X-mas

Ajánlott zene

Végre le tudok ülni, felteszem lábaim és csak bambulok ki a fejemből. Végre! Mennyit vártam már erre a pillanatra. Hosszú, kemény félév van mögöttem. Feladatokkal, erőfeletti küzdésekkel és eredményekkel teli időszak volt ez. Az idei karácsony, talán eddigi életem legpocsékabb karácsonya, de legalább van némi időm magamra is. Na nem nagy dolgokra! Pusztán már annak is tudok örülni, hogy emailekre válaszolhatok, olvashatok – nem szakkönyvet- és nézhetek valami elcsépelt karácsonyi filmet a tv-ben. Per pillanat ez mind, mind öröm!

Persze az idei ünnep másról is szól! Folyton az jár a fejembe, hogy milyen lesz az én karácsonyom, amikor majd én „rendezem”. Nálam gyűlik össze a család, vagy épp csak látogatóba megyek majd haza. Szeretném, ha a békés együttlétről, a csendről, a harmóniáról szólna a szeretteim körében  töltött 2 és fél nap. Tudom, hogy gyakran mondogatjuk, hogy majd én megmutatom, majd én, s aztán semmivel sem leszünk különbek, mint eleink. De…annyira hiszek benne, hogy sikerülhet új hagyományt teremteni, hogy muszáj lesz megvalósulnia.

Bár már csak egy este van hátra az idei szeretet ünnepéből, de ezúton szeretnék minden kedves olvasómnak Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepet kívánni!

Agyserkentő!

Kihagy az agya? Tanulnia kellene, de nem megy???  :)))

Azt hittem meghalok. Egész nap nem volt időm tanulni, este meg már nem sok agykapacitásom marad. A tételek felett görnyedtem, de nem igazán fogtam fel mit is olvasok. Ekkor egy égtelen nagy zajra lettem figyelmes. Kicsapódott a nappali ajtó, és persze Tesó max hangerőn bömböltetett valami friss populáris zenét. Épp felé közelítettem, hogy jól leteremtsem, hogy: „Azta terembuládat te rongy kölök, hát nem vagy másra tekintettel!”, mikor is felfigyeltem Pitbull és KESHA szerzeményére. Valahogy jó kis pörgős, olyan zumbás. Rögtön megindultak a lábaim, és amolyan táncosan, zumbásan aerobic lett belőle. Végig ugráltam a számot, aztán, youtubon újra elindítottam, és még 3x mozgolódtam rá. Az első kettő zumbás valami lett, a második kettőn meg guggolás, fekvőtámasz, hasprés, vádli gyakorlat. 

Úgy felpörögtem, hogy most meg már azért nem tudok tanulni, mert nem lehet lelőni. Ugrálok körbe-körbe a lakásba a számot hallgatva. Mindenesetre már tudom mi az ellenszere a nyomott, agyzsibbasztó állapotnak. :)

Szerintem még megtámadom a súlyzóimat, lenyomok egy gyors edzést, zuhi, kávé és még egy nagy HAJRÁ!!!

Ajánlom eme két számot az esti edzéshez szeretettel! Jól lehet rá ugrabugrálni! ;)

Ennyi csak!

Ajánlott zene (Hallgatása késztetett eme poszt megírására. )

„Csábít egy éj! Egy sejtelmes látomás. Csábít egy arc, mit egyszer kell, hogy láss! És a szem…, mit láttam már valahol. […] És a száj…, mi most más szívéhez szól! Tiéd volt az arc! Tudom most már jól! És azóta… „

…és azóta sem írtam egy betűt sem mindarról mi belülről karcolt hosszú,hosszú hónapok óta. S, hogy miért most? Mert csak úgy lehet teljes, boldog, új életet kezdeni, ha adózok a múltnak, és pontot teszek minden elvarratlan szálra.

Minden pillanat újra és újra felvillan, elmémbe égett a kép. Egy szem, egy pillantás, egy száj, egy csók, egy kéz, egy érintés. Mámorosan vadító kábulat.

…  „…és az arc…tudd meg, hogy a tied! És a száj, ha hozzám szól majd még…meg kell értsed hát! Ennyi éppen elég!”

Hónapokig nem beszéltem senkinek. Hónapokig őrizgettem valamit, ami megfoghatatlan, megidézhetetlen aprócska pillanat volt csupán az évtizedek rengetegében. Egy pillanat és mégis kínzó még ma is. Valamit hittem, tán csak reméltem, lehet csak elképzeltem. Valami történt, s valami nem. Valaminek történnie kellett, s valaminek nem volt szabad világra jönnie. Egy mámoros, kínzó pillanat, mi még ma is kísért.

„Ha valami fáj, nem érzem régen már, és az a láz csak álmomban égett tán! És az arc tudd meg, hogy tiéd!”

Sokáig reméltem valamit, de olyan mélyen, olyan messze, hogy még én sem tudtam róla. Vártam valamire, vártam valakire. Vártam egy újabb, mámoros, kínzó pillanatra, ami soha sem jött el. Ennek így kellett történnie.

„Meg kell értsed hát, ennyi épp elég. Te biztosan látod…Jégből vagyok!”

Most felszínre jött. Kimondtam. Valóság lett. Nem marasztalom. Egy álom volt csupán. Egy mámorító, részeg, kínzó pillanat. Ennyi csupán. A múlt egy aprócska darabja. Egy emlékkép. 

 Ennyi csak.

Fotó: http://logout.hu/cikk/pillanat/teljes.html

Pillanat

Hogy sírtam-e már éjszaka, párnák között egyedül?

Hogy osztotta-e már az élet a sorstalant rám szerepül?

Voltam-e már elveszettebb mint egy elveszettebb,

és hogy mindig volt-e mellettem valaki aki rendbe szedhet?

Ezek a kérdések, jutottak az eszembe,

Elmerengve a könyvön, ami nem rég került a kezembe,

Ráébredtem te vagy a válasz és hogy átélhettem,

Ennek köszönhetem mindazt,hogy a jó útra ráléphettem.

Erről szól az életem, álmokról és célokról,

Hogy boldogságom felépítsem, amit valaki mindig szétrombol,

Mondani könnyű, de én is attól lettem tettre kész,hogy

A szívem ettől erősebb lett és a félelmekkel szembe néz.

Ha menni kell,maradj még ,

Ne adjuk fel,harcolj tovább, 

Ne hagyj itt védtelenül,semmire nem megyek így egyedül.

Az álmok rabszolgája lettem, a szívem lett az ostorom,

A hitem vezet minden nap, ez segít át a gondokon.

Úgy kelek fel minden reggel, az imámat elmormolom,

Köszönöm, hogy élek,ez a világ lett az otthonom.

Minket nem köt össze a vér, mégis erősebb a kötelék,

Másnak teljes család jutott, nekünk csak egy töredék,

Ha árvának születtél, attól miért lennél kevesebb?

Másnak volt választása, téged senki sem keresett.

Sohasem hittem szerettem szeretni és félig mereg,

Hidak helyett az emberek csak falakat építenek,

Mégis teszek róla, hogy ne legyek egy eltűnt lélek,

Nem számít a fájdalom, amivel most együtt élek.

Nincs annyi ujjam összesen,hogy megszámoljam mennyiszer,

Hagytak magányomban, mégis tudtam ígyis menni kell,

Nem érezhetem át, de mégis láttam annyi könnycseppet,

Egy óceánt megtölteni ők nem választhattak könnyebbet

Szétszakadt életek,darabokra hullott családok,

A sötétségből jöttem mégis napról-napra felállok,

Összetörve is, de minden nap egy esély egy világhoz,

Ahol már nem tántoríthat el veszély,

Egyedül nehéz mégis erősnek kell lennem,

Hisz a bukásokból tanultam mindent az életemben,

Ne félj a harctól, hiába fáj, de hidd el,

Mindig lesz ki megvéd téged is csak még ne add fel.

Életút!

Ajánlott zene

Megszületünk, élünk és meghalunk. Síró csecsemőkből, előbb totyogókká, majd magabiztosan lépkedőkké, önfeledten játszó gyermekekké, aztán dacos kamaszokká, később pedig önálló felnőttekké növünk. Ez az élet rendje.

De mind közelebb és közelebb kerül ama FELNŐTT lét, annál több a kérdés, a kétely és az aggodalom. Nem akarom. Határozottan nem. Inkább lennék játszadozó gyerek, vagy féktlenül bulizó egyetemista - mégha sosem voltam az. Megrémültem a felelősségtől. Ahhoz tudnám hasonlítani az érzést, mint amikor valaki az oltárhoz készül a Kedveséhez, hogy kimondja neki az igen-t egy egész életre. Tudom, hogy ez az élet rendje, ahogy azt is tudom, hogy mindannyiszor bebizonyítottam már rátermetségem, felelősségtudatom, önállóságom, és hiszem, hogy nem lesz probléma,de.....de mégis megrémíszt, hogy hamarosan tényleg felnőtt, önálló életet élő, dolgozó, avagy munkanélküli egyed leszek.

Persze ez még egyenlőre a holnap gondja, egyenlőre számtalan más dolog miatt is főhet, fő is a fejem, de mégis ott lebeg ama képzeletbeli pallos, és...igen! Már megint túl sokat gondolkodom! De csak az nem gondolkodik, aki annyira primitív, hogy képtelen a gondolkodásra.

Maholnap 2014-re vált a naptár, és akkor...akkor bekövetkezik az, amit soha nem akartam igazán. Még komolytalan gyermekként is azt hangoztattam úton-útfélen, hogy "én nem akarok felnőtt lenni". Persze ez nem kívánságműsor, hanem egy előre, alaposan kiszámolt, precizen megtervezett élet, melyben épp úgy nem lehet előre ugrani, mint visszalépni. (Tudom, hogy némely esetben igen, de az nem a normális keretbe tartozik.) Előbb vagy utóbb minden bekövetkezik, és minden úgy lesz, ahogy lennie kell. És bár nem lesz egy eget rengető váltás, de mégis, érezhető súlya lesz a "játéknak". Nem tudom, hogy ez normális érzés e, más is így volt e vele, de egyszerűen képtelen vagyok szabadulni ettől. Teljesen behálóz az érzés.

"A hernyónak fáj pillangóvá lenni.
A magnak fáj megrohadni és búzává érni.
Az embernek fáj embrióból újszülötté válni.
A gyereknek fáj kamasszá forrni.
A kamasznak fáj elvesztenie lázadó, szabad önmagát, és gondokkal teli, rab felnőtté válni.
A felnőttnek fáj megöregedni.
És az öregnek fáj meghalni.
Még akkor is, ha tudja: ez az újjászületés záloga."
                                                              /Müller Péter/



2014 épp annyira várlak, mint amennyire nem. Fejest ugrani az ismeretlen nagy vízbe mindig kalandos, izgalommal teli és eszméletlenül félelmetes. Ami kicsit bátorító, és ösztönző, az a rám váró boldogság, számtalan lehetőség és kitörési pont.


"Az emberi test minden egyes sejtje átlagosan 7 évente kicserélődik. Mint a kígyóknál, utunk során ledobjuk bőrünket. Biológiailag újjászületünk. Kereshetjük a változást, valószínűleg keressük is. A változás azonban nem látható. Legkevésbé saját magunk számára. De mindannyian változunk. Teljesen, örökre. Amikor olyanokat mondunk, hogy "az ember nem változik", az csak az őrült tudósokat hajtja, mert minden tudomány szerint az egyetlen állandó a változás. Az energia, az anyagok állandóan változnak. Alakváltozás, összeolvadás, felnőtté válás, halál. Ez az az út, amit az ember nem változtathat meg. Ezekbe a dolgokba kapaszkodunk ahelyett, hogy azzá válnánk, amik lehetnénk. A régi emlékekbe kapaszkodunk ahelyett, hogy újakra tennénk szert. Az út, amelyhez hittel ragaszkodunk, minden tudomány ellenére... ezek azok a dolgok, amik változatlanok az életben. A változás állandó. Az, hogy változást tapasztaljunk meg, csak rajtunk múlik. Úgy vesszük, mint a halált, vagy mint egy második esélyt az életre. Ha kinyújtjuk az ujjainkat, elveszítjük a fogást, és vele együtt a színtiszta adrenalin érzését. Bármelyik pillanatban kaphatunk egy új esélyt az életre. Mindig újjá tudunk születni."
                                                                      /G.A./

MENETelés

Ajánlott zene

Sajgó testtel vonszolod magad…mész, hisz menned kell. Hegyek, völgyek, mélység és magaslat. Egyik lábad teszed a másik után, és csak sejted merre tartasz. A nap állása, a fa tövében zöldülő moha mutatja neked az utat. Egy dombra érsz. Szétnézel. Gyönyörű a kilátás. Magadba szívod a friss őszi levegőt, lehunyod szemed és élvezed a pillanatot. Majd…valamiért érzed, hogy vissza kell pillantanod. Vissza kell tekintened oda, ahonnan jöttél. Nem szabad elfelejtened az utat, amit oly keservesen, reszkető lábakkal megtettél. Könny szökik szemedbe, és egy kövér könnycsepp folyik végig megtört arcodon. Aztán erőt veszel magadon, hisz megtetted, felküzdötted magad ide, ahová mindig is vágytál. És az út még feljebb vezet, csak menned kell tovább, hogy megkaphasd azt, amiről mindig is álmodtál. Menni, menni, mindig csak menni, egyre feljebb és feljebb. Ez a nagy feladat.

Versenyfutás az idővel

Ajánlott zene *

Sürgető határidő, lüktető erek, dühöngő gondolatok árja. Mikor minden nappal fogy a remény, és egyre csak szorongatja torkod a közelgő határidő, úgy érzed válladon a világmegváltás súlyos terhe ül. Pedig nem a világot kell megmentened, Önön boldogulásod a tét. Küzdeni, menni előre és egyetlen pillanatot sem elvesztegetni!

Az idővel, a teljesítő képességünkkel, és a fizikai határaink vívott harcok kegyetlenek. Olyan ez, mint a halálos ítéletünk elől futni, futni és futni. A lábaink egyre gyengébbek, levegőt is alig kapunk, de menni kell, különben utolér a halál. Elesünk, de csüggedni nincs idő, ezért talpra ugrunk és rohanunk végkifulladásig.

Még másfél hónap versenyfutás az idővel, hogy egy bőrkötéses munkával csusszanjak át a tanulmányi osztály küszöbén. Még MÁSFÉL HÓNAP!!!

*A zenért hálás köszönet Sinara bloggerinának.

Fotó: http://lelekmelengeto.blog.hu/2012/07/03/maya_kalendarium_2012_az_ido_vege

ÉLek

Igen, élek, megvagyok, létezek, jelen! – szólalt meg egy vékony hangocska a mélyből.

Hetek óta nem jártam a blogvilágban. Nem írtam,de nem is olvastam. Hihetetlen mennyi minden történik néhány nap alatt.

Számtalan ide való gondolatom volt a nyáron, de nem jutottam idáig…Pedig írhattam volna randiról, könyvekről, cikkekről, filmről, történésekről, magánéletről, barátokról, összefogásról, igaz szerelemről és még sok egyébről.

Újra itt volt, van augusztus, ki csöppet sem barát. Már szinte hagyomány, hogy ebben a hónapban mellém szegődik a frusztráció, félelem, kétség és a hatfokú iskolaundor. Ilyenkor kísért a múltam és azért kínlódok, mert nem akarok visszamenni ODA. Oda, ahol barátságok véreztek el, szenvedtek csorbát, ahol a bizalom kilehelte lelkét. Ilyenkor, lélekben toporzékoló gyerekké válok, akit hat lóval nem lehetne bevonszolni az almamáterbe. Pedig akárhogy hisztizek akkor is menni kell. ODA.

És írnom kellene IDE! Meg a barátoknak. 

Folytatás...

                   hamarosan!

Nyári üzemmód

Ajánlott zene

Rég volt már, mikor utoljára bejegyzést írtam. No, nem azért, mert nem lenne ihlet, nem történne semmi. Épp ellenkezőleg! Túl sok a történés,és túl kevés az a 24 óra.

Mára már egészen biztos, hogy a nyárra főállású anyapótló lettem, ami bizony a sok öröm mellett számtalan munkával, fáradtsággal és idegességgel jár. Azt tudnotok kell, hogy amikor ilyesmiket írok, azt nem panaszkodásnak szánom. Imádom ezt csinálni, és aki ismer tudja, hogy nem sok olyan akadály van, ami bármitől is eltántorít. A panaszkodás, siránkozás pedig nem az én kenyerem. Pusztán csak szeretném kiadni magamból és elmesélni itt a „klubban”, hogy mi is van velem.

Mostanság „gyerek” helyesebben kamaszzsivajtól hangos folyton folyvást a ház. Jönnek, mennek, csak kapkodom a fejem. Néha, mikor a délutáni kávé mellett van némi időcském magamra is...csak nézek ki a fejemből és fel sem fogom…jól megnőttek. De még így is én vagyok a Big, big, BIG SISTER, aki gondjukat viseli, és akire szükségük van. Sokat ügyködünk együtt és nem akarom elkiabálni,de lassan csak egység leszünk, mi hárman. Vagy ketten. A „kicsi” most éli a „Hagyjatok már békén!”, meg „Most nincs kedvem” időszakát és túl sok mindenbe nem lehet bevonni. Ellenben mennek a végtelen online csatározások, online játékok, meg a haverok. Hogy mire nem képesek a mai 12-13 évesek!  Azt hittem seggre ülök. Amikor azt hiszed, hogy ismered a kölköt, beszélgetsz vele, tudod mikor mit fog lépni, és különben is megbízható, értelmes gyerek…na akkor vagy a legnagyobb tévedésben. Úgy fog kijátszani és iszonyatos őrültséget csinálni, hogy mire észreveszed, ő már rég röhög a markába. Persze mondhatnám, hogy én nem voltam ilyen, de hazudnék. Bár azért ilyesmikre nem vetemedtem, de hát változik a világ, változik a bűnlajstrom is. Az,hogy ennyi idősen kicsenik a kulcsot a hiper-szuper titkosan őrzött nadrágzsebedből, aztán besettenkednek a pincébe és lenyúlják a vendégeknek szánt sört…bagatel mutatvány. Az, hogy rácsapja az anyjára a telefont az ebadta kölke és nem jön haza…igen, igen 12-13 évesen, na az azért már nem semmi. Persze ilyenkor jön képbe a BIG sister, a kedves Nővér! :) Mert először is összevesztem anyával, hogy ugyan miért nem csinál semmit vele, aztán persze a gyerek fejével gondolkodva, és egy lépéssel előtte járva, tűvé tettem a város egy bizonyos részét, majd a hazafelé tartó buszon vártam, hogy felszálljon. Ő pedig mikor nagy vagányan felslisszolt a buszra, önelégült, büszke mosolya rögtön lehervadt és tágra nyíltak szemei, mikor szembetalálta magát velem. Aztán jött a hápogás: „De,de…honnan? Honnan tudtad?” Én pedig megsimogattam hátát és totál nyugodt hangon közöltem vele, hogy a „Big Sister mindent hall, mindent lát és mindenről tud!” Ezt azóta már nagyon jól tudják. :)

De azért nem vagyok én egy elvetemült zsarnok. :) Most is vannak olyan ügyleteik, titkaik, amikről természetesen tudok,de hallgatok, mint a sír, hisz ez egy jó nővérke dolga. Persze azért a fejmosás minden esetben megvan. Természetesen. :)

S miből állnak napjaink mostanában? Hát először is adva van két, olykor három, négy serdülő fiú…néha napján lány. Vannak sérülések, intenzív osztályon töltött napok, hetek, vannak kiabálások és verekedések. Sok nagyon éhes száj, sok idegeskedés, bohóckodás és munka.

