Halálközeli élmény

Itt ez a rohadtul hosszú, és szűk lépcső. Állandóan méregettem és óvatos léptekkel közlekedtem rajta. Eltelt 4 év, és még mindig féltem tőle. A félelem jó, mert odafigyel az ember minden lépésére. Megtanít figyelmesnek, és elővigyázatosnak lenni.

Míg a konyhában készül a paprikás krumpli, addig kint ítélet idő tombol. Nyitom az ajtót, lefelé indulok a nyálkás, vizes, fém lépcsősoron, kezemben a kiöntésre váró krumplihéjjal. Nem nézem hova lépek, hiszen két lépés után mindenem elázott, alig várom, hogy végre beérjek a meleg házba. Szerencsésen leértem, kiborítottam az edény tartalmát, és elindulok felfele. 

- Áhh, ez nagyon fáj! - Megpróbálnék felülni, de nem megy. Lüktet a fejem, és 4 ember hajol fölém. Mi van itt? Ti meg mit néztek rajtam?

- Nem emlékszel? - kérdik aggodalmasan.

- Fogalmam sincs. Jöttem fel a lépcsőn és ... és... filmszakadás.

- Nem csodálom, hogy nem emlékszik. Így is csoda, hogy életben van.

- Mi van? Miért? Mi történt? Elmondaná végre valaki? - kezdtem pánikolni, mert nem tudtam, hogy mi történt velem.

- Négy lépcsőfokot zuhantál, és 2 cm-re a tégla sarkától értél földet. Jól beleverted a fejed a betonba. - világosítanak fel.

- Akkor már értem, miért fáj ennyire kegyetlenül a fejem. Ó, anyám!

- Ne mocorogj már, így nem tudom jegelni. 

Fekszem mozdulatlanul, miközben négyen szorgosan ápolnak. Jó világ! - lehetne mondani, feltéve, ha nem előtte vertem volna szét a fejem.

Másnap, de leginkább két nap múlva jutott el a tudatomig, hogy mi is történt, és mekkora mázlim volt. Megértettem, hogy valóban vannak őrangyalaim, mert 4 hónap alatt már harmadjára mentenek meg. Elhatároztam, hogy véget vetek addigi életmódomnak és máshogy fogok élni. Nem lázadok tovább, feladom bohém életem, és beállok a sorba.

Azt tudni kell, hogy igazi forradalmárként éltem mostanság, szemben úsztam az árral. Ha azt mondták, menj "A" felé, azért is "B" irányába haladtam tovább. De most, felfogtam, hogy egy életem van, és nem mindegy, hogy hogyan élem azt. Letettem a cigit, megpróbálok egészségesen élni, sportolni, és a nap minden percét okosan kihasználni. Nem lázadok tovább a párkapcsolatok ellen sem. Ha megtalálom a másik felem, önként és dalolva igába hajtom a fejem. Pedig nő létemre igen csak félek ettől. Egyszerűen nincs kedvem másokhoz alkalmazkodni. De időnként mégis hiányzik valaki mellőlem, ezért kénytelen vagyok áldozatokat hozni, és változtatni a hozzáállásomon.

Erre ma reggelre azt álmodtam, hogy meghaltam, és a lelkem nem tudott megnyugodni, hanem bolyongott a földön. Megpróbáltam felébredni az álomból, de nem sikerült. Csak kínlódtam egész hajnalban. Ez így egyszerre kicsit sok.