Ne tessék kiröhögni, de az van, hogy 20 éves múltán iszonyatosan érik bennem a vágy az anyaságra. Ma már nem kétség, hogy ősanyai erők vesztek el bennem. Nyilván tudom, hogy még sem az idő, sem a körülmények nem alkalmasak a gyermekvállalásra, de oly gyakran álmodom egy gyönyörűséges babáról, elképzelem, ahogy Kedvesem mellkasán alszik a puha, apró kicsi test, ahogy nevetgélve játszanak a kertben, ahogy csillogó szemekkel homokozunk az udvaron, ahogy az ebédet főzöm nekik, s akárhányszor látok egy kisgyermekes családot, könny szökik a szemembe. Nem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe, a jövő, és benne remélhetőleg a gyermek, aki egyszer majd meg fog születni.
Persze ott van az is, amiről ilyenkor senki nem beszél, hogy ki kell hordani azt a gyerkőcöt, ami 9 hónap kínkeserves „teher”, még ha édes akkor is. Aztán meg kell szülni. Aztán fel kell kelni hozzá éjszaka akár százszor is, ha igényli. Jöhet egy hasfájós időszak, fogzás, időváltozás, nyűgi. Felborul az a jól megszokott, kialakított élet, nincs mozi, buja éjszakák. Tudom. Láttam, tapasztaltam, csináltam. (a mozi és a buja éjszakák nélkül) Igaz csak a testvéremmel, és nem a sajátommal, így a felelősség vajmi kevés része volt az enyém.
Egy gyermek óriási felelősség, és ha meg lehet választani az érkezésének idejét, akkor minimum egy megfelelően stabil párkapcsolat, melyben mindketten egyformán vágynak a kis jövevényre, és egy stabilan megfelelő anyagi háttér szükségeltetik. Persze ez még mind kevés, hiszen megfelelő érettségre, felelősségérzetre, és még sok-sok tényezőre van szükség, ahhoz, hogy valaki ezt az életre szóló döntést meghozza. Feltéve, ha van választása. De egy L kapcsolatban van választásunk. Hála a jó égnek!
Szeretném, ha az én gyerekem már emelt fővel mehetne iskolába, hogy neki két anyukája van. Hiszen neki kétszer annyi jár az anyai szeretetből, az odaadásból, gyengédségből, mint más gyereknek. Jó lenne, ha ez nem teherként nehezedne rá, ha nem kellene bujkálnia, hanem büszke lehetne a családjára, és kivételesnek érezhetné magát. Majd a következő életünkben, egyszer talán!
Az első bekezdés idilli hangvétele közben arra gondoltam, hogy majd én felvilágosítalak róla, hogy nem olyan rózsaszín habcsók az anyaság kezdetben. Aztán tovább olvastam és látom, hogy tudod :-) Azt akartam csak mondani, hogy az ösztönös vágy az anyaságra természetes. Nálam 16 éves koromban kezdődött, de hál'istennek 23 éves koromig visszafogtam magam, akkor született Té. És hiába láttam másoknál ennek a nyűgjét, az aggodalmat, ha beteg volt a kicsi, vagy a nemtörődöm férjeket, a nyúzott, csapzott hajú, mackónacis anyákat a játszótéren, egy percig sem bántam meg.
VálaszTörlésAz más kérdés, hogy "L kapcsolat"-ban akkor még nem gondolkodtam, esetleg az egyedülálló anyaságban. Az a legjobb, hogy neked tényleg van választásod és bármilyen erősnek is érzed a késztetést, hogy anya légy nézd meg a szüleidet és rájössz, hogy ráér az még egy kicsinykét. Ha mindenki csak stabil kapcsolatba, biztonságos egzisztenciális körülmények közt vállalna gyereket nekem sem lenne egy sem. Kell egy jó adag szerencse, nagyon sok türelem és kompromisszum készség mindkét szülőtől. Egy család olyan, mint egy vállalat, ahol mindenki közös célért, hasonló közös elvek alapján dolgozik össze, ahol mindenkinek szerepe és feladata van. Ma már tudom, hogy ettől működik, nem anyagiaktól és befutott karriertől, vagy stabil kapcsolattól. Bár tudtam volna hamarabb! :-)
Igazából fura, mert velem egyidős, idősebb lányokban meg sem fordulnak ilyen érzések, egészen egyszerűen úgy kezelik ezt, hogy majd ha lesz, akkor lesz és kész. De én úgy el tudok gyengülni egy babától, hogy az valami fenomenális. Odáig vagyok értük, és ők is értem. Értem a nyelvüket, sokszor meg is lepődnek az anyukák, hogy milyen jól elvagyunk.
VálaszTörlésTudom,hogy ráér még, hisz még meg kell szereznem a diplomám, és nem ártana egy kicsikét erősödni lélekben, akaratban, és azért kellene némi háttér is.
Lehet nem a legfontosabb, de csupasz fenékkel, tető nélkül nem szabad gyereket vállalni, HA VAN VÁLASZTÁS. Ha nincs, akkor a kényszer nagy úr, de ha van lehetőség arra, hogy viszonylag normális körülményeket teremtsek egy gyerek számára, akkor azt meg kell tenni. Ráadásul egyedül vállalni egy ilyen horderejű döntés végeredményét...kemény meló. De egy L kapcsolat és a gyerekvállalás szintén. Mert ugyebár az egyik félnek semmi köze nem lesz ahhoz a babához, és lehet nem lenne képes felnevelni így.
Igazából bonyolult és még nem időszerű erről beszélni, de szerintem a vágy érezhető abból is, hogy hány bejegyzésemben említem meg mostanság a gyerkőcöket. Addig is marad a macska, kutya dédelgetése, valamint az olyan munka, vagy ha úgy tetszik hivatás végzése, amelyben gyerekkel kell foglalkozni.