Átkozottak egy elátkozott világban V.fejezet/1. rész

V.fejezet

Nehézkesen felértem a lépcsősor tetejére, és olyan meglepetés fogadott, amit meg nem álmodtam volna. Hanna gubbasztott a lábtörlőmön, mint egy árva kiskutya. Hirtelen meg sem tudtam szólalni, csak nyújtottam a kezem, hogy segítsek neki felállni.

-Hanna, te mit csinálsz itt? – Bámultam rá meglepetten.

-Téged vártalak. Pont úgy, mint minden áldott nap, már másfél hete. – Mondta egészen halkan Hanna. Közben pedig egy másodpercre sem nézett a szemembe.  Megöleltem, és pár percig úgy álltunk az ajtóm előtt, összefonódva.

-De miért vártál rám? – Néztem gyönyörű barna szemeibe.

-Mert aggódtam érted. – S bátortalanul vetett rám egy félszeg pillantást.

Erre a válaszra aztán végképp nem számítottam, ezért el is gyengültem. Néhány könnycsepp gyűlt a szemembe, amit azonnal le is töröltem, nehogy észrevegye. Eltoltam magamtól, és egy puszit nyomtam a homlokára. Kinyitottam az ajtóm, és kértem, hogy várjon meg a nappaliban, amíg lezuhanyzom és rendbe rakom magam.

***

Gyorsan végeztem, mert nem akartam megváratni, pont eleget várt már rám Szegény. Pár pillanatig csak figyeltem tündéri lényét az ajtóból, majd lehuppantam mellé a kanapéra. Nehezen találtam a szavakat, hogy mit is mondjak most neki. Nem volt egyszerű a történet.

-Figyelj Hanna! – Kezdtem bátortalanul, alig hallhatóan. – Nagyon sajnálom, hogy aggódnod kellett értem. Nem akartam, hogy így legyen. – Megfogtam a kezét, és a sajátjaim közé fogtam.

-Tudom Maio! Semmi gond. A fő, hogy előkerültél, és semmi bajod. – Mosolyodott el a félszeg lány.

-Nah igen, de akkor sem volt szép, hogy csak így eltűntem. – Mentegetőztem.

- Ne szabadkozz, örülök, hogy itt vagy. Épségben. Ennyi számít, semmi több. – Amíg beszélt, most határozottan a szemembe nézett, majd hozzám bújt. Forgott velem a szoba. Azt hittem egyedül fogok fetrengni a sötét szobában, miközben kínzó gondolataim megfojtanak az éjszaka közepén. Ezzel szemben itt ez az ártatlan lány a lakásomban, az óvó karjaim között. Mivel érdemeltem ezt ki Uram?

Kicsit zavart voltam a helyzettől, mert nem tudtam hova tenni Hannát, hogy most mit is akarhat tőlem, de lassan megnyugodtam, az ártó gondolatokat száműztem, és gyengéden simogatni kezdtem az arcát, s a hajával játszottam.

-Elmeséljem mi történt, hol voltam? – Kérdeztem nyugodtan, mert tudtam, hogy megérdemli a válaszokat a fel nem tett kérdéseire.

-Ha nem zaklat fel, és szívesen megosztanád velem, akkor igen. Örülnék neki. – S a hasán nyugvó kezemet sajátjai közé fogta. Én pedig belekezdtem az elmúlt másfél hét történetébe.

***

Ott feküdtünk a kanapémon, Hanna a karjaim között. Én meséltem, ő töretlenül hallgatott, és a kézfejem simogatta. Hihetetlenül megnyugtató volt ez az egész. Átjárta szívem a béke, és feltűnt, hogy miközben újra elmondtam a történetet már nem volt bennem semmi harag. Lehet csak azért, mert már Mrs. Agyturkásszal is annyiszor átrágtuk, de most mégis kikezdhetetlen harmónia árasztott el. Miután a sztori végére értem Hanna óvatosan feltápászkodott, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen és csak annyit kérdezett:

-Nem akarod felhívni Zsófit? Már nagyon aggódhat érted. – S közben az arcom fürkészte.

-…talán fel kellene, de még nem megy. Majd holnap. – Válaszoltam neki halkan.