A nagylegény már lecsillapodott nagyjából, így együtt dolgozgatunk. Miután a házimunkát – ami női meló – letudtam, kint folytatjuk a tevékenykedést. Mert a betonozás, kerítés bontás, építés nem férfi munka, már-már egész nőies dolog, így természetes, hogy ott a helyem. Viccet félretéve pont annyira szeretek ilyesmit csinálni, mint a házimunkát, úgyhogy nem okoz gondot. Ráadásnak Tesóval jó csapat vagyunk. Nincs nyavajgás, nincs hiszti. Jókat beszélgetünk és nem mellesleg sok új szlenget, férfias beszólást tanulok. Mert hát ragad, mint a piszok. :)

Ennek fejébe ami a legviccesebb, hogy pár hete elindult egyfajta nőiesedés bennem. Épp vizsga előtt voltam, így szoknyát! – igen, én szoknyát – vettem fel magas sarkúval és még beugrottam egy hipermarketbe valamiért. A pénztárhoz sasszézva azon kaptam magam, hogy az alkaromon viszem a kosarat, mint a plázacicácskák szokták. Meghűlt bennem a vér, és azon nyomban erősen marokra szorítottam a fülét a kosárnak. Majd szempillantás alatt fizettem és tűntem el a ködben. Aztán szintén még aznap délután volt egy vicces jelenet. Kocsiban ülök. Az ablak letekerve, én pedig kikönyököltem rajta. A fehér blúzom felső három gombja kigombolva, szememen pilótaszemüveg. Jött szembe velem egy Kleopátra hajú  leányzó bicajon. Minden nagyzolás nélkül, szegénykém annyira bámult, hogy nem vette észre a közeledő villanyoszlopot. Próbáltam komoly arcot vágni, de azért még így is megbújt egy aprócska mosoly a szám szélén, és halk hangon csak ennyit mondtam neki: „Vigyázz! Oszlop!” Egyem a szívét! Elvörösödött, gyorsan korrigált és villámsebesen elhajtott.  Úgy sajnáltam, hogy úgymond lebuktattam, de azért nem akartam, hogy összetörje magát. :)

Ha már vizsga! Igen, megcsináltam! Végre valóra váltottam a már 13 éves korom óta dédelgetett álmom. Hiába annyi kárörvendés, károgás, hogy de ez meg minek? Ezzel mit fogsz kezdeni? Ilyen hülyeségre időt pocsékolni! és társai, akkor is, csak azért is megcsináltam. Élő példa vagyok arra, hogyha egyszer valamit a fejedbe vettél, nagyon akarod, és hajlandó vagy dolgozni érte, akkor bármilyen álom valóra váltható. :) Persze még sokat kell dolgozni, szorgoskodni, hogy valódi szakember lehessek, de már elindultam és csak ez számít.

Ajándékként pedig kaptam egy 6 hetes kis kandúrt, kinek becses neve Kornél a rettegett, a hírhedt. :) Úgyhogy bármennyire is nem akartam többet cicát, és még a gyász ideje nem telt le…itt van ő. Mikor megláttam a papírdobozt a lépcsőn, a sírás környékezett és mondtam,hogy vigyék el, nem akarom. Még nem vagyok rá kész. Aztán kinyitották a fedelét…megtelt mindkét szemem könnyel és már nem akartam,hogy elvigyék. Az ölembe vettem, és el sem akartam engedni. Tündéri egy kis teremtés, bár elég akaratos és hát már kész úr. :)

Kornél kalandjairól mindenképpen szeretnék nektek majd beszámolni, mert én még ilyet nem láttam. Olyanokat tud csinálni, és úgy produkálja magát! Hihetetlen! :) Egyszerre hajmeresztő és szörnyen vicces. :)

Szó mi szó gyorsan telnek a napok. Lassan vége a nyárnak, pedig még csak most kezdődött.  Szeretnék többet írni,de mire lenne rá időm, úgy zuhanok az ágyba, mint akit fejbe vágtak. De most már igyekezni fogok időt keríteni rá, mert érzem szükségességét. :)

Gyűlölt másság

Ajánlott zene

„Gyűlölöm az életemet. Gyűlölöm minden áldott napon. Valami nem stimmel velem.”

-„Nem az a lényeg,hogy én minek akarlak látni, Isten teremtett így! „

- „Ha Isten teremtett, akkor Isten szadista!”

Hogy miért nem vállalom fel magam a család előtt? Hogy miért vagyok bátortalan? És,hogy miért is nem vallottam színt az iskolában?

Az öcsém olyan szinten homofób, hogy arra nincsenek szavak. Apa azt mondogatja nekünk, hogy a homoszexualitás az betegség. Tesóm pedig azt vallja, hogy nem betegség…agybaj. Gyűlöli a melegeket, és szerinte ki kellene irtani őket, mert gusztustalan, beteg faj az összes. Ha elé állnék, és elmondanám mi a helyzet, vagy ha megtudná, akkor minimum szembe köpne, de inkább bele sem merek gondolni, hogy mire lenne képes.

Kitalálta Tesó, hogy filmezzünk. Megnéztük, amit szeretett volna, majd beraktam egy másikat, nem volt kedvem kimenni ebben a melegben. Tesó közben kiment, majd visszatérve lekuporodott mellém, kérdezte mi ez. Mondtam, hogy Gyűlölt másság a címe. Reakciója: „biztos valami buzis film.” De ott maradt mellettem és csendben végignézte velem a másfél órás filmet.

Nem gondoltam, hogy ilyen hatással lesz rá. Bevallom, tanító szándékkal nézettem meg vele, de nem kergettem hiú ábrándokat. Tudtam, hogy álláspontja sziklaszilárd és egy film után nem fogja szeretni a melegeket. De elértem azt, hogy gondolkodjon el kicsit. Nézze a másik oldalról a dolgot. Gondolja bele magát egy meleg, transzexuális ember helyzetébe. Lássa, hogy nem csupa móka és kacagás az életük. Azt hiszem sikerült.

A film után még sokáig beszélgettünk. És ő hozta fel a témát, én nem erőltettem semmit. Csendben feküdtem a kanapén, és válaszolgattam neki, vagy megpróbáltam irányított kérdéseket feltenni.

 Kérdezett mindenféléről. Van e ennek biológiai alapja? Hogyan lesz valaki „homokos”? Ismerek e „buzit”? Egy ismerősünk az e? Honnan tudom, hogy valaki meleg vagy sem? Ha gyerekkorban egy kisfiú női ruhákat vesz fel, akkor már biztos, hogy meleg? Nem lehet genetika, mert régen nem voltak „homokosak”. Vagy voltak melegek?

Aztán megfogalmazott dolgokat. „Azért nem lehet könnyű így élniük.” „Szegény csávó, milyen szar neki, hogy nem lehet önmaga.” „Szegény anyjának milyen rossz lehet.” „Azért nem könnyű a melegeknek sem, hogy nem fogadják el őket, meg nem lehetnek boldogok.”

Úgy vélem volt értelme megnézetni vele ezt a filmet. Csodát nem várok, és nem is magam miatt csináltam. Egyszerűen nem lehet ennyire gyűlölni valamit, amiről fogalma sincs. Teljesen tisztába vagyok azzal, hogy mi játszódik le benne. Én is ilyen voltam, mindaddig míg…míg rá nem jöttem, hogy pontosan olyan vagyok, mint amitől minden sejtem szintjén undorodok, és amit zsigerből üldözök.

A mai napig nem tiszta az elfogadásom…önmagammal szemben. Egyszerűen feldolgozni azt, hogy egy hazudozó, önző kis senki lettem. Mindig mindent megosztottam a szüleimmel. Tudták hova megyek, kivel találkozok….és ettől biztonságban éreztem magam, mert megbízható voltam. Most pedig lavírozok egyik hazugságtól a másikig, és ha olyan kérdést kapok, hát nyeglén válaszolok. Nem szeretem, hogy ilyen vagyok, de…nem merek vallani. Nagyon félek átlépni azt a bizonyos határt, pedig biztos vagyok benne, hogy már mindenki sejti. De valamiért mégis képtelen vagyok lépni.

