A démon 5. rész!

Tele volt a fejem, és nem gondolkoztam azon, hogy mit fog szólni. Egyszerűen nem bírtam. Túl sok volt ez nekem. Részegek voltunk, megtörtént, oké. De hogy még egyszer! És..., ez a viselkedés! Kéész! Nem bírom tovább. 

Délután 2:25. Az osztályteremben székek nyikorgása hallatszott, mindenki örült, hogy vége a napnak. Mivel mindenki egyszerre akart megbeszélni valamit a mellette állóval, és a terem végében levővel is, ezért hatalmas káosz, és hangzavar alakult ki. Hasogatott a fejem, és alig vártam, hogy végre kiszabaduljunk innen. Igazából, csak Vele akartam már beszélni. Itt állt mellettem, pakolt, én pedig sürgetőn néztem rá.

Végre! Friss levegő. Elindultunk haza, s számomra abszolút lényegtelen és érdektelen dolgokról beszélt. De úgy, mint akit felhúztak. Meg is jegyeztem neki, hogy mi van ma, hogy ennyire ragyog, és csak csacsog és csacsog. Bár kínoztak a gondolataim, de azért időnként ránéztem, és elmosolyodtam. Ismeretlen volt az érzés, de jól esett. Olyan gyönyörű volt, ahogy járt a szája, gesztikulált,és közben csillogott a szeme. Sajnáltam, hogy hamarosan el kell rontanom a napját, de én már nem bírom tovább.

Megérkeztünk hozzájuk, és megálltunk a garázsuk előtt. Még mondott valamit, de meg sem hallottam, mert elmerültem abban a gyönyörű szempárban. Elbúcsúzott, s közben egyfolytában mosolygott. Két puszit kaptam, amiből az egyik kicsit félre csúszott, és a szám sarkát is érte, majd a fülembe súgta: Szeretlek! Végighúzta ujjait a karomon, majd hangos nevetés kíséretében rám kacsintott, és eltűnt. Tudom, marha vagyok, de nem volt szívem elrontani a napját. Olyan boldog volt, és most már én is az vagyok. Újra a fellegekben érzem magam, bár tudom, hogy holnap reggel megint ordítozni fog, és egy senki leszek, de a mai nap csodás volt.

Másnap ugyanekkor, hazafelé menet

- Te nem gondolkodtál még azon, hogy vajon miért történt? - próbáltam lazán bevezetni a mi, kényes kis témánkat.

- Nem! - vágta rá totál határozottan. - Vagyis, persze. Gondolkodtam már rajta, de úgy sem tudjuk megfejteni. Megtörtént és kész. Nem szabad agyalni rajta. - Vigyorog. - Tudod mi a te bajod?

- Nah, mi?

- Hogy állandóan jár az agyad. 

- Köszi, én is szeretlek. De most tényleg! Mi van, ha újra megtörténik? Nem félsz tőle?

- Nem félek. Nem fog. Tudom!

- És, ha iszunk? - Láthatóan sikerült megfognom, és elérnem, hogy végre egy picit foglalkozzon a témával.

- ...

- Na? Semmi válasz, semmi röhögcse?

-Jó, beismerem, igazad van! De mégis mit tudnánk csinálni?

-Nem tudom. De valamit muszáj tennünk, mert ez így tarthatatlan.

-Fogalmam sincs. Te vagy az okos. - újra kajánul bazsalyog.

-Haha, nagyon vicces. Ez komoly dolog. Nőj, már fel,kérlek!

-Okés, majd. Most nincs hozzá kedvem.

-Te tiszta őrült vagy! Támadt egy ötletem! Igen!

-Nah, halljuk!

-Mi lenne, ha kipróbálnánk józanul is?

-Nem vagy normális!!! Elment az a maradék eszed is?

-Most miért??? Én sem vagyok oda a dologért, de lehet megundorodunk egymástól ilyen téren, és nem lesz többet kedvünk hozzá.

Szinte látszott rajta, hogy töpreng. Ilyenkor egy pici ér a homlokán kitüremkedik. Erről biztosan tudom, hogy most, gondolkozik. 

Végül beleegyezett, és megbeszéltük, hogy majd kitűzünk egy időpontot, amikor is kötelező jelleggel együtt leszünk. Egyszerre lettem ideges és boldog ettől a gondolattól. Soha nem feküdtem még le senkivel, nem érintették a testem, és ráadásul ő még lány is. Persze, szexeltünk már, de az teljesen más volt. Csak sodródtunk az árral, nem néztük meg a másikat. Óóó anyám! Mi sem vagyunk teljesen komplettek!