-Ahogy gondolod. De azt tudnod kell, hogy nagyon megbánta már ezt az egészet, és aggódik érted – mondta, és újra hozzám bújt. Magamhoz szorítottam, a hátára tettem a kezem, és gyengéden simogatni kezdtem.

-Tudom. … Köszönöm, hogy vagy nekem! – A szemembe nézett és megpuszilta az arcom.

Még beszélgettünk kicsit, aztán így aludtunk el. Egymás karjaiban.

***

Hajnalban izzadtan, kisírt szemekkel riadtam fel egy rossz álomból, melyben nem mellesleg Rita üvöltözött velem. Lassan már olyan volt, mint egy szellem, aki időnként vissza-visszajár kísérteni, aztán továbbáll. De mindig olyankor jelenik meg, amikor már túlteszem magam rajta. Mikor már kissé magamhoz tértem, arra lettem figyelmes, hogy a kezeim Hanna formás fenekén pihennek. Különös érzés volt, de kimondhatatlanul jó is. Nem akartam kihasználni a helyzetet, hogy tapizom itt, még ő ártatlanul alszik, de azért megéreztem a bizsergést az alsófelemben. Pláne, amikor ráeszméltem, hogy dombocskája az enyémnek feszül. Hirtelen elöntött a vágy, és szeretkezni akartam ezzel a gyönyörűséggel. Óvatosan, hogy még véletlenül se ébredjen fel, simogatni kezdtem csodás hátsófelét. Mennyei érzés volt, ahogy bár csak a sortján keresztül, de megfoghattam, érezhettem teste egy igen szemet gyönyörködtető részét. Lágyan mozgattam kezem fel-le, s végigfutattam ujjaim teljes domborulatán. De nem sokáig élvezkedhettem, mert ekkor Hanna vett egy mély levegőt, én pedig úgy megijedtem, hogy a kezeimet magam mellé rejtettem, és úgy tettem, mintha ájultan aludnék. Jól sejtettem. Minden igyekezetem ellenére felébresztettem. Nyújtózkodott egyet, és úgy helyezkedett, hogy az egész testemre rálátással legyen. Kisimított egy tincset az arcomból, és egy leheletkönnyű puszit nyomott a homlokomra, aztán az orromra. Majd, miután fantasztikus színésznek bizonyultam, és azt hitte alszom, halkan suttogni kezdett.

-Istenem, … de gyönyörű vagy … én, kicsi Maiom. Ó, … ha tudnád…ha tudnád, hogy én … mennyire is tudnálak szeretni. … Én nem játszanék veled úgy, mint Ő, … nem bántanálak soha…de tudom, hogy a te szíved érte dobban…minden egyes nappal … egyre jobban. – Arcocskáját könny áztatta, ahogy már az enyémet is. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, és talán mondtam volna neki valamit, de az a baj, hogy nem is tudtam volna mit. A szívem majd megszakadt, mert tudtam, hogy nála jobbat soha, sehol nem találnék, de annyira kuszák az érzéseim, hogy egyelőre nem léphetek semmit.

***

Majdnem dél volt, amikor felébredtem. Hosszasan nyújtózkodtam, majd szememmel, később kezeimmel is kerestem Őt. De nem találtam. Végigjártam a lakást, de csak az illata és a tegnap este, éjszaka emléke maradt itt. Megvakartam a fejem, és nem értettem miért mehetett el. Talán megbántottam valamivel? Értetlenül bolyongtam fel s alá, mígnem a konyhában megkaptam a kérdéseimre a válaszokat. Gondosan elkészített üzenet várt rám a konyhapulton.

Szija Maio!

Ne haragudj, de nem tudtam megvárni, amíg felébredsz, felkölteni viszont nem akartalak, olyan édesen aludtál. Örülök, hogy újra itt vagy, remélem nem csinálsz többet ilyet. Köszönöm a tegnap estét, nagyon jó volt Veled beszélgetni, és rajtad aludni. ;) Vigyázz magadra, és délután, ha úgy gondolod, nyugodtan felhívhatsz.

Legyen szép napod! :)

                    Hanna

Nem tudtam nem elmosolyodni. Olyan kis figyelmes, és olyan édes. Istenem, miért ilyen bonyolult az élet, miért nem tudom egyszerűen csak Őt szeretni. Miért kell, hogy még mindig kínozzon Rita képe. Miért? 

***