Nos, mostanság elhanyagoltam az edzést. De csakis azért, mert jelenleg más edzésformára váltottam, amit úgy hívnak munka. Már egy ideje csiszolom a léceket, ajtót, aztán meg festem. Nem nehéz meló, inkább csak fárasztó, és a nagy melegre való tekintettel, izzasztó.
A minap pont úgy, mint máskor is, felkaptam a bézból sapim, hátra csaptam ( Úgy néztem ki, mint a Vadangyalból Milagros. Pláne, hogy pont ilyen piros a sapim.) és nagy elánnal nekiláttam a csiszolásnak, mikor a szomszéd fickó átjött kotnyeleskedni. Hogy ugyan mér kell nekem azt csiszolni, meg szarakodni vele, így sosem leszek kész. Csak csapjam le festékkel és kész is. Felhúztam a szemöldököm, de nem mondtam neki semmit csak folytattam tovább. Tesó a vállamra támaszkodott és a fülembe súgta: „Jól csinálod Tesó, ne hallgass erre a marhára!” A megnyilvánulása nem volt épp helytálló, de örültem, hogy több esze van, mint a szomszéd FELNŐTT, majdnem 50 éves pasinak.
Először én is úgy gondoltam, hogy nem fogok sokat bíbelődni vele, de időközben rájöttem milyen szépen kidolgozott lécekről van szó, így már nem akartam összecsapni. Szépen lecsiszoltam őket, aztán kétszer alapoztam, majd kétszer átkentem vastaglazúrral. Ennek ez a menete, és punktum. Viszont a tricepszem, a bicepszem csak úgy sajog. De szeretem az ilyen munkákat, mert ennek van látszata. Még évek múltán is büszkén csodálhatom, hogy: IGEN, EZ AZ ÉN KÉT KEZEM MUNKÁJA. Ha főzök, takarítok, mosok, az semmit nem jelent, mert fél perc múlva már senki nem emlékszik rá, és semmi nyoma nem marad a megelőző tevékenykedésnek. Valamiért a családban is szívesen osztják rám a festés bármilyen formátumát (kerítés, fal, bútor), talán azért mert iszonyat türelmesen bíbelődök vele akár órákon át is. Bevallom megnyugtat a dolog, teljesen ki tudok ilyenkor kapcsolni. Már csak azt sajnálom, hogy mindezt pont MOST kellett csinálni. Mert így lemaradtam a nyár legizgalmasabb eseményéről, amit olyan nagyon vártam. De hát már említettem, hogy a családom előszeretettel húzza keresztül a számításaimat.
Egyébként el kell mondanom, hogy mint már sokszor az elmúlt másfél évben, ennek a blognak, és legfőképpen a kedves olvasóim kommentjeinek, üzeneteinek köszönhetően megint kaptam egy jókora löketet, hogy megrázzam magam és újult erővel vessem bele magam egy másik projektbe. Nagyon szépen köszönöm! Csóközön Nektek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése