A beismerés
Két hónapot vártam a beismeréssel. Sajnos sikerült kipuhatolnom Tinánál, hogy semmire nem emlékszik abból a fülledt nyári éjszakából. Szuper! Hordozhatom egyedül ezt a terhet.
Voltam templomban, meggyóntam, bántam bűneim, és az övét is. Szégyelltem magam, hogy ennyire ostoba voltam. De a legrosszabb, hogy Tina nem emlékszik, és félek elmondani neki, mert mi lesz, ha nem hisz nekem? Vagy ha azt mondja, hogy csak kitaláltam? És ha megundorodik tőlem? Jaj, Istenem! Miért kellett nekem ezt tennem?
Egy péntek este nem bírtam tovább és a telefon után nyúltam. Remegő ujjakkal kerestem ki a nevét, majd néhány másodpercnyi várakozás után lenyomtam a zöld gombot. Miközben vártam, hogy elfogadja a hívásom, azon gondolkodtam, hogy mit fogok most mondani. Hogyan mondjam, hogy jó legyen? Egyáltalán telefonon kell ezt lerendezni? De nem akarok a szemébe nézni. Az olyan nehéz lenne.
Töprengésemből szelíd hangja rázott fel.
- Szia Inez! Mizujs veled?
- Szia Tina! Semmi különös, vagyis....
- Igen? Valami baj van? Mondd már! Megijesztesz!
- Háát, az a helyzet, hogy...
- Igen?
- Beszélnünk kéne.
- ... - A vonal másik végén síri csend. Ez rossz ómen.
- Fontos lenne. Lemehetnék hozzátok? - Fogalmam sincs,honnan jött ez az ötletem, hiszen eredetileg nem így terveztem, de időközben lehet mégis jobbnak találtam, hogy személyesen mondjam el neki.
- Persze, gyere csak. De ugye nincs semmi baj? - hallottam az aggodalmat a hangjában.
- Majd megbeszéljük. Légy jó! Puszi!
- Puszi! szia!
- Szia!
Beültem a kocsiba, és 10 perc múlva leparkoltam a házuk előtt. Megcsörgettem, hogy jöjjön le, majd kiszálltam az autóból. Ujjaim tördeltem, és fel alá járkáltam. Olyan ideges voltam, mint még soha.
Kérlek ne haragudj majd rám! Ne hagyj el soha! Ismételgettem magamban.
Pár perc múlva megjelent a kapuban, két puszit nyomot az arcomra és fura, kérdő pillantásokat vetett rám. Ettől még inkább inamba szállt a bátorságom.
- Nah, mesélj! Már roppant kíváncsi vagyok. Közben belém karolt, és még mindig ijesztően nézett.
- Szóval, az a helyzet, hogy el kell mondanom valamit. Valamit, ami már két hónapja nyomaszt és nem tudom, hogy mit fogsz rá reagálni. Kérlek ne haragudj rám, hogy eddig halogattam ezt a beszélgetést.
Meredten nézett maga elé, néha rám pillantott, és érezni lehetett a feszültséget a levegőben.
- Azon az éjszakán, amikor nagyon berúgtunk, tudod...
- Igen,...
- Nah, akkor olyasmit csináltunk, amit nem kellett volna. Nagyon rossz dolgot.
- Micsodát???
- Háát, biztos a pia hozta ki belőlünk,de én...
- De mégis mit? Csak nem smároltunk? - vigyorgott.
- Nem. - vágtam rá határozottan.
- Hát akkor?
- Te, engem,...szóval... szexeltünk.
- Mi van?- röhög és nyilvánvalóan azt hiszi, hogy viccelek. Pedig ez egyáltalán nem könnyű nekem.
- Igen. Te elvetted a szüzességem.
Teljesen ledöbbent és nem tudott megszólalni. Óvatosan figyeltem minden reakcióját, de csak a szemem sarkából. Mind kettőnknek nehéz ez. Csak attól félek, hogy nem hisz nekem. Lassan magához tért, és kérdezősködött, hogy hogy is volt.
Így történt, hogy részletesen elmeséltem neki mindent, és könyörögtem, hogy ne haragudjon rám. Persze megesküdött fűre-fára, hogy mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk, és nem lesz semmi gond. De akkor már éreztem, hogy ez közel sem lesz így. A baljós jóslataim legnagyobb sajnálatomra be is jöttek.
Valami van a blogfeeddel, mert az oldalsávomon nem frissült, így csak véletlen, hogy megtaláltam a két új bejegyzést. De kitöröltem és újra hozzáadtam, most úgy néz ki, jó.
VálaszTörlésÉs a két írás is remek, rágom a körmöm, hogy mi lesz tovább! :)
Én is csodálkoztam, hogy mindenki elpártolt tőlem, de remélem nem én vagyok benne a ludas. Majd megnézem, hogy mi lehet a baj.
VálaszTörlésKöszönöm a dicséretet, nem gondoltam,hogy bárkit is érdekelhet, de ha mégis, annak csak örülök. :)
Hamarosan pedig folyt. köv.! :)
Nálam azt mutatta sokáig, hogy ilyen nevű blog nincs. De van....és örülés.
VálaszTörlésIlyen könnyen nem szabadultok meg tőlem! :P
VálaszTörlésDe nagyon örülök, hogy hiányoznék,ha eltűnnék az éterben.