Beültünk egy kellemes hangulatú bárba, ahol oldottan, fesztelenül beszélgettünk, és nevetgéltünk. A kettőnk ügye viszont nem került szóba. Ő nem mondta, én nem említettem. Mondjuk addig van nyugalmam, amíg nem hozza fel. Mert nem biztos, hogy tudnék mit mondani. Vagyis mondani igen, de ígérni még semmit. Bánt is, nagyon, de sajnos nem igazán tudok mit tenni. Várok, hátha Hannának sikerül elnyomni belőlem a zavaró képeket.
***
A hazafele úton is belém karolt, és hozzám bújt. Jó érzés volt, mert éreztem, hogy bízik bennem, és szinte átölelt a szeretet, ami áradt belőle. A tiszta, őszinte szeretet. Soha, senkinél nem éreztem még ilyet. Ez nem az a fajta szerelem, amit én tápláltam Rita iránt, hanem attól sokkal-sokkal mélyebb és felsőbbrendű. Nem keveredett szenvedéllyel, kéjes vágyakozással, sokkal inkább olyan volt, mint a gyermeki szeretet. Ártatlan, és feltétel nélküli. Viszonylag hamar megérkeztünk a házhoz, ahol lakott. Kínos csend és a várakozás telepedett közénk. Most mi lesz? Történni fog valami? A táskájában kotorászott, a kulcsát kereste. Éreztem rajta, hogy nem fog felhívni- azt hiszem a legokosabb döntés, amit meghozhatott - és azt is, hogy tenne valamit, de nem meri, így rám hagyja a dolgokat.
-Nagyon jól éreztem magam, köszönöm ezt a varázslatos estét Maio! – Búcsúzott. Itt volt az idő. Most vagy soha. De akarom én ezt? Persze, hogy akarom, és ő is akarja. Nagyon.
-Én köszönöm, hogy eljöttél velem. Én is nagyon jól éreztem magam Veled! Megismételhetnénk! Mit szólsz?- Léptem kicsit közelebb hozzá.
-Szerintem is. – Mosolyodott el. S nem hátrált, ami jó jel. – Jó éjszakát Maio! – mondta, s ekkor már csillogott a szeme. Még közelebb léptem, annyira, hogy már majdnem összeért az orrunk. Egy pillanatig csak néztem. Az arcát, a szemét, a száját. Majd összeszedtem minden bátorságom, és megfogtam a derekát. Óvatosan és gyengéden. Egy kósza tincset elsimítottam az arcából és egy várt, mégis váratlan pillanatban gyengéden megcsókoltam. Aztán elengedtem a száját és az arcát fürkésztem. Mosolygott, s közben egy kövér könnycsepp csillogott a szeme sarkában. Megható látványt adott. Bármi történjen is, ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni. Egy ideig elmerültünk egymás tekintetében, majd újra az ajkaira tapasztottam az enyémeket, és perceken keresztül álltunk egymást karolva. Már csak akkor engedtük el egymást, amikor már alig kaptunk levegőt. Ujjaimmal letöröltem a száját, s megfogtam kezeit.
-Remélem nem bánod, hogy… - kezdtem, de nem tudtam befejezni.
-Neem, egyáltalán nem bántam meg. Köszönöm Maio! Nem is tudod mit jelentett ez nekem. – S újra könnyek jelentek meg csodálatos szemeiben. Magamhoz húztam, szorosan átöleltem, majd letöröltem könnyeit, s egy gyengéd puszit adtam a szemhéjára, aztán a szájára.
-Ezt örömmel hallom, Kicsikém! De kérlek, ne sírj, mert rám is rám hozod! – Mosolyogtam rá, hátha az ő szája is mosolyra húzódik. Éreztem, hogy határtalanul boldog, de azért ott van benne is a kétely, hogy vajon ez most egy kapcsolat kezdete, vagy csak egy csodálatos pillanat. Mélyen a szemeibe néztem, és próbáltam megnyugtatni kicsit. Amennyire tőlem tellett.
-Ne aggódj Tündérem, minden rendben van! Nem kell félned, nem akarlak bántani.