A filmet egyébként csak ajánlani tudom mindenkinek. Azon túl, hogy könnyeket csal az ember szemébe, hihetetlen fontos mondanivalója van. Igaz történet egy lányról, aki azért kínlódta végig rövidke életét, és azért ölték meg, mert más volt, mint a többség. Mert fel merte vállalni önmagát, és boldog mert lenni. Hiába volt kedves, jófej, jó gyerek, ha egyszer nem illet bele abba a képbe, amit a társadalom normálisnak fest.   

Megrendítő, és egyben szörnyű belegondolni, hogy itthon is ez a helyzet. Amíg agyonütnek, megvernek, leköpnek valakit azért, mert más, mint az átlag, addig igenis van mitől félni, de aggódni mindenképpen.

A film:

Megvallom őszintén én sem kezeltem túl jól a tranxszexuálisokat. Tartottam tőlük. De csak azért, mert amit nem ismer az ember, azzal nem tud mit kezdeni. Amit nem ismerünk attól félünk. Ideje lenne, hogy ne csak nézzünk, hanem akarjuk látni is.

Találkozás egy kedves olvasóval

Ajánlott zene B.P. ajánlásával :)

Van abban valami, amikor blog író és olvasó találkozik. Az olvasó helyzeti előnyt élvez, hiszen kapott már egy képet a bloggerről, de fordítva ugye ez nem mondható el. Feltéve, ha a kedves olvasó is blogger. Akkor ugyebár teljesen más a leányzó fekvése, akarom mondani a szituáció. :)

Mint ahogy az lenni szokott, kaptam egy üzenetet egy leányzótól, aztán gyorsan pörögtek az események. Facebook, sok-sok üzenet, aztán felvetette B.P., mert ez a művészneve a hölgynek :) , hogy mi lenne,ha…Aztán hamar jött a kivitelezés. :)

Szokás szerint álltam a tükör előtt és nem tudtam milyen stílusú ruházatot öltsek magamra. Legyek nőcis, vagy inkább a szokásos tinifiú style,vagy….? Végül a középutat választottam, bár így is csöppet srácosra, vagy inkább…melegre sikerültem a világos farmeromban,és a kisfiú teniszfelsőmben. :) :)  

Egy sima találkozáshoz képest a szívem a torkomban dobogott és iszonyatosan izgatott voltam. Korábban mentem, hogy legyen időm. A kocsi ablakában nézegettem magam,hogy jó e a hajam,és a smink is rendben van e. Aztán álltam a megbeszélt helyen és egyszer csak valami plattyant. Hát nem letojt egy madár? :) Szétnéztem, de nem láttam sehol, így gyorsba beszaladtam egy nagyáruház mosdójába,hogy rendbe tegyem magam. Aztán újra ki. Vártam, nézelődtem, de nem láttam sehol. Ha eddig nem voltam elég ideges, na most! Pláne mikor kiderült, hogy a megbeszélt épületen 4db spar felirat van. Na, és akkor lessem mind a négyet, hogy vajon hol bukkan fel a leányzó.

Hál Istennek hamar észrevételeztem, és határozott lépésekkel elindultam felé. És mikor mellé értem hihetetlen dejavú érzésem támadt. Amikor életemben először találkoztam valakivel, akit az internet révén ismertem meg, akkor is ugyanazon a szent négyzetmilliméternyi helyen találkoztunk,  és ő is telefonált, pont úgy, mint most B.P. :) Hamar túlestünk az oldódási fázison és egy üdítő séta után, kellemes környezetben folytattunk diskurzust. Csak úgy röpült az idő. B.P. tipikusan az az ember, akivel igazán jót lehet beszélgetni, és aki mellett nem érzed az idő múlását,csak mikor már mindketten dideregtünk. :)

Sajnos, vagy nem, de a lehető legjobb időpontot választottuk ki a találkozóhoz, ugyanis mindketten, de főleg én annyira fáradt voltam, hogy iszonyat hülyeségeket beszéltem, és rendre beégettem magam előtte. Habár mielőtt elindultam, meglestem az adatlapját, minden adatot raktároztam róla, mégis besültem a születésnapját illetően. Aztán megkérdeztem tőle, hogy nem gondolt e még arra,hogy blogoljon...mikor mindig elolvasom az új bejegyzéseit. XD Kicsit sem aláztam magam porrá. :)

6 vagy 7 óra beszélgetés után búcsúztunk el. Csak álltunk a kapualjban és jött az a tipikus feszültség. Aztán kaptam egy őszinte ölelést, és melegség járt át. Nem tudom miért, de még sosem esett ennyire jól egy szimpla, baráti ölelés. :)

S mivel ilyen jó volt a közösen töltött idő, így a találkozás mindenképpen folytatásért kiáltott.  Viszonylag hamar kontráztunk. Megint egy adag tömény hazugsággal indítottunk otthon mindketten. Mielőtt elindultam, megint szörnyen izgultam, pláne mert nem is tudtam pontosan hova is megyünk. A kocsit egy étterem parkolójában hagytam a lakásunktól pár km-e, majd átszálltam hozzá. Végre megtudhattam, hogy vezet. Már kíváncsi voltam. :) Az előző találkozás is jó volt, de ezt imádtam. :) Talán azért, mert szeretek kocsikázni, csak úgy menni a vakvilágba. Aztán szeretem a hegyeket, az erdős útszakaszokat. Nagyon találó volt az egész. Na, meg ahogy vezet….:) Nőt még nem láttam így vezetni. :) Na nem azért,mert rossz volt! Épp ellenkezőleg! :) Nekem is hasonló stílusom van, és szeretem, ha egy nő is megmutatja, hogy mit tud. Nem túl hivalkodóan, nem felelőtlenül,de dinamikusan, tempósan. Na és az az íves kanyar! Lenyűgözött! :)

Délután volt mikor útnak indultunk, és tizenegy óra körül szálltam ki a kocsijából a hűvös éjszakába, hogy elinduljak haza. Otthon halkan osontam be az ajtón, és bár kicsit dolgozott bennem az ideg, hogy hazudnom kell, azért a széles vigyor kiült az arcomra.

Jó érzés volt, hogy kiléptem az álarc mögül, és végül megvalósulhatott a találkozó. Pedig először nagyon féltem, mert viszonylag közeli városban „lakik” bizonyos időszakonként, és nálam az ilyen ki van csukva alapból. De nem bántam meg, hogy felfedtem magam. B.P. egy roppant aranyos, humoros, attraktív,  jófej leányzó, akivel szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. Remélem megmarad a kapcsolat,és lesz még hasonló alkalom. :)

Ha én azt a klubban elmesélem #1

Mostanság kicsit komolyra, és mélyre sikerültek a posztok, úgyhogy most ideje egy kicsit lazábbra venni azt a…mondjuk nadrágszíjat? :)

#3 Reggelre azt álmodtam, hogy totál készen szerenádoztam a párom ablakába, méghozzá a „Rámás csizmát”. És mivel semmi hangom nincs, és a Kedvesem élvezte, hogy szívathat, ezért nem nyitotta ki az ablakot, nem állított le, így a szomszédok egy idő után megunták a dolgot és egy ilyen felkiáltás – Nesze neked rámás csizma! –kíséretében egy gumicsizmát vágtak hozzám a negyedikről. Én pedig még csak azért is rázendítettem, hogy: „Rámás csizmám had szakadjon el, csak a Babám sose hagyjon el! Rámás csizmát visel a Babám, szeret is Ő engem igazán! Ez a világ semmirese jó, ha nincs kislány, énnekem való. Nagy, a világ,de a közepe, az én rózsám fekete szeme!”

