő lelke szárnyal."

                                                                    (Angel)

Olyan nehéz valakit kitépni a szívből. Azt a valakit, aki a mindent jelentette. De el kell engedni, mert Ő már nem kér belőlem. Fáj a szívem, vérzik, de Őt ez hidegen hagyja. Más kezét fogja, másnak adja szerelmét. Most még velem incselkedik kicsit, de aztán már más száját csókolja. Mondd, ez nekem jó? Szerinted ezt akartam? Nem. Én csak téged akartalak. Nem harmadikként, tengeni a háromszögben. Nem. Én a kört akartam összezárni, a tied lenni. Csak a tied, csak az egyetlen.

Fura! Sokszor éreztem már ezt, sokszor tettük meg, de most az ismerős érzés egy csapásra válik hideggé, és idegenné.Most végleges! Nem csinálom tovább! Nem vagyok hajlandó így játszani! Én nem bírom ezt, így véget vetek ennek az egésznek. Ég veled,  Drága  Egyetlenem! Örökké szeretni foglak, hiába vagy ilyen velem! Gyönyörű arcod képét lelkem mélyére temetem, s várom, hogy valaki átvegye a helyed. Valaki, aki megbecsül, szeret, és akár az életét is odaadná, csak hogy én élhessek!

Meghalni és újjászületni!

Tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, polgári nevén D.I.-t, hogy 2011. július 09-én, 20 éves korában, feladta a harcot a világgal. Megölte bánata, fájdalma. Szíve ezer sebből vérzett, s a gyilkos késszúrást a számára legkedvesebb ember okozta. Gyötrelmes haláltusájában nem állt mellette senki, utolsó üzenetét is csak én, a hamvaiból újjászülető D'Angel hallhattam.

Az üzenet a 20 év élettapasztalat, melyet fiatal lelkem bugyraiba kell építenem, hogy jobb, erősebb és ellenállóbb legyek, mint amilyen D.I. valaha is volt.

Üdvözlet a világnak! Megérkeztem!