Egy apró, nem túl meggyőző mosolyt véltem felfedezni a száján, és a karjaim közé bújt. Nem akartam tovább kínozni szegényt, sem a pillanatot elrontani, de érezhetővé vált már a feszültség közöttünk. Erősen megöleltem, majd adtam neki egy forró, szenvedélyes csókot, amit viszonzott is. Nem is akárhogy. Aztán még két apró puszit leheltem ajkaira és megvártam, amíg eltűnik a kivilágított lépcsőház legfelső lépcsőfokán. Lekapcsolódott a villany, én pedig elindultam haza.
***
Egész úton azon gondolkodtam, hogy történt ez az egész, hiszen egyáltalán nem terveztem, és az este sem olyan volt, mint egy randi. Egyszerűen nem értem. Persze nagyon jó volt, túlzottan is, de … olyan, mintha kiszaladt volna a kezemből az irányítás. Jó, jó, valószínűleg azt már régen elvesztettem, de akkor is. Nem bántam meg, csak iszonyatosan félek, hogy bántani fogom, mert egyáltalán nem akarom, és nem is érdemelné. De innen már nincs visszaút, nem játszhatok az érzéseivel.
Szépen alakul a történet, bár ez a rész talán kicsit rövidre sikeredett. Na nem a terjedelme, az lehet, hogy ugyanannyi, mint az eddigieké, nem tudom, nem néztem, de konkrét esemény nagyon kevés volt benne. Ami volt, az viszont nagyon is megéri a kihangsúlyozást.
VálaszTörlésTetszett.
A folytatás tekintetében jobbnak láttam ezt a részt teljesen különszedni. Olykor fejtörést okoz, hogy szabdaljam a történetet, mert nem igazán van benne tapasztalatom. Próbálom úgy, hogy hellyel-közzel letisztult és követhető legyen. Ha van tanácsod ez ügyben, szívesen veszem. :)
TörlésKöszönöm szépen.
Nem tudom. Én nem szoktam ilyen hosszúakat írni, ha meg mégis írok hosszabbat, előre úgy szoktam kidolgozni fejben, hogy tudom, hol lesznek a fejezetváltások a történetben.
TörlésHa hiányzik a szenvedélyes érdeklődés a másik iránt.Lásd Hannára nem vágyakozik úgy
VálaszTörlésMaio. Akkor az nem igazán 'igazi' szerelem. Az az érzésem hogy Maio hasít, az érzések tekintetében.
Az a jó ha a szenvedély és a szeretet tisztelet együtt van. Tehát Maio a
"rossz lányokhoz" vonzódik,és nem hiszi hogy ezt egy "jó lánytól" is megkaphatja.VAgy megtehet vele ilyen mocskos dolgot. Ez pesrsze nem jó így,de hmm érdekes személyiség. Abból lesz és lehet rengeteg problémája hogy ezt a kettőt szenvedély tisztelet egy emberben sosem találja meg. Úgyhogy idővel ezt jó lesz összehozni. ..igazából ez is két emberről szól,de remélem később több esemény és szereplő lesz egy történetben.
A történet jó és számomra váratlan. :)Azt hiszem ismerve Maio határozatlanságát,megint jókora katyvaszban van.
Bocsi a helyesírási hibáért. Am nagyon aranyos a történet.:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
VálaszTörlésAz egyetlen kitűzött cél az volt a történettel kapcsolatban, hogy ne legyen sablonos. Az már unalmas, és az élet sem ilyen. Ráadásul épp most próbálom ezt megélni, hogy semmi sem rózsaszín, max. egy ideig. Aztán az én életem is fordulatokban gazdag. Maio lelke tele fel nem dolgozott sérülésekkel és szomjazza a szeretetet. Arra viszont már magától is rájött, hogy Hanna túl jó, és tiszta hozzá. Az ő káosszal teli élete pedig felforgatna mindent Hanna világában. Rita pedig a nagy szerelem, a perzselő vágy, aki szinte magához láncolta Maio-t. A több szereplő, esemény tekintetében ígérni nem tudok semmit, mert még az sem biztos, hogy írok e még egyszer, hisz mint már sokszor emlegettem: én csak is terápiás célból írok. De ha írok, ígérem igyekszem összehozni! :)
Engem annyira nem zavar, ha egy történet kissé sablonos. Bár néha talán túlságosan is vágyom az újra, de jó ha van egy kis megszokás, kiszámíthatóság egy történetben. Mindenesetre az mindig jó, ha merőben újat alkotsz, és ez neked talán sikerült is.
TörlésHa csak kicsit sablonos, akkor engem sem, de az, hogy a karaktereknek mindig minden szinte simán összejön...az élet sem ilyen. Viszont a kiszámíthatóság, és logikusság az mindig jól jön.
TörlésNagyon szépen köszönöm.
Amúgy, megkérdezhetem, hogy mennyire támaszkodik saját élményekre, tapasztalatokra a történet? Csak mert az mindig egy jó módszer a klisék elkerülésére, ha az életből veszed a témádat, persze kellőképp elmaszkírozva ahhoz, hogy ne lehessen hozzád kötni.
Törlés(Azt említetted, hogy Maio nem te vagy, csak kitalált karakter, szóval nem erre értem, de egyébként... (?) Nekem pl. a történeteim 99%-ánál maga a történet főszála kitaláció, viszont megfűszerezem a való életből vett részletekkel, amiket kissé megváltoztatok, bizonyos információkat kihagyok, és úgy illesztek bele a történetbe.)
A történet maga fiktív, ahogy a szereplők is. Pusztán a karakterek viselkedését, élethez való hozzáállását kölcsönöztem valós személyektől. Vagyis csak egy-egy momentumot építettem bele a szereplők személyiségébe. Például Maioban és Hannában sok vonás jelenik meg belőlem is. Nem én vagyok, de például az, ahogy Maio nem tudja elengedni Ritát ez nagyon jellemző rám is. Vagy Hanna kislányosan naiv hozzáállása a dolgokhoz egykori önmagamat tükrözi vissza. A történetben pedig azért nincs csöpögős, rózsaszín mámor, mert épp egy ilyen helyzetben voltam anno, vagyis, hogy rá kellett jönnöm,hogy az élet nem olyan, mint a filmekben, és ha találkozok álmaim nőjével akkor nem lesznek filmes jelenetek, hanem itt bizony az élet játszik főszerepet, a maga sanyarúságával és nagylelkűségével.
TörlésEzt egyébként már én is kérdezni akartam tőled, mert sokszor elgondolkodtam,hogy vajon tényleg ilyen eseménydús életed van és a szexualitás ilyen ... hogy is mondjam, lazán van jelen az életedben? Mert annyira valóságosnak tűnnek a saját történeteid, mint például a Szomszédlányos is, hogy néha tényleg becsapós, és olyan, mintha naplót olvasnék.
Értelek. Nekem mondjuk az Egymásra találásban sem volt semmilyen zavaró klisé. Valahogy az úgy, ott, akkor "jól esett", jó volt. És igazad van, hogy lehet ellensúlyozni ezeket az ismétlődő momentumokat, csak nem mindenkinek megy. Ezért is próbálom elkerülni ezeket, mert nem tudom menne e.
VálaszTörlés"mert épp egy ilyen helyzetben voltam anno, vagyis, hogy rá kellett jönnöm,hogy az élet nem olyan, mint a filmekben,"
VálaszTörlésMármint a Maio küszködése hogy válasszon,a vonzó nő és a tiszta lány között?
Nem igazán. Hanem, hogy Maio sem az a tipikus szerelmes hős, hanem sokkal inkább hasonlít a valós életben rohangáló emberekre. Döntésképtelen, gyötrődik, és sokszor elront valamit. Ráadásul a boldogságot sem kapja meg tálcán. Pontosan ilyen az élet is. Van, akinek szerencséje van, de az ritka.
VálaszTörlésHát szerintem ez nem szerencse kérdése, hanem inkább a kiegyensúlyozottságé.
VálaszTörlés