Terápiám fontos részét képzi a múlt azon sérelmeinek elengedése, amit nem tudtam feldolgozni, és tudva levő dolog, hogy azon változtatni már nem tudok, tehát el kell engednem a kínzó fájdalommal együtt, vagy az űrrel, ami még bennem él.
Első lépésként nem ugrottam túl sokat, csak két évet. Úgy hozta az élet, hogy felhívott "Tina" - ex Kedves, akivel azóta egészen szépen normalizálódott a viszonyunk- hogy jó lenne találkozni. Érte mentem, és fura mód, a kedvenc kávézómba irányított, halkan, óvatosan. Elmesélte mi van vele, majd nekem szegezte a kérdést, hogy "és Veled? Nem tudok rólad semmit. Mesélj már! " Így esett, hogy elmeséltem neki az összezuhanásom, a terápiát, és valahogy - nem szándékosan, legalábbis részemről nem- előkerült a mi kis kapcsolatunk, és annak szexuális vonzata. Remegtem, és a sírás fojtogatott, néhány kövér könnycsepp útnak is indult, de őszintén, keményen, mégis oly tisztán, vagdalkozás nélkül megbeszéltük a múlt eseményeit. Nem tudtam a szemébe nézni, de felemelte gyengéden a fejem, hogy tekintetünk találkozhasson, és igen! Bevallottam, hogy szerelmes voltam belé, nem csak úgy néztem rá, mint barátra, és azóta valami megváltozott bennem. Ő is elmondta, hogy bár nagyon szeret mind a mai napig, soha nem nézett rám úgy, mint a szerelmére, sokkal inkább, mint a legjobb barátnőjére, aki bevezette őt eme csodás világba. De azt is megtudtam, hogy bár nagyon jó volt neki is, mégis minden alkalommal rettegés, és szégyenérzet fogta el, és nem tudta, hogy miért is kezdett bele. Érdekes volt hallgatni őt. Egy felnőtt, érett nő lett belőle, aki végre képes volt szembenézni önmagával, a tettével. Már nem fájt a szívem, sőt! Amikor azt mondta, hogy egyáltalán nem bánja, hogy már nem ő lesz az egyetlen nő az életemben, akihez szexuális kapcsolat fűz, és hogy ezután is barátnőm marad, és örülne, ha bemutatnám a leendő párom, egyszerűen földre kényszerített az öröm, és a meghatottság. Magához húzott, megölelt, én pedig elvesztem karjaiban. Jó érzés, hogy visszakaptam, mert sokat köszönhetek neki, attól függetlenül, hogy sok rossz momentuma is volt a kapcsolatunknak.
Úgy tűnik az advent számomra ténylegesen a lelkem megtisztításáról, a lelki béke, és örömre való felkészülésről fog szólni.
Ámen! :) Kívánom, hogy tényleg így legyen.
VálaszTörlésAzért megjegyzem, ha az élet helyett én írnám az eseményeket (egy szappanopera számára), akkor az adventben sikerülne összejönnöd az újabb leányzóval, és szilveszterezni elvinnéd egy társaságba, ahol együtt bulizhatnátok a régivel, bemutatnád őket egymásnak, majd az orrod előtt elkezdenének nyíltan, nyilvánvalóan és szemérmetlenül flörtölni. :)
Hihi! Ötletes, de nekem annyira nem tetszene a dolog, max, ha engem is bevennének! Az úgy már igen! :P
VálaszTörlésEgyébként meg nagyon keményen dolgozom az ügyön, legfőképpen, hogy megtaláljam a belső békém.
VálaszTörlés