Hogy miért ezt álmodtam, és miért ezt énekeltem álmomban, egy rejtély, de,hogy még álmomban is humorizálok…kész! :)

#2 Sose hagyd az italod őrizetlenül!

Na most nem a partydrogok miatt. Persze az is fő szempont.

Kerítés léceket csiszoltam az udvaron, így egy magas oszlopra készítettem magamnak egy amolyan főként gyerek által kedvelt biztonsági záras, általam csak „cumisüvegnek” titulált műanyag palackba vizet. Ha megszomjaznék legyen kéznél. Kellemesen elfáradtam, nyúltam az üveg után és meghúztam, mint jó szokásom. Rögtön éreztem, hogy gond van. Kifújtam a számból a vizet, és sűrű köpködés közepette kerestem a galád tettest,de nem találtam. Valami iszonyat büdös bogár csücsült a kupakon, és mivel nem néztem meg az üveget így őt is bekaptam. Az csak egy dolog, hogy szörnyen büdös volt, de még jól meg is csíptem a nyelvem, hogy utána rendesen bedagadt és piros lett. Még jó, hogy nem méhecske volt, mert akkor utólag nem nevetnék rajta.

A #1 pedig még mindig az undormányos Rosabella specialitások. Időnként még önmagamon is megdöbbenek, hogy vagyok képes ilyen kutyulmányokat megenni. Tényleg előre sajnálom leendő Kedvesem, ha majd babát fogok várni. Meg amúgy a hétköznapokba is. Remélem az Univerzum erős gyomorral áldotta Őt meg. :) Ma például: megfőztem a paprikás krumplit, egy ismeretlen eredetű szörnyen füstös kolbászból. Hiába fűszereztem akárhogy azt a szerencsétlen krumplit, csak nem lett értelmes, kifinomult ízlésemnek megfelelő íze. Persze mondanom sem kell, hogy a család többi tagja sűrű hümögések közepette ette, de nekem akkor sem volt úgy jó. Hirtelen ötlettől vezérelve a saját adagom tovább főztem és szárnyas grill fűszerkeverékkel! hintettem meg. Majd mikor elzártam a gázt, akkor tejfölt! öntöttem rá és voálá! :)) Ha tudnátok milyen finom lett! :)) De azért nem szabadalmaztatom, jó?:)

A ráadás pedig! Zárt helységben, hosszú időn keresztül ne pancsolj a hígítóval! Nem jó ötlet, kivéve ha nem akarsz utána hosszú-hosszú percekig röhögni! :))

Hát így élek én Aprajafalván, mikor nincs sírás-rívás, meg gondolkodás! :)

Kísértő démonok

Az utóbbi időkben újabb démonok kísértenek, melyek neve: gondolatok. Kísértenek éjjel, álmomba és nappal, az ébrenlét időszakában.

Mostanában sokat gondolok Kicsi Csodára. Persze már nem ÚGY, csak érdekelne mi van vele, mit csinál mostanság. De nem teszek semmit, mert megígértem, hogy nem zaklatom, hagyom, élje az életét, ahogy én is. Meg eszembe jut az a rövid idő, ami nekünk járt, és próbálok konzekvenciát levonni…eddig sikertelenül. Mert, ha az ember nem kap valamire magyarázatot, addig nem tud teljes egészében megnyugodni. Kíváncsi vagyok, hogy valaha megtudom e, de ha Tinából indulok ki, akkor IGEN. Csak sok-sok idő múlva. Ez némiképp megbékít.

Ennek kapcsán pedig a jövőm szokott felsejleni. Hogy mit szeretnék és mit nem. Ha azt veszem, akkor nem baj, hogy van egy értékrendem, és az sem baj,hogy ennyi idősen csak ennyi tapasztalatot sikerült magamra szedni. Már ezek a szerelmek is széttépték a szívem. Szerintem nem is éltem volna túl sokkal többet. Meg aztán, ha egyszer lesz egy gyerekem, akkor mit mondanék majd neki? Papolok az értékekről, de közben meg, ha megkérdezi, akkor elmesélném, hogy anya sem olyan szent, fűvel-fával volt…áhh! Szó sem lehet róla. A gimi, az egyetem egy visszafogott lázadás volt számomra, pont az ellen, amiben felnőttem, de telnek az évek, és azt veszem észre magamon,hogy mégis szükségem van mindarra, amit el akartam magamtól dobni. Szükség van az elvekre, csak nem kell annak túl radikálisnak, és erőszakosnak lennie.

Aztán itt a hülye megfelelési kényszer –legfőképpen önmagam felé – meg az a vágy, hogy nagyon szeretnék saját családot, egy élethosszig tartó kapcsolatot, plusz az irányultságom felvállalása a család felé, a rengeteg hazugság, amit az évek alatt felhalmoztam a lányok miatt, az örökös keménynek mutassam magam, mosolyogjak, mikor néha legszívesebben ordítanék…és mindez őröl belülről. Nem tudom, meddig vagyok képes ezt tovább csinálni. Sokszor csúnya gondolatok fogalmazódnak meg bennem. Hogy inkább eldobnám a boldogságom, csak hogy végre normális életem legyen. De boldogság nélkül meg hogy lenne normális életem? Gyerekkori álmaimban nem az szerepelt, hogy egy bábházasságban élek majd. Teljes mértékig tisztában vagyok azzal, hogy normálisnak mondható életem csak akkor lesz, ha egy pasit választok, és házasság, gyerek….de azt is tudom,hogy csak egy nő mellett lehetek igazán  boldog. De,ha nőt választok nem tudom mi lenne…Nem tudom a család mit reagálna. Mondjuk a távolabbi család elkönyvelt vénlánynak, meg tudomisén miről beszélnek…viszont anyáékon sokszor töprengek. Szerintem lehet el tudnának fogadni…vagy nem tudom. Már nagyon bennem van,hogy legszívesebben elmondanám, bármi is lesz a reakció, és akkor nem kell többet hazudnom,hogy épp hova megyek, kivel beszélek. Viszont az is bennem van, hogy nem akarom azzal bántani őket, pláne a srácokat, hogy egy ilyen… -inkább nem is méltatom magam- testvérük, gyerekük van. Hihetetlenül nyomaszt mostanság ez az egész. Ráadásnak Tina is szeretné olvasni a blogot, de…valahogy ez is olyan…Fura,hogy „idegeneknek” megengedem,hogy olvassanak, azaz kinyitom nekik a lelkem, míg Tina évek óta az egyetlen biztos pont az életemben,és mégsem tudom neki csak úgy tálalni. Talán azért, mert számtalan posztban szerepel, plusz A démonom is ott van…

Aztán a gyerek kérdés. Vajon milyen lenne a gyereknek, ha két anyukája lenne? Vajon 5 év múlva már elfogadottabb lesz a leszbikusok gyermekvállalása? A gyerkőc felnővén nem fog vádolni azért, mert önző voltam, és elvettem tőle a lehetőséget attól,hogy apukája legyen? Rakjak a gyerekemre, a véremre egy stigmát csak azért, mert egy önző dög vagyok?

