Azt hiszem én már sosem változok. Legalábbis ami a szenvedélyességemet és szertelenségemet illeti. Hiába minden terápia, bölcs jó tanácsok, én ilyennek születtem. Próbálkoztam már mindennel, de nem megy. Ha valami jó történik velem, akkor őrült módjára tudok örülni, ha pedig rossz dologgal kell szembenéznem, akkor még a világ is rám borul. Persze ezt az állapotot rengeteg tényező befolyásolja, de alapból hihetetlenül végletember vagyok. De! Ahogy „öregszem” – jó ez most nagyon durván hangzik 20 éves létemre, nah de akkor is – szóval ahogy telnek az évek egyre jobban tudom kontrollálni a tetteim. Tegyük fel egy nagyszerű találkozón vettem részt, ami teljes mértékig feltöltött, jelen volt az abszolút szimpátia…stb., mégis egész jól sikerült csak picit örülni, és nem az agyára menni a másiknak. Mert vannak olyan emberkék, akiket megvisel, ha én a nyakukba ugrok, vagy épp drágázom, főnökasszonyozom és egyéb becenevekkel illetem azért, mert majd kicsattanok a boldogságtól. Persze ez 10-ből 1, maximum 2 delikvens, de azért az ő véleményük is számít, bár már a mindenkinek megfelelni akarásból is szépen lefaragtam. Tegnap például abszolút fiúsan, sportosan, kényelmes ruhában jelentem meg egy találkozón, ahol általában „ki szoktam öltözni”, de legalábbis előveszem nőies énem. De tegnap nem volt hozzá kedvem, így nem tettem. És nem volt negatív következménye. Sőt! Azáltal, hogy olyan szerelés volt rajtam, amiben jól éreztem magam, igen kellemesen telt az a néhány óra.
Ugyanez jellemző a fotózásra is. Ha megszületik a fejemben egy kép, akkor képes vagyok órákon át kattogtatni a gépet, különböző beállításokat kipróbálni, és ha nem kapom meg a várt eredményt – már pedig az elég ritkán van – akkor ha az egyéb tényezők is befigyelnek, hajlamos vagyok a falhoz vágni valamit, ami a kezem ügyébe akad. Persze nem a gépem! J Az drága mulatság lenne. Sajnos a maximalizmusom a régi, de úgy gondolom ez az, ami segítségemre van, ami hajt a fejlődés felé, hogy jobb és jobb legyek napról napra. Rengeteget álmodozom, de nem csak úgy a vakvilágba. Általában olyanokról képzelgek, amiket meg is lehet valósítani. Mindig egy apróbb célt tűzök ki magam elé, és úgy haladok a nagyok felé. Például: Már nagyon régóta álmodoztam arról, hogy rengeteg fotós kellékem lesz, és azokat profi módon fogom tudni használni. Nos ez egy kisebb cél, ami el is érhető. Hála az internetnek rengeteg információval lehetünk gazdagabbak, így azt is megtudtam hogyan lehet „házilag” redukálni a 6-700 ezerre rugó fotó stúdió árát. Így a már kislány korom óta tudatosan gyűjtögetett kis pénzecskémből vettem egy komoly gépet, és körülbelül 30 ezer forintból sikerült a felszereléseket is kivitelezni. Plusz az innen-onnan összeszedett kidobásra váró holmikból. A tudás pedig? Kaptam könyveket, amiket szorgalmasan tanulmányozok, valamint a netet bújom, amikor csak lehet, és számtalan playboy, marie clare, glamur, stb-t forgattam ihletre vára. Másnak ez lehet semmit sem jelent, nekem mindent. Ha pedig egy álom megvalósult, akkor máris lehet dolgozni a következőn.
Egyik kedvenc idézetem Walt Disneytől: „Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése