Az ideális társ

 

Nos, ha régen feltették azt a nemesen egyszerű kérdést, hogy: „Neked milyen az ideálod? Hogy írnád le a nagy Őt?” , akkor mindig azt válaszoltam, hogy : „Rövid, barna haj,  kék szem, és valamilyen egyenruhás pasi, mondjuk rendőr. Aranyos mosoly és kedves pillantások.” 

                                                                                        …csakhogy azóta eltelt már jó pár év…

…és ha ma feltennéd ugyanezt a kérdést mi lenne rá a válasz?

Sokat töprengtem ezen, mert mostanság is többször feljött ez a téma, és legtöbbször csak jól begyakorolt kliséket nyögtem be, mert nem is igazán tudtam a pontos választ. Kb. vagy két-három hónapja viszont ténylegesen foglalkozni kezdtem a dologgal, hiszen ha még azt sem tudom mit szeretnék, akkor hogy a fenébe várhatnék bármit is.

Nos inkább kerülném a nagy Ő és az igazi kliséket és ehelyett az ideális társat használnám. Nem tudom, és nagy valószínűséggel egyikünk sem, hogy is van ez pontosan. Létezik e az az egy, akit nekünk szánt a sors és meg is találjuk bármi is történjen, vagy épp az igazi /igaziak azok, akikkel harmonikus kapcsolatban tudunk élni. Én valahol a kettő között foglalnék állást. Abban egészen biztos vagyok, hogy léteznie kell a NAGY SZERELEMNEK, ami viszont nem biztos, hogy örökérvényű marad, valamint azt is elfogadom,hogy lehet több harmonikus kapcsolata is az embernek. Ha már itt tartunk, azt hiszem azért is tartok még itt, mert soha nem akartam olyan kapcsolatba bonyolódni, ahol nem éreztem azt, hogy minden, amitől számomra működik egy kapcsolat rendben van. Például volt egy srác, akit meglepő módon  kívántam ( vagy inkább csak kíváncsi voltam, és valamiért vonzott az illető), de olyan bunkó és nagyképű volt, hogy képtelen lettem volna akár egy napot is eltölteni vele. Nem arról van szó, hogy minden rózsaszín tökély legyen, de vannak dolgok, amiknek működnie kell, és elárulom, hogy volt olyan, amikor minden, amit szerettem volna megvolt. (Talán nem kell mondanom,hogy nő az illető.  ) 

No, de…

Az IDEÁLIS TÁRS

Nincsenek nagy elvárásaim. Tényleg. A külső számomra nem meghatározó. Nyilván kell valami, ami megfog benne, de nem mérvadó. Sokkal inkább egy komplex benyomás az, ami döntő, vagy lehet inkább a kisugárzás. Ha az illető magával ragad, lehengerel és vonzz, mint a mágnes, akkor igazából tök mindegy, hogy fiús, avagy lányos, tehát butch vagy lipstic, vörös, barna vagy szőke, vékony, normál, sportos vagy molettebb. Épp ezért nem is szeretek kategorizálni. Jöjjön, lásson és győzzön! Ennyi a lényeg. Egyébként a külsőnél, mint már sokszor említettem a kezek, a szemek, a mosoly tud igazán lenyűgözni.

A már szinte ronggyá koptatott klisé, hogy:” Csak a belső számít, semmi más!” Van benne valami, de azért mégsem. Viszont, ha már meghatározom az ideális társat, akkor inkább erről beszélek, hogy mik is nekem az igazán fontosak.

Az ideális társ legyen művelt, okosabb, mint én. Rendkívül fontos, hogy fel tudjak rá nézni, tudjak rajongani érte, tudjam tisztelni.

 

Az ideális társ legyen őszinte velem minden helyzetben, legyen figyelmes, jó humorú, hűséges és képes legyen a kompromisszumkötésre. 

Az összes többi tanulható és összecsiszolódás kérdése. De ha valaki hazudozik, és csak a saját érdekei vezérlik és a párja csak azért van, hogy legyen, aki kielégíti a szükségleteit, akkor úgy hiszem nincs miről beszélni. 

Jah, és amit kifelejtettem: a KÉMIA. Ez az a bizonyos szikra, bizsergés a hasadban és lejjebb, a pillangók a gyomrodban, ki hogy nevezi. A lényeg, hogy enélkül nehéz.

Ennyi az össz elvárásom. Szeretem a különleges, egyedi darabokat az élet minden területén, így az emberekben is. Nálam az sosem baj, ha valaki nem átlagos, megvannak a hóbortjai, szertelen és még egy kicsit lökött is…pusztán csak az a lényeg, hogy legyen annyira érett, hogy egy párkapcsolat két emberből áll, nem egyből. (Tapasztaltam már az utóbbit is, ezért ez kiemelendő.) És nem kell naphosszat egymás nyakában csimpaszkodni, nem is szeretem, mert alapból is irritál,ha úgy érez ketrecbe vagyok zárva, de azért jó, ha apróbb jelzésekkel tudatja,hogy is érez irántam. Nem érzem azt, hogy nagyigényű lennék, mert tényleg semmi extra kívánságom nincs sem külsőt, sem belsőt, sem anyagiakat illetően. Én vagyok az a nő, aki utálja a drága ajándékokat, viszont egy jól időzített látogatástól, telefonhívástól, egy szál utcáról szedett virágtól is elolvad. Nem szeretem a nagyon jól kinéző, tényleg csinos, de mű nőket, akkor már sokkal inkább egy igazi, egyedi nő, akinek szeme ragyogása, s mosolygása a világ leggyönyörűbb pillanataival ajándékoz meg, s akinek széltől kócos haja is olyan vadítóan szexi tud lenni, hogy minden eltelt másodperc is óráknak tűnik, ha nem érhetünk hozzá.

Tehát a számomra ideális társ fölöttem áll egy lépcsőfokkal(mentálisan), és szeret úgyis, ha ilyen dilinyó vagyok!