Tudom, hogy hülye vagyok és még egyenlőre „felesleges” dolgokon forgok, de nem tudom kikapcsolni az agyam, ha egyedül vagyok.

Viszont egyben biztos vagyok. Nőt akarok! Nőt szeretnék csókolni, nő mellett szeretnék ébredni, és nőt szeretnék páromnak szólítani. Aztán majd a többi elválik szépen sorban. Addig még tényleg felesleges gyereken gondolkodni, és talán a coming out sem lényegszerű. Talán még a kapcsolat meglétekor sem. Egyelőre hinnem, bíznom kell és szeretni. Csak olyan jó lenne kikapcsolni néha. Nem csak órákra, hanem napokra, hetekre. 

Eltakarítónő

Ajánlott zene

Itt az idő. Eljöttem, hogy dobozokba csomagoljam az elmúlt 3 évet. Valahogy mindig rám marad az emlékek „eltakarítása”.

Csak álltam a szoba közepén, és remegő kezemben egy összegyűrt, megtört fényképet szorongattam. Hirtelen megszálltak az emlékek. Az önfeledt nevetések, a mámoros bulik -ahová mellesleg el sem akartam menni- az őszinte beszélgetések. Aztán elöntött a keserű epe. Legszívesebben összetéptem volna mindent, a kukába gyömöszöltem, végül pedig felgyújtottam volna. De képtelen voltam megtenni. Valami visszatartott. Elgyengültem. Vagy inkább felkavarodtak bennem az érzések. Hol romlott meg ez az egész? Hol siklott ki? Ha…ha őszintén bevallottam volna…akkor….Nem! Ez egy olyan dolog, ami csakis rám tartozik. Vagy franc se tudja! Lehet ez csak egy jó indok volt. Valami úgyis lett volna. Már nem fogjuk megtudni. De…mégis kár érte.

Végigsétáltam a kihalt épületen. Megérintettem a falat, a korlátot, a függönyöket, a virágok leveleit. Lehunytam szemem és beszívtam a hely jellegzetes illatát. Átjártak a kellemes és a fájó emlékek. Ha nem lett volna az a törés, ha nem lett volna ennyi csúnya dolog, akkor szerettem volna az ittlétet. Valahogy olyan kellemes hangulata van. Nem tudom. Így is hiányozni fog ez az egész, de teljesen más szívvel távoznék, ha máshogy alakultak volna a dolgok.

Aztán visszatértem a szobába és még mindig remegő kezekkel simítottam végig a tárgyakon, fotókon, meg-megidézve az elmúlt időszakot. Majd erőt vettem magamon és mindent bedobáltam egy dobozba, átnéztem minden zugot, polcot, szekrényt, hogy nem e maradt még valami, aztán angolosan távoztam. Bekulcsoltam az ajtót, és furcsa kettősséggel hagytam magam mögött az épületet. Egyszerre volt felszabadító, keserű, fájdalmas. Gyors léptekkel indultam tova, de azért még egyszer visszanéztem, és nyugtáztam az elmúlt éveket. 

Pihenés helyett

Ajánlott zene

Hetek óta kimerülten végzem dolgaim, olyan vagyok, mint egy zombi. Persze ezt a családon kívül más nagyon nem láthatja, mert igyekszem ezt a lehető legjobban leplezni. Így mára abszolút pihenést, heverészést terveztem sokáig alvással, olvasással, filmnézéssel. Aztán nem így alakult.

Szétnéztem blogger körben, és elolvastam a friss bejegyzéseket. Aztán Sinara bloggerinánál láttam valamit, meghallgattam a számomra is sokat jelentő Rekviem egy álomért művet és mint akinél kinyitották a csapot, úgy özönlött a gondolatok árja.

Eszembe jutottak az emberek, akik valaha is fontosak voltak nekem. Barátok, szerelmek, kalandok, átutazó emberek. Belegondoltam abba mi lett volna, ha nem találkozom néhányukkal. Ha Tinával nem iszunk, és nem történnek meg a dolgok. Ha anno nem írok vissza Kicsi Csodának, és nem találkozok vele. Ha soha nem is ismertem volna meg őket. Vagy ha inkább nem megyek el arra a végzetes estére.

 Ha nem iszok, egy bizonyos jeles éjszakán, és nem bonyolódok bele semmibe, amit bár sosem bántam meg, de lehet soha nem kellett volna annak bekövetkeznie. Ha  nem hanyagolok el embereket, vagy épp ellenkezőleg. Ha nem fogom meg újra és újra a kezüket.

Miértezni és „mi lett volna, ha” –t játszani felesleges időpocsékolás. Megtörtént minden, és épp ezektől vagyok ma az, aki. Mégis vannak tüskék, sebek, amik nem gyógyultak be. És vannak új sebek, fel nem fogható dolgok, amik soha nem fognak felszínre kerülni, mert hiába kérdeznék, úgysem kapnék választ, vagy ha igen, akkor meg lehet nem is akarom hallani.

Vannak barátok, akik kihúzták kezüket kezemből és eltűntek, vagy már csak körvonaluk látszik. És nem tudom miért. Persze az időhiány érthető, én is küzdök vele, de az esetek nagy többségében több áll a háttérben. Vagy az érzések, a kapcsolat aranyfonala kopott ki, vagy valamilyen kimondatlan probléma mérgezi belülről a kapcsolatot.

Némely barátságom, ismeretségem pedig most éri virágkorát. Vagy most is. Picivel például igazán jó barátok lettünk, és tényleg számíthatok rá. Tina pedig…Tina egy létfontosságú nő az életemben, amit lehet a leendő páromnak nehéz lesz elfogadnia. Tinával már megjártuk a hadak útját. Volt számtalan szép, csúnya és gyűlölettő fröcsögő pillanatunk is, de mégis kitartottunk, végigküzdöttük, hogy most ennyi év után is egymás mellett kitartsunk jóban és rosszban is egyaránt. Bár még mindig nehéz neki elfogadnia az irányultságom, de látszik rajta, hogy igyekszik, és ez elég nekem.  Sinara bloggerina. Lassan egy éve köt hozzá valami megmagyarázhatatlan, erős érzés. Jól érzem magam a társaságában, és tudom, hogy bármikor számíthatok rá. Teljes mértékig megbízok benne, és tudom, hogy nem fog szó nélkül faképnél hagyni. Aztán vannak viszonylag új barátságaim, ismeretségeim is. Habár még nem sok idő telt el, de mégis színes, impulzív és mély kapcsolatok ezek.

És persze vannak állandó barátságaim is. Amelyeken nem fog az idő vasfoga, és amely a változó világ zűrzavarában is stabilan állnak. Nem kamaszos szövetkezések ezek, hanem mély és tartalmas kapcsolatok, amik a kölcsönösség elvére épültek.

Emberi kapcsolatok. Oly sokszínűek. Mélyek és felszínesek. Barátságok, ismeretségek, párkapcsolatok. Minden kapcsolatnak más a lendülete, más az íve, más-más érzéseket váltanak ki a felekből. Minden kapcsolatban vannak hibák, amiket vagy ki lehet javítani, vagy túl lehet lépni rajta, vagy nem. Minden kapcsolatban vannak őrült, hajmeresztő húzások, amik vagy megemészthetőek, vagy nem. Kapcsolatok nélkül nem lehet létezni, hisz az ember társas lény.

Egy dolog viszont fontos. A felelősség kérdése. Ha a kapcsolat elején a felelősségvállalás nem kölcsönös, hanem csak az egyik fél veszi magára, és egy emberen van az egész kapcsolat terhe, akkor azt később már nem lehet szétosztani, vagy csak megfeszítő munkával. Minden kapcsolat két emberen áll, ahogy minden kapcsolat születése és halála is két ember műve és hibája. Nem lehet csak az egyiket hibáztatni. 

Fotó: http://www.kepeslapneked.hu/?lap=kepeslap&id=917

Csillagok, csillagok

A csillagkémlelés mindig jó program. Egyedül, párban, kettesben, társaságban. Egyszerűen odáig vagyok érte. Van benne valami meghittség, ami az éjszakai csendben körülölel. Csak fekszel a fűben, a stégen, vagy pusztán csak ülsz a kocsiban, bámulsz a magas égre és eléd tárul a mindenség misztikuma. Ha pedig kettesben történik meg mindez, akkor a misztikum mellé még egy jóleső feszültség is beszivárog halkan, csendben. Nem tudnám megmagyarázni mi ez, vagy mitől olyan jó a csillagkémlelés…egyszerűen kellemes, harmonikus érzés a lelkemnek. Különlegessé szenteli a pillanatot.

Kár,hogy ilyen kevés jut belőle...

...talán nem kellene annyit rohanni, hanem időt szentelni az ilyen apró örömöknek.

Hülye gondolatok, hagyjatok végre békén!

Ma Tesómért menet ez a szám ment a rádióban. 

Dallamára doboltam az ütemet, és boldogan énekeltem. Mindaddig, míg nem figyeltem a szövegre…

„Te sem tudod még, te sem hiszed még, én most vakon álmodom.”

Eddigi életem legnehezebb helyzetében vagyok jelenleg. Szörnyen össze vagyok zavarodva, fejemben kavarognak a gondolatok. És minél jobban kattognak a fogaskerekek, annál inkább kétségbeesek. Van A gondolat, B gondolat, és még egy C is. Úgy vitatkoznak, sikítoznak a fejemben, mint a harsogó gyerekek. Sürgősen rendet kell teremtenem az elmémben, különben nem lesz ez így jó.

Kérek szépen egy hullócsillagot, hogy kívánhassak! :))

Rigoletto

Lassan elfogynak a vizsgák, leterhelő kötelezettségek, és érdekes módon, ahogy fogy a megmérettetés, úgy szakadnak szét a lelkemet lekötő láncok is. Napról-napra szabadabbnak,és boldogabbnak érzem magam. Testem minden porcikáját átjárja az éltető: Életerő és …valami más is. :) Megelégedettség? Mámor?  Nem tudom. Nem is akarok nevén nevezni semmit. Jól érezem magam és pont. :)

Épp Bagdy Emőke, Belső Nóra, Popper Péter:Szeretet, szerelem, szexualitás című könyvét olvasom a Mesterkurzus sorozatból és Verdit hallgatok. Már el is felejtettem milyen hatással van rám Verdi. Egészen fenomenális.

A Rigoletto az egyik kedvencem tőle. Az opera egyébként Victor Hugo forradalmi erejű drámája, A király mulat alapján készült. A Kártyaária La donna è mobile - Az asszony ingatag - a mantovai herceg áriája egyébként egy ismert pizzareklámban is felcsendült. Épp ezért mindenkinek ismerős lehet már első hallásra is.

Giuseppe Verdi nekem a megtestesült elegancia, a fenköltség ,a pillanatnyi megrészegülés, és az olasz életérzés. Talán azt már mindenki tudja rólam, aki olvassa a blogom, hogy az olasz kultúra, és úgy általában Olaszország szerelmese vagyok.  Épp ezért nem is meglepő,hogy zenében is szeretem mindezt. Egy pillanatig sem szégyellem, hogy mondjuk nekem egy tökéles estéhez nem kell más, mint mondjuk egy ínycsiklandó spagetthi, egy jó olvasmány, egy gyönyörű zenemű és egy testes bor. Egyedül. Párban az olvasmányt elhagyhatjuk. :) Nem vagyok nagyigényű ember. Egy tökéletes randihoz nem kell puccos étterem, meg nem is tudom milyen körítés. Mindössze 3 tényező. Öfeledtség, figyelem, tökéletes légkör. De egy Verdis életérzéssel átitatott este: könnyedség, játékosság és mégis tartás és elegancia…az…valahogy lenyűgöző. A kivilágított macskaköves utcán sétálni a hűs estében egy nagyszerű lánnyal…és érezni a körüllengő, jóleső feszültséget…Leírhatatlan.

Talán ezért is nehéz nekem párt találni. A kortársaim nem ilyesmire vágynak javarészt. De hiszem, hogy létezik az az egy, aki nem körberöhög, hanem nemes egyszerűséggel tenyerembe csúsztatja a kezét.

Visszatérve Verdire, és úgy általában az operára. Fogalmam sincs honnan jött az indíttatásom a komolyzene irányába. Talán 2.osztályban, amikor a furulya hangversenyen álltam a színpadon, a menüettet játszottam és valami különös borzongás járta át testem. Persze 7 évesen még ezt nem igazán fogja fel egy gyerek. Csakhogy jó érzés ezt játszani és hallgatni is. De igazából nem tudom. Mindenesetre Nagymamám örült érdeklődésemnek, és támogatott is benne. Anyáék viszont a mai napig nem értik, és a srácok sem. :) De azért néhanapján jól esik, amikor remegnek a falak Debussy-tól…és azok arcok, amiket a srácok tudnak vágni. Én meg csak vigyorgok, mint egy rongy kölyök. Hát na! Már tudom mivel tudom őket őrületbe kergetni. Mire nem jó egy komolyzene kedvelő Nővérke, ugye! :)

A vágyak és vágyálmok című rovatunkat olvashatták a jegyzettengerből, és vizsgára készülődés közepéről. :)))