Tegnap Anya kitalálta, hogy csináltatni akar egy grafológiai elemzést. Persze nem akart egyedül menni, így magával cipelt engem is. Először vonakodtam, aztán abban egyeztünk meg, hogy írok ugyan, de nem elemeztetem magam,de végül mégis beadtam a derekam, mert kíváncsi voltam.
Azért mentem nehezen bele a dolgokba, mert van némi fogalmam a grafológiáról, tanulmányoztam, és én magam is csináltam már pár elemzést. Pontosan tudom, hogy kimutatható a homoszexualitás, mint olyan. Ezzel még nem is lett volna baj, de ugye nem voltam egyedül. Pláne azután rezeltem be, amikor láttam a kiírást, hogy mit is elemeznek és benne volt a szexualitás is.
Noh, de csak elkezdtem írni, gondosan odafigyelve minden betűmre, a dőlésszögre, margókra. Miközben koncentráltam a nagy munkára, Anya odavetette nekem a következő kérdést: „ Hát Te miért írsz olyan lassan?” A válaszom: „ Mivel tudom, mi mit jelent, odafigyelek az írásomra.” Ő: „Mire figyelsz? Hogy ne legyen buzis az írásod?” El lehet képzelni mit éltem akkor át. Azt se tudtam, hogy megszólaljak, vagy sem. Aztán jött az elemzés. Én illedelmesen messzebb ültem le, nem akartam hallgatózni, aztán miután felállt én következtem. Azt hittem, ha én normálisan félreültem, akkor ő vagy kimegy, vagy hasonlóan cselekszik, ezzel szemben elbújt egy szekrény mögött és onnan hallgatta mit mondanak rólam.
Sok mindent mondott a nő, többségével egyetértettem, bár hagyott némi kivetnivalót a dolog. Például az, hogy általában ésszerűen döntök, és az eszemre hallgatok egy szerelmi kapcsolatban egyáltalán nem igaz, épp ellenkezőleg. Viszont abban igaza volt, és teljesen meglepett, hogy lefojtom az ösztöneimet, nem akarom elfogadni a szexualitásom – megjegyzem, ekkor nyelt egyet a nő, és fél perc szünetet tartott. Azon túl, hogy odafigyelve gyöngybetűket formáltam, elrejtettem a szövegben néhány árulkodó jelet, mert kíváncsi voltam mit fog kihozni belőle. Mert ugye, ha nincs túlsúlyban valami, akkor nem mondhatja ki nyilvánvalóan, hogy mi a helyzet. –és még nem alakult ki az énképem sem. Egyik részem ki akar törni, a másik viszont nem engedi kiteljesedni a vágyait, mert bűnösnek érzi, ezért lenyomja, gátolja a megvalósulásban. Aztán azt is mondta, ami teljesen igaz, hogy bár legtöbbször elfogadom, ami van, de időnként rám tör, hogy szeretném, ha elfogadnának, ha jobban kimutatnának a velem kapcsolatos érzéseiket az emberek, valamint sokkal több pozitív visszacsatolásra lenne szükségem az egészséges, kiegyensúlyozott létemhez, viszont ennek csak a töredékét kapom meg.
Miután végzett az írásom elemzésével, kérdéseket tehettem fel neki. Én a párkapcsolatomra kérdeztem rá. Nem is ez a lényeges, hanem, amikor kimentem a teremből, édes Anyukám megkérdezte, hogy mióta van pasim? Mire azt válaszoltam, hogy:” nincs pasim”. „Akkor „Tinára” gondoltál?” – Erre zavaromban már csak annyit tudtam mondani, hogy: „dehogy, csupán kíváncsi voltam mit hoz ki ebből a dologból, hogy nincs senki. Lefőttem teljesen. Közel jár az igazsághoz, vagy már tudja is, csak épp szép lassan esik le a szemellenzője.
Ma pedig ebédnél beszélgettünk mindenféléről, aztán teljesen váratlanul tesó nekem szegezte a kérdést: „Te el tudnád képzelni, hogy egy nővel legyél? Tudnál egy másik csajjal szexelni?” Erre sem tudtam mit mondani, majd azzal vágtam ki magam, hogy Anya is jobban járt volna, ha a nőkkel foglalkozik, mert bár mi sem lettünk volna, de legalább boldog élete lett volna. Erre senki nem tudott mit mondani.
Úgy érzem közel a coming out. Közel a